A magyar válogatott szélsője hamarosan letölti 4 mérkőzéses eltiltását, így végre szerepelhet a Premjer Ligában, de már előtte lehetőséget kap a Dinamo Moszkva tartalékegyüttesében a városi rangadón.
Baleset érte a bálványosi nyári szabadegyetemre menet az Orbán Viktor miniszterelnököt kísérő konvoj egyik autóját péntek délután a romániai Kelementelke és Erdőszentgyörgy között, a miniszterelnököt szállító kocsi nem érintett a balesetben - erősítette meg az MTI információját a helyszínről a miniszterelnök sajtófőnöke.
A korábbi előrejelzéseknél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján.
Judith és David Tebbutt Kenyában nyaralt, amikor egy fegyveres csoport rájuk támadt. Davidet meggyilkolták, Judithot pedig Szomáliába hurcolták, ahol túszként tartották fogva hat hónapig.
Forrósodik a talaj Luis Suárez talpa alatt Liverpoolban. A vörösök uruguay-i támadót az Arsenal szeretné szerződtetni, de a támadót egyelőre nem adta el klubja.
Bár a japán indexek az erősödő jen révén közel 3 százalékot estek, az európai piacokon optimista hangulatban indult a kereskedés. Kora délután a hétvége miatt újabb eladók jelentek meg az európai és...
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája az első szabadedzéshez hasonlóan a második gyakorlást is megnyerte pénteken a XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.
A júliusi előzetes eredményeknél jobban javult a fogyasztói hangulat az USA-ban - derült ki a Michigani Egyetem felmérésének végleges adatközléséből. A fogyasztói hangulatindex értéke 85,1 pontra...
A brit vállalatoknak kötelességük hazai munkaerőt alkalmazniuk a más EU-tagállamokból érkező munkavállalók helyett - az illetékes brit szakpolitikus szerint.
Szeretné, ha bőre nyáron is ragyogna, és arca a legforróbb hónapokban is friss lenne? Akkor nincs más teendője, mint időt szánni magára, körülnézni a konyhában, és kikeverni a bőrének legmegfelelőbb pakolást. Összeállításunkban hasznos bőrápolási tanácsokat és természetes kencéket mutatunk be.
Magyarországon a bankok kritikus helyzetben vannak, és nem képesek további terheket elviselni a devizahiteleseknek nyújtott kormányzati segítségnyújtás miatt - mondta a Reutersnek a Raiffeisen...
Az előzetesen közzétett adatokkal ellentétben nem romlott, hanem javult júniusban az amerikai fogyasztói hangulat - derül ki a Thomson Reuters és a Michigani Egyetem közös hangulatindexéből.
Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is megszólalt a devizahitelesek megsegítésének ügyében. Pénteken ellenzéki kijelentésekre reagálva közölte: ősszel lépésekre készülnek a parlamentben, megegyezéstől...
Budapest — Babát vár Pásztor Anna (40), az Anna and the Barbies nevű zenekar frontembere. A sokszor extrém kinézetű énekesnő elárulta, régóta szeretett volna gyermeket, de mint azt az MR2-nek adott interjújában mesélte, sajnos nem elsőre jött össze a boldogsága.
Baleset érte a bálványosi nyári szabadegyetemre menet az Orbán Viktor miniszterelnököt kísérő konvoj egyik autóját péntek délután a romániai Kelementelke és Erdőszentgyörgy között, a miniszterelnököt szállító kocsi nem érintett a balesetben - erősítette meg a miniszterelnök sajtófőnöke.
A forintban eladósodott lakáshitelesek összességében nem járhatnak rosszabbul, mint a devizában eladósodottak, ezért őket is támogatni kívánja a kormány. Erről a nemzetgazdasági miniszter beszélt a Portfolio.hu gazdasági hírportálnak adott interjúban.
Júliusban megnyugodtak a kedélyek a feltörekvő piacokon, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a régió részvényalapjaiba a szerdán zárult hét során 1,3 milliárd dollárnyi friss tőke érkezett. A...
A hőség elsősorban az időseket, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, továbbá azokat veszélyezteti, akiknek valamilyen súlyos, krónikus alapbetegségük van. Aki teheti, a nagyobb megterhelést jelentő tennivalókat a kora reggeli vagy a késő délutáni időszakra időzítse - tanácsolta az Országos Mentőszolgálat.
A négykerekűek világában nem szokásom használni a legenda szót, ellenben úgy gondolom, hogy a Citroën DS azon kevés autók közé tartozik, amelyek minden további nélkül megtisztelhetőek ezzel a kifejezéssel. Viszont hiába kedvelem immár rég az ideje a franciák korszakalkotó típusát, ha közelebbről még soha nem volt szerencsém hozzá.
2006-ban még fél év alatt 5000 lakás kelt el Budapesten, idén ez a szám az 1000 sem éri el - nőtt az államadósság, 2013 naponta több mint 8 milliárd forinttal - Drámai a helyzet a Balaton-felvidéken - Nézze meg itt >>
A korábbi előrejelzéseknél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a honlapján.
Oroszország 450 milliárd rubelt (több mint 3000 milliárd forintot) fordít a transzszibériai vasútvonal felújítására és két másik nagy közlekedési projektre.
A Paris Saint-Germain bemutatta a 2013/14-es szezon idegenbeli mezét. A fehér-piros-kék összeállítású dresszt Ibrahimovic és társai Svédországban mutatták be.
A korábbi előrejelzéseknél is melegebb időre kell készülni a következő napokban. A hőség várhatóan hétfőn tetőzik - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Mivel az előrejelzések szerint hétfő délután a hőmérséklet megközelítheti a 40 fokot, Siófok önkormányzata rendkívüli intézkedésekkel igyekszik megóvni a városba érkező több tízezer turista és a helyiek egészségét - írta pénteken a Siofok.hu.
A reggeli kiváló kezdést csak délig tudta tartani a forint, a délutáni órákban látványos gyengülési hullám bontakozott ki. Az euróval szembeni jegyzések megközelítették újra a 298-as szintet. Mindez...
Megnyílt a szabadstrand Alsó- és Felsőgödön, miután az utolsó engedélyek is beérkeztek - tájékoztatta a Pest megyei város főépítésze pénteken az MTI-t....
Nanterre - Letartóztatták a főszerkesztőjét annak a francia lapnak, amely tavaly címlapon közölte a Katalin hercegnőről (31) készített toplessképeket a francia Riviérán.
Franciaországban mégis bíróság elé kell állnia a Nemzetközi Valutaalap egykori vezérigazgatójának egy prostitúciós hálózat ügyében indított eljárásban.
Arra kell törekedni, hogy a lehető legkorábbi időpontban le lehessen zárni a devizaalapú lakáscélú jelzáloghitel kivezetésének kérdését - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Portfolio.hu-nak.
Bár a japán indexek az erősödő jen révén közel 3 százalékot estek, az európai piacokon optimista hangulatban indult a kereskedés. Kora délután a hétvége miatt újabb eladók jelentek meg az európai és...