2013. július 4. csütörtök

júl. 4
7:33
Matolcsy bónusz helyett fizetést emel (Privátbankár)
A költségtakarékosság és a hatékonyság-növelés érdekében megújul a bérstruktúra és a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) a jegybankban: egyebek mellett 25 százalékkal csökken a felsővezetői pozíciók száma, kivezetik a bónusz rendszert, a bérezési rendszer átalakítása pedig az eddiginél nagyobb anyagi biztonságot jelent a munkavállalóknak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
júl. 4
7:33
Magyarországon is aggódhatnak az agresszív adótervezéssel élők (ProfitLine)
Az adóhatóságok egyre inkább vizsgálják az adóstruktúrák mögött lévő valóságos gazdasági tartalmat: míg eddig főként a kifejezetten jogellenes, törvénybe ütköző adókikerülő magatartások akadtak fenn, most már azokat is megkérdőjelezik, amelyek jogszerű lépésekből állnak ugyan, de fő céljuk az adóelkerülés - figyelmeztet a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.
júl. 4
7:34
Új teljesítményértékelési rendszert vezet be a közigazgatás (HR Portál)
Bemutatták a közszféra új, egységesített teljesítményértékelő rendszerét. A közigazgatásban zajló teljesítményértékelés megújítása a Magyary Program által meghirdetett közszolgálati életpálya egyik kiemelt eleme, mely most "elemelkedik az íróasztaltól" - áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közleményében.
júl. 4
7:36
Videó: Tévez családostul nyomta a legújabb táncőrületet a TV-ben (Sport365)
Carlos Tévez, a Juventus új igazolása családjával szerepelt egy argentin TV-adásban, ahol feleségével és két kislányával előadta az új dél-amerikai táncőrületet, a Pasito de Venturát.
júl. 4
7:36
Kovács Zoltán: A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem eszköz (HR Portál)
A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem egy eszköz, amelynek köszönhetően közösségépítő folyamatok indultak el - fejtette ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a kormányzat romapolitikájáról rendezett vitán.
júl. 4
7:36
Az egyetemről pótolták a Kelták vezetőedzőjét (Agroinform)
Megvan Doc Rivers utódja a Bostonnál, Brad Stevenst egyből mélyvízbe dobják.
júl. 4
7:38
Nincs több bónusz a jegybankban (HR Portál)
A költségtakarékosság és a hatékonyság-növelés érdekében megújul a bérstruktúra és az SZMSZ a jegybankban: egyebek mellett 25 százalékkal csökken a felsővezetői pozíciók száma, megszüntetik a bónusz rendszert, a bérezési rendszer átalakítása pedig az eddiginél nagyobb anyagi biztonságot jelent a munkavállalóknak - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
júl. 4
7:54
A 2010-es év legjobb újonca szóban már megegyezett a Pelicansszal (Agroinform)
Tyreke Evans szavát adta, hogy július 10-én aláírja a New Orleans Pelicans ajánlatát.
júl. 4
8:06
1 éves mélypontra zuhant a világgazdasági aktivitás (ProfitLine)
Egyévi mélypontra süllyedt a világgazdaság kilábalási ütemét jelző legfőbb átfogó aktivitási mérőszám - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport.
júl. 4
8:08
Richter részvény - érdemes lehet csipegetni már (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a nagyobbik hazai gyógyszerrészvényt, a Richter vettük nagyító alá.
júl. 4
8:09
Adóparadicsomból a börtönbe - nálunk van kibúvó (Privátbankár)
Az agresszív adótervezést választó hírességek a "spórolt pénz" többszörösének befizetésével kerülték csak el a börtönt.
júl. 4
8:09
Videó: a meztelen focistalány testén mutatta meg tudását az amerikai művész (Sport365)
Meztelenül állt modellt Jamie Delawder testfestőművésznek Angela Orsini, a Baltimore Charm ameirkaifutball-csapatának játékosa.
júl. 4
8:11
A zálogházakat is eléri a válság? (Privátbankár)
Hivatalosan egyelőre kevéssé látszik, a piaci hírek szerint azonban mind több zálogház kerül nehéz helyzetbe az aranyár zuhanása miatt. Menekülési stratégiával csak töredékük rendelkezik és a pénzintézetek sem elégedettek az üzletággal - olvasható a csütörtöki Napi Gazdaságban.
júl. 4
8:12
Al Jefferson a Mavs ajánlatára vár? (Agroinform)
Al Jefferson kivárásra játszik, szerinte ha Howardról lecsúszik a Mavericks, akkor a dallasiak bejelentkezhetnek érte.
júl. 4
8:18
Richter: már ebben a hónapban jön a felaprózás (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának végzése alapján megindította az eljárást a KELER és a Budapesti Értéktőzsde irányába a törzsrészvények korábban jelzett felaprózása...
júl. 4
8:27
1,5 millió felett már drága egy használt autó? (Privátbankár)
Elsősorban az eladási számok emelkedésének köszönhetően ismét növekedni kezdett a használtautó-index: a második negyedévben 2,1 százalékponttal, 98 százalékra emelkedett az időszakban elkelt használt autók összértékének változását jelző mutatószám. Az eladott autók átlagéletkorának növekedése miatt az átlagár egy év alatt 3 százalékkal 1,45 millió forintra csökkent. A forgalom negyedét hat modell…
júl. 4
8:36
Kik a legvonzóbbak a régiónkban? (Portfolio)
2013-2014-es kilátások a közép- és kelet-európai fejlesztési és befektetési piacon. Hogyan teljesít a közép- és kelet-európai ingatlanpiac az euró zóna nehézségei közepette? Melyek most a legvonzóbb...
júl. 4
8:36
Bajban a hazai zálogházak: nem lesz miből fizetni? (Pénzcentrum)
Hivatalosan egyelőre kevéssé látszik, a piaci hírek szerint azonban mind több zálogház kerül nehéz helyzetbe az aranyár zuhanása miatt. Menekülési stratégiával csak töredékük rendelkezik és a pénzintézetek sem elégedettek az üzletággal....
júl. 4
8:39
A Richter átalakítja törzsrészvényeit (Infostart)
A Richter Gedeon Nyrt. a Fővárosi Törvényszék végzésével bejegyezte a társaság 18 637 486 darab, egyenként 1000 forint névértékű dematerializált névre szóló törzsrészvényét a névérték tizedelésével - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
júl. 4
8:39
OTP részvény - mit mutat a varázsgömb? (ProfitLine)
A tegnapi piaci hangulatot elsősorban a nemzetközi események határozták meg. Portugáliában a pénzügy- és külügyminiszter lemondása után jelentősen nőttek a kötvényhozamok, a 10 éveseké 8 százalék fölé emelkedett. Az OTP árfolyama kezdeti meredek esésből szépen lefaragott és végül 4600 forinton zárt, ami 20 forinttal, 0,43 százalékkal maradt el a keddi szinttől. A bankpapír forgalma 3,9 milliárd…
júl. 4
8:42
Európa Liga: sima északi siker Feröeren (Sport365)
Az Európa Liga első selejtezőkörében szerdán egy mérkőzést rendeztek, melyen az északír Linfield 2-0-ra győzött a feröeri IF otthonában.
júl. 4
8:44
EL: a Videoton a világ legjobb csapata ellen készül - Gomes (Sport365)
Azt tartja a legfontosabbnak José Gomes, a Videoton vezetőedzője, hogy csapata saját játékát játssza csütörtökön a montenegrói Mladost Podgorica ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának első mérkőzésén.
júl. 4
8:45
A kormány gyámsága alá került a Pápai Hús (Privátbankár)
A kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pápai Hús 1913 Kft.-t és a Pápa-Ser Sertéstenyésztő- és hízlaló Kft.-t, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
júl. 4
8:48
Beszélő cigarettás doboz segíthet a leszokásban (WebBeteg)
Hangüzenetet játszanak le kinyitáskor a cigarettás dobozok - a Stirlingi Egyetem kutatóinak találmánya ily módon igyekszik lebeszélni a dohányzókat a rágyújtásról.
júl. 4
8:48
Fogytán a Manchester türelme Rooneyval szemben (Agroinform)
Az angol klub már nem siet Rooney kedvében járni, de egyelőre nem döntöttek a jövőjéről.
júl. 4
8:54
Draghi szavai előtt erősödhetnek a piacok (Portfolio)
Annak ellenére, hogy vegyes makroadatokat tettek közzé Amerikában a vezető indexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést. Az ázsiai régió meghatározó piacai is jól teljesítettek csütörtökön,...
júl. 4
8:56
Iszlám pénzügyi központ lesz London (Portfolio)
London célja, hogy a jelenleginél nagyobb szeletet hasítson ki az iszlám banki tevékenységből - írja a Financial Times. Három év múlva már 1600 milliárd dollárnyi eszköz felett rendelkezhet ez a...
júl. 4
8:58
Pert nyert a Wikileaks - A MasterCard feloldotta az embargót (Portfolio)
Három év után a MasterCard úgy döntött, újra zöld utat ad a Wikileaks titkos dokumentumokat kiszivárogtató szervezetnek utalt adományoknak - olvasható a Wikileaks közleményében. A Wikileaks...
júl. 4
9:03
Mélyponton a világgazdaság (Privátbankár)
Egyévi mélypontra süllyedt a világgazdaság kilábalási ütemét jelző legfőbb átfogó aktivitási mérőszám - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport.
júl. 4
9:03
Győrbe jöhet a Bayern München (Infostart)
Barátságos mérkőzést játszik augusztus közepén Győrben a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München labdarúgócsapata a megyei napilap csütörtökön közzétett értesülése szerint.
júl. 4
9:06
Győrbe jöhet a Bayern München (Agroinform)
Barátságos mérkőzést játszik augusztus közepén Győrben a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München.
júl. 4
9:09
Az oktatás jövője: tudás, készségek, kompetenciák (HR Portál)
A Magyar Képesítési Keretrendszer legfontosabb előnye, hogy segít a képzések közötti eligazodásban nemcsak itthon, hanem külföldön is - mondta dr. Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár június 27-én az Oktatási Hivatal Nemzeti Koordinációs Pontja által szervezett konferencián. Az eseményen a képesítési keretrendszer oktatásban betöltött szerepéről, illetve a rendszer alapjául…
júl. 4
9:11
Több mint 2 milliárd esélyteremtő ösztöndíjakra (HR Portál)
A hátrányos helyzetű, köztük roma fiatalok esélyteremtését célzó Útravaló-Macika ösztöndíjprogramra a kormányzat a következő tanévben több mint kétmilliárd forintot biztosít - közölte Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felzárkózásért felelős államtitkára.
júl. 4
9:12
Kínában kivégeztek egy Fülöp-szigeteki drogfutárt (Kripto Akadémia)
Kínában kivégeztek egy Fülöp-szigeteki kábítószercsempész nőt, 2011 óta az ötödik Fülöp-szigeteki állampolgárt. Peking ezúttal is figyelmen kívül hagyta Manila kegyelmi kérelmét - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap.
júl. 4
9:12
Richter - július 16-án lesz a részvénysplit (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cg. 01-10-040944/414 számon meghozott végzésével bejegyezte a társaság 18.637.486 db, azaz tizennyolcmillió-hatszázharminchétezer-négyszáznyolcvanhat darab, egyenként 1.000 Ft forint névértékű dematerializált névre szóló törzsrészvényének a névérték tizedelésével 186.374.860 db egyenként 100 Ft, azaz egyszáz forint…
júl. 4
9:12
Orvoshiány: települések százain veszélyben az ellátás (Pénzcentrum)
Magyarországon jelenleg 218 olyan háziorvosi praxis van, amelybe rövidebb vagy hosszabb ideje nem találnak doktort. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint ezek közül 132 tartósan betöltetlen....
júl. 4
9:12
Leragadt a forint (Portfolio)
A tegnapi délelőtti igen borongós piaci hangulati periódust viszonylag kis gyengüléssel úszta meg a forint, délután óta pedig érdemi mozgást nem is mutatott az euróval szemben. Mivel ma az Egyesült...
júl. 4
9:14
Jövőre eltörli az Európai Unió a roaming díjakat (ProfitLine)
Jövőre eltörli az Európai Unió a roaming díjakat, amennyiben az Európai Parlament rábólint a készülő törvénytervezetre. Így 2014. július 1-jétől nem kell többet fizetni az Európai Unión belüli telefonhívásokért, sms-küldésekért, mobilinternetezésért, mint a belföldi hasonló szolgáltatásokért. Minden EU-s állampolgár az Unió területén annyiért használhatja a telekommunikációs szolgáltatásokat,…
júl. 4
9:14
Véget érhet az RWE kálváriája (Portfolio)
Ma nem érkezik Amerikából iránymutatás, így az európai papírok saját fejük után mehetnek. Ma az RWE és az Erste grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben. Megjelent az első fecske, mely némi...
júl. 4
9:15
Európa Liga: a Vidi ellenfelének nincsenek illúziói (Sport365)
Döntetlen elérésében bízik a Videoton ellen a Mladost Podgorica vezetőedzője a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának első mérkőzésén.
júl. 4
9:16
Alig mozdultak a nyersanyagok (Portfolio)
Kereskedési szünet lesz ma az Egyesült Államokban, sőt az első fontos eseményekre is csak délután kerül majd sor, így a nyersanyagok többsége az előző napi záróára közelében ingadozik. Bár tegnap...
júl. 4
9:17
Európa, vigyázz! Jön a Honvéd és a Vidi! - Ezt látod élőben (Sport365)
A csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
júl. 4
9:19
Serie A: az utóbbi évek legnagyobb igazolása Parmában (Sport365)
Az Internazionalétól a Parmához igazolt Antonio Cassano, aki tavaly Eb-ezüstérmet szerzett az olasz labdarúgó-válogatottal. Bővebben itt!
júl. 4
9:21
Így talált a NAV másfél mázsa marihuánát - videó (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 400 millió forint értékű, 161 kilogramm marihuánát találtak egy bolgár kamionban a határon.
júl. 4
9:21
Klubot váltott az olasz csatárklasszis, ikszre játszanak a Vidi ellen - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 4
9:24
Cassano a Parmában folytatja - hivatalos (Agroinform)
A 30 éves támadó új klubja nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyiért szerezte meg a játékost.
júl. 4
9:27
Meghalt a számítógépes egér feltalálója (Kreatív Online)
Doug Engelbart 88 éves korában hunyt el.
júl. 4
9:30
A kínaiak már veszik a magyar letelepedési államkötvényt (Portfolio)
Eddig három letelepedési államkötvényt igényeltek külföldiek, a vásárlók kínaiak voltak - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. A napilap cikke emlékeztet arra, hogy a december végén kihirdetett...
júl. 4
9:32
Bankot vehet az UniCredit (Portfolio)
Ha jó lehetőséget lát erre, helyi versenytársat vehet és terjeszkedhet az UniCredit lengyel érdekeltsége, a Pekao. Erről az olasz bankcsoport vezetője beszélt a Reuters beszámolója szerint. A...
júl. 4
9:34
A Richter mutatja az irányt a hazai börzén (Portfolio)
Annak ellenére, hogy vegyes makroadatokat tettek közzé Amerikában a vezető indexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést. Az ázsiai régió meghatározó piacai is jól teljesítettek csütörtökön,...

Keresés