2013. július 4. csütörtök

júl. 4
19:44
Bajba kerülhet Sarkozy pártja (Metropol)
Nem fogadták el Nicolas Sarkozy volt államfő 2012-es elnökválasztási kampányának végelszámolását, ezért tíz millió eurótól eshet el pártja.
júl. 4
19:44
Sorozatrablót keres a rendőrség (Metropol)
Félmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a férfira, aki Gyálon, Üllőn és Budaörsön is rabolt.
júl. 4
19:44
Ezt hagyta örökségül a nemrégiben elhunyt James Gandolfini (hirado.hu)
A színész jelentős vagyonát főként gyermekei öröklik.
júl. 4
19:46
Válságtanácskozás: hamut és köveket lövell a Popocatépetl vulkán (hirado.hu)
A Mexikóvárostól mintegy 60 kilométerrel délkeletre fekvő, 5452 méter magas Popocatépetl 1994 óta rendszertelen időközönként, több alkalommal is kitört.
júl. 4
19:48
Kártérítést kaphatnak Bara József rokonai (hirado.hu)
Kártérítési igényt terjesztett elő az izsáki rendőrőrsön meghalt férfi hozzátartozóinak jogi képviselője a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra.
júl. 4
19:51
Európa Liga - Háromgólos előnyt szerzett idegenben a Honvéd (Infostart)
A Budapest Honvéd meggyőző játékkal, 4-1-re nyert a montenegrói Celik Niksic vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.
júl. 4
19:54
Felemás hat hónap van mögöttem - Babos Tímea (Agroinform)
A tavalyinál kevésbé sikerült első fél év ellenére lát biztató jeleket a budapesti tornára készülő Babos Tímea.
júl. 4
19:57
Bikinis bombatestet villantott a 43 éves sztár (BorsOnline)
Nem győz betelni újra karcsú alakjával Mariah Carey, ezért folyton szexi képeket posztol magáról. Most a Twitteren mutatta meg rajongóinak, milyen csini amerikai zászlós bikiniben.
júl. 4
20:00
Hallgatás és elhallgattatás a Tokaji Írótáborban (Infostart)
A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban alcímmel az 1960-as és 80-as évek eseményeit dolgozzák fel és értékelik a 2013-as Tokaji Írótábor résztvevői.
júl. 4
20:00
Az internetes szavazók támogatják II. Albert döntését (hirado.hu)
Az ellenzők egy része szerint az uralkodás nem olyan foglalkozás, mint a többi, arról nem lehet lemondani, mások úgy vélik, Belgiumnak szüksége van II. Albertre.
júl. 4
20:00
Sürgetnék a görögök az újabb hitelrészlet utalását (Portfolio)
Görögország azt szeretné, ha már a jövő hétfői euróövezeti pénzügyminiszteri találkozón politikai döntés születne az újabb hitelrészlet folyósításáról. Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter a...
júl. 4
20:00
Újult erővel és friss modellekkel tér vissza hazánkba a Maserati (Auto Pult)
A Wallis Motor Pest Kft. gondozásában visszatért hazánkba a Maserati. Az olasz sportos luxusmárka ráadásul világhódító tervekkel érkezett – hamarosan négytagú modellpalettával száguld többek között a Porsche nyomába. Még a nyár végén megérkezik hazánkba is elérhetőbb áron kínált négyajtós modelljük, az öt méter hosszú Ghibli, valamint a márka történelmében először megjelenik a nagy érdeklődésre…
júl. 4
20:00
Női röplabda Euroliga: sima magyar vereség (Sport365)
A magyar női röplabda-válogatott három játszmában kikapott a török csapattól az Euroliga-sorozat negyedik állomásán, Várnában.
júl. 4
20:02
Elkötött egy traktort egy hároméves kislány (hirado.hu)
A gyerek kiengedte a kéziféket, és csaknem 200 métert gurult lefelé egy domboldalon; hasi sérülésekkel vitték kórházba.
júl. 4
20:02
Wimbledon: Szlavikovics búcsúzott párosban a junioroknál (Sport365)
Szlavikovics Szabina, oldalán a szlovák Kristina Schmiedlovval a legjobb 32 között búcsúzott a junior párosok versenyében a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.
júl. 4
20:04
Feljelentették a piramisromboló vállalkozásokat (hirado.hu)
A perui kulturális minisztérium feljelentette azt a két építési vállalkozást, amelyek leromboltak egy ötezer éves piramist a dél-amerikai országban.
júl. 4
20:06
Olaszország és Franciaország nem ad menedéket Snowdennek (hirado.hu)
Az Egyesült Államokban kémkedéssel vádolt amerikai informatikusa 21 országtól kért politikai menedéket.
júl. 4
20:09
Megtépték az OTP árfolyamát a Kúria döntése nyomán (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,59 pontos, 2,00 százalékos emelkedéssel, 18 855,33 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
júl. 4
20:11
Devizahitelek - Lévai Anikó kiment a demonstrálók közé (ProfitLine)
Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége kiment a fővárosi XII. kerületi Csipke út és a Cinege utca kereszteződésében demonstrálókhoz csütörtök kora este, és meghallgatta álláspontjukat - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
júl. 4
20:12
A Vojvodina is döntött az első meccsen, így a Honvéd ellenfele lesz (Agroinform)
A Honvédhoz hasonlóan a Vojvodina is 4-1-re győzött az EL-selejtező első fordulójának első mérkőzésén idegenben.
júl. 4
20:14
Semmin sem gondolkodtam, amikor megkeresett a Loki - Lázár (Agroinform)
A Debrecen labdarúgócsapatához igazolt a hatszoros válogatott védő, aki csütörtökön három évre írt alá.
júl. 4
20:15
Kocsiban főtt meg a szerencsétlen kutya (BorsOnline)
Hőgutát kapott és elpusztult egy kutya, akit kegyetlen gazdája a tűző napon felhúzott ablakokkal magára hagyott kocsija utasterében. A nőt előállították a rendőrségen.
júl. 4
20:18
Két autó ütközött Sármelléknél, az egyik sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott (Alternatív Energia)
Súlyosan megsérült egy autó vezetője, amikor járműve összeütközött egy másik gépkocsival csütörtökön a 76-os főúton Sármellék közelében, a másik autós a baleset után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-vel.
júl. 4
20:18
IMF: reformok kellenek Olaszországban (hirado.hu)
A Nemzetközi Valutaalap szakértői szerint az év végén újra bővülhet az olasz bruttó hazai termék, de gyenge növekedésre van kilátás, és a kormánynak fel kell gyorsítania a reformprogram végrehajtását.
júl. 4
20:21
Májat hoztak létre őssejtekből (Infostart)
A világon először sikerült működő emberi májat létrehozniuk pluripotens őssejtekből japán tudósoknak, a sikeres kísérlet a kutatók szerint új utat nyithat az emberi szervek mesterséges kitenyésztése terén.
júl. 4
20:27
Feljelentették a piramist leromboló vállalkozásokat Peruban (Infostart)
A perui kulturális minisztérium feljelentette azt a két építési vállalkozást, amelyek leromboltak egy ötezer éves piramist a dél-amerikai országban.
júl. 4
20:30
Bosszantó korai gól után szűkösen nyert a Videoton (Agroinform)
Győzelemmel kezdte az EL selejtezőjét a Videoton, de hazai pályán gólt kapott, így lehet még gondja Montenegróban.
júl. 4
20:32
A fiatal védő aláírta első profi szerződését Újpesten (Agroinform)
Csütörtökön aláírta első, 2015. június 30-ig érvényes profi szerződését Molnár Sándor, az Újpest 19 éves védője.
júl. 4
20:33
Pokoli kínokat élt át a mozgólépcsőn (BorsOnline)
Szerencsétlen harlemi nő elájult, miközben utazott rajta. Bekapta a haját, ráadásul az arcát és a karját is több helyen megvágta. Rendőrség nyomoz az ügyben.
júl. 4
20:33
3 gólos Honvéd-előny az EL-ben, történelmi szakasz a Touron - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 4
20:33
Cserbenhagyásos gázolás (Blikk)
júl. 4
20:36
A vártnál nagyobb az érdeklődés az olcsó jegybanki hitelek iránt (hirado.hu)
Az előzetes várakozásokkal szemben rengeteg cég jelentkezett a bankoknál, hogy szeretne kapni az olcsó jegybanki hitelből. Van olyan bank, ahol háromszor annyi az igény, mint amennyi pénzt ki tudnak osztani.
júl. 4
20:36
A vártnál is nagyobb mértékben zsugorodhat az olasz gazdaság (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői szerint az év végén újra bővülhet az olasz bruttó hazai termék, de gyenge növekedésre van kilátás, és a kormánynak fel kell gyorsítania a reformprogram...
júl. 4
20:38
Nagy változás lesz 14 megyében (hirado.hu)
Eddig mintegy 55 ezer háztartás jelezte, hogy kéri az igénybe vehető állami támogatást.
júl. 4
20:42
Fidesz: a Kúria a bankok oldalára állt (ProfitLine)
A Fidesz véleménye szerint a Kúria csütörtöki döntésével a bankok oldalára állt a devizahitelesekkel szemben – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Kocsis Máté.
júl. 4
20:48
Este már alig mozdult a forint (Infostart)
A délutáni erősödést követően este már alig mozdult az euró forintárfolyama a bankközi kereskedésben.
júl. 4
20:48
Irak futballválogatottja megint nem játszhat hazai földön (Agroinform)
A FIFA biztonsági megfontolásból döntött így, miután újfent veszélyesre fordult a helyzet a közel-keleti országban.
júl. 4
20:50
Szalai első gólját lőtte a Schalke mezében (Agroinform)
A Schalke 5-0-ra legyőzte az ötödosztályú FC 08 Villingen csapatát felkészülési meccsen.
júl. 4
20:51
Mindkét magyar érmes (Blikk)
júl. 4
20:52
Döntetlen és albán gól Észtországban (Agroinform)
1-1-re végzett az Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén az észt Flora és az albán Kukesi.
júl. 4
20:54
DK: az elmúlt három év "legszánalmasabb" dokumentumát tárgyalja a parlament (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az elmúlt három év "legszánalmasabb" dokumentumát tárgyalja a parlament. A párt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra a várhatóan pénteken tárgyalandó határozati javaslatra reagál, amely a Fidesz kezdeményezésére a Tavares-jelentés megszavazására válaszul kimondja: az EU visszaél hatalmával.
júl. 4
20:54
Ütközés után továbbhajtott egy autós (hirado.hu)
Súlyosan megsérült egy autó vezetője, amikor járműve összeütközött egy másik gépkocsival csütörtökön a 76-os főúton Sármellék közelében, a másik autós a baleset után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott
júl. 4
20:54
Még csak 14 bevallási közreműködőt auditáltak (Portfolio)
A megtett úttal arányos útdíjrendszerrel kapcsolatban eddig 14 bevallási közreműködőt - GPS-alapon működő flottakövetőt - auditált az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - olvasható az elektronikus...
júl. 4
20:56
Egyiptomi fordulat - Letette a hivatali esküt az ideiglenes államfő (hirado.hu)
Csütörtökön letette a hivatali esküt az ideiglenes államfő. Noha aggódnak a demokráciáért, egyetlen nagy nyugati ország sem beszélt államcsínyről.
júl. 4
20:58
Figyelmeztetés az Egyiptomba utazó magyaroknak (hirado.hu)
Békés a hangulat az egyiptomi fővárosban és a nyaralóhelyeken is, az észak-afrikai országban tartózkodó magyar turisták biztonságban vannak. A Külügyminisztérium azonban így is óvatossáfra int.
júl. 4
21:03
Július 15-ig módosítható az országgyűlési választókerületek határa (Infostart)
Július közepéig lehet módosítani az országgyűlési egyéni választókerületek beosztását a parlament döntése értelmében.
júl. 4
21:03
Veszélyben a Német Nagydíj, ha újra probléma lesz a gumikkal (Infostart)
A Formula-1-es pilóták vissza fognak lépni a versenyzéstől a hétvégi Német Nagydíjon, ha a múlt vasárnapi brit futamon látott gumiproblémák újra előfordulnak.
júl. 4
21:06
A mezőgazdasági erőgépek és vontatmányuk után nem kell útdíjat fizetni (Infostart)
Nem kell útdíjat fizetni a mezőgazdasági erőgépek és vontatmányuk után - közölte Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj szakmai projektszóvivője.
júl. 4
21:06
A legfrissebb átigazolási hírek: besült a Real, óriási tehetség a Chelsea-nél (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
júl. 4
21:06
A luxemburgi negyedik Albániában nyert (Agroinform)
A szlovén Celje a norvég Tromsö otthonában szerzett előnyt az Európa Liga selejtezőjének első körében.

Keresés