2013. július 9. kedd

júl. 9
6:48
Németh Miklós a dugók miatt nem jutott el Horn Gyula temetésére (hirado.hu)
A rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke azt mondta: "vérbeli politikust" ismert meg Horn Gyulában.
júl. 9
6:48
Mikor érdemes valutát váltani a nyaraláshoz? (Portfolio)
Az elmúlt hetekben szokatlanul nagy hullámzásokat produkált a forint a főbb devizákkal szemben, így valószínűleg sokan bosszankodtak azon, hogy a nyaraláshoz szükséges valutát éppen kedvezőtlen...
júl. 9
6:50
Ötletpályázat a Múzeumi Negyedre (Spa Trend Online)
Nyílt ötletpályázatot írt ki a Szépművészeti Múzeum a Városligetbe tervezett Múzeum Negyed épületeinek elhelyezésére és az ezzel összefüggő környezetalakítási feladatokra. A pályázat leadási határideje szeptember eleje, az eredményeket pedig október 3-án ismerheti meg a közönség.
júl. 9
6:52
Kálmán Imre műve Berlinben (Spa Trend Online)
Operett-reneszánszt hirdetett a súlyos zenedrámák bemutatása mellett a berlini Komische Operben a Pécsett született Nánási Henrik, aki tavaly óta a színház főzeneigazgatója, és az ausztrál származású intendáns, Barrie Kosky.
júl. 9
6:54
Egy tünedező műfaj (Spa Trend Online)
Régen kinyitottunk egy folyóiratot, újságot, és mindig találhattunk bennük novellát, tárcanovellát. Napjainkban, amikor válságos időket élünk, a kultúra, az irodalom egyre inkább háttérbe szorul. Az írók egy részét karámba terelik, s nem is nagyon tiltakoznak, hiszen írásaikból aligha élnének meg. A megbicsaklott ízlésű, műveletlen döntnökök sokkal magasabbra taksálják a futballistákat, mint…
júl. 9
6:57
Hitelezés és az áfa: hogyan kell bánni a fizetési kedvezménnyel? (Adózóna)
Ha nem is olyan nagyvonalúsággal (felelőtlenséggel?), mint a 2008-as pénzügyi válság kirobbanását megelőzően, de piacgazdasági viszonyok között szinte természetes, hogy adásvételi és más ügyleteket gyakran kísérnek ilyen-olyan fizetési kedvezmények – legyen szó akár nagy egyedi értéket képviselő javakról (ingatlan, személygépkocsi), akár tömegárukról (mezőgazdasági termények).
júl. 9
7:00
Végre műsort kap Erdélyi Mónika (BorsOnline)
Úgy tűnik, teljesülhet Erdélyi Mónika álma. A tavaly a TV2-höz igazolt, de azonnal mellőzött műsorvezető egy év után végre kamera elé ülhet Joshi Bharát oldalán.
júl. 9
7:03
Ősztől drágábban bankolunk (Blikk)
júl. 9
7:15
Kezdődik a ramadán Szaúd-Arábiában és Egyiptomban (Infostart)
Szaúd-Arábiában és Egyiptomban szerdán kezdődik meg az iszlám hívők szokásos éves böjti időszaka, a ramadán.
júl. 9
7:18
Pszichológusra szorul Bara József tini fia (BorsOnline)
Bara József értelmetlen kínhalála sosem múló fájdalmat okoz hozzátartozóinak. A férfi 16 éves fia, Józsika pszichológus segítségére szorul, hogy kigyógyuljon az őt ért lelki sérelmekből.
júl. 9
7:20
Túléli az elszabadult kerék áldozata (BorsOnline)
Webber rosszul rögzített jobb hátsó kereke találta telibeazt a brit operatőrt, akinek egy darabig az életéért aggódtak. Már jobban van.
júl. 9
7:21
Így legyen vállalkozó kockázat nélkül! (HR Portál)
A Békés Megyei Kormányhivatal hosszútávon akarja működtetni és elterjeszteni az ország más megyéiben azt a vállalkozói kedvet ösztönző programját, amelyik az idén elnyerte a Díj az európai vállalkozások ösztönzéséért verseny magyarországi fordulóját.
júl. 9
7:23
Stipendium Hungaricum a külföldi hallgatókért (HR Portál)
Ösztöndíjprogramot indít a kormány a keleti nyitás stratégia keretében - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár. Távol-Keletről és a Kaukázusból is várnak hallgatókat.
júl. 9
7:24
Egyiptom: választási menetrendet állított fel az ideiglenes államfő (hirado.hu)
Egyiptom ideiglenes államfője hétfő késő este kiadott rendeletében menetrendet állított fel az új parlamenti és elnökválasztás megtartására, illetve az alkotmány módosítására.
júl. 9
7:25
Jövőre öt hosszú hétvége (HR Portál)
2014-ben több ünnepnap is úgy esik, hogy öt hosszú hétvége lehet - többek között május elsejéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan. Az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.
júl. 9
7:26
Geotermikus fűtés Füzesabonyban (hirado.hu)
Évi 15 százalékos megtakarítást várnak az új fűtési rendszertől.
júl. 9
7:27
Botrány: élő adásban alázta szexista szöveggel a feleségét Klicsko áldozata- videó! (Sport365)
Meglehetősen durva szavakkal illette feleségét Tony Thompson amerikai nehézsúlyú bokszoló, aki a brit David Price legyőzése után élő adásban ragadtatta el magát, jókora botrányt kavarva ezzel.
júl. 9
7:27
Az egyetemisták ötöde el fog menni (HR Portál)
Minden ötödik nappali tagozatos hallgató gondolja úgy, hogy tanulmányi befejezése után biztosan külföldön fog munkát vállalni, további 28 százalékuk pedig valószínűnek tartja a költözést, írja egy kutatás alapján az eduline.
júl. 9
7:28
A Skorpió szétszórt és álmodozó - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Mérleg ma rájön, kellemetlen dolog a megalkuvás, de hasznos lehet. A Vízöntő munkahelyén kerül bonyodalomba, a Halak egy flört miatt lakol meg.
júl. 9
7:30
Szerdán kezdődik a ramadán (hirado.hu)
Szaúd-Arábiában és Egyiptomban szerdán kezdődik meg az iszlám hívők szokásos éves böjti időszaka, a ramadán.
júl. 9
7:33
Legalább 300 ezer új közmunkás várható - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet cikke szerint jövőre is legalább 300.000 embert szeretne bevonni a közmunkaporgramba a kormány. A Népszabadság arról ír, több mint 2000 befizetés érkezett eddig az Összefogás az Államadósság Elleni Alapba.
júl. 9
7:39
Kezdődik a Fenyő-gyilkosság pere (Blikk)
júl. 9
7:42
Idén 137, a kormányváltás óta több mint hétszáz törvényt fogadtak el (ProfitLine)
Százharminchét törvényt fogadott el az Országgyűlés tavasszal és nyáron, kétharmadukat a kormány javaslatára. A 2010-es kormányváltás óta megszavazott törvények száma így már a 720-at is meghaladja. A parlament ötször módosította az idei költségvetést, egyszer az alkotmányt, ellenzéki kezdeményezésre pedig csak egy törvényt alkotott ebben az évben.
júl. 9
7:44
Appeninn - 130 milliós finanszírozás az Nhp keretében (ProfitLine)
130 millió forintos, a nemzeti hitel program (Nhp) forrásaira épülő hitel-megállapodást kötött az Appeninn Nyrt. az Orgoványi Takarékszövetkezettel. A hitelt a takarékszövetkezet folyósította a társaságnak, ezzel a cégcsoport a hiteleinek korábbi, mintegy 30 millió euró értékű konverziója után, most újabb lépést tett svájci frank alapú hitelállományának csökkentése érdekében - tájékoztatta a…
júl. 9
7:51
Megint fordult a postás: Demján visszaírt Orbánnak (Privátbankár)
A takarékszövetkezetekről szóló törvény céljával igen, de a cél megvalósításának módjával, a törvény Alaptörvénnyel ellentétes rendelkezéseivel, s az ennek nyomán a későbbiekben bekövetkező lehetséges változásokkal nem ért egyet, nem tudja azokat elfogadni az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség - írta Demján Sándor, az OTSZ elnöke a hétfőn Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett válaszlevelében.
júl. 9
7:54
Életet mentett a gyönyörű magyar modell (BorsOnline)
Emberségből jelesre vizsgázott Epres Panni. Az egykori topmodell a Margitszigeten nyújtott segítséget egy bajba jutott idős embernek.
júl. 9
7:57
Gyermeknevelési bestseller a Bookline-lista élén (Infostart)
A Bookline júniusi sikerlistája is bizonyítja, hogy a nyár nem csak a romantikus bestsellereké: az 1. helyen ugyanis ezúttal egy gyermekneveléssel kapcsolatos sikerkönyvet találunk. Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor - Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? című írását Szepesi Nikolett botránykönyve, a korábbi első helyezett Én, a szexmániás követi, míg harmadikként a…
júl. 9
7:57
Víz alá került Toronto (Metropol)
Heves esőzések következtében Kanada legnagyobb városában leállt a metróközlekedés, a város utcáit néhol kétméteres víz lepte el.
júl. 9
8:00
Kisfilmmel csábítják a sportbarátokat a vb-re (Metropol)
Megkezdte a felkészülést a magyar vívóválogatott az augusztusi budapesti világbajnokságra.
júl. 9
8:00
Nemzeti e-mail címek Iránban (Metropol)
Elindították saját elektronikus levelezési rendszerüket. Mindenki egyéni e-mail címet kap.
júl. 9
8:00
Tényleges életfogytiglan: a jövőkép megszűnik (Metropol)
A kiugró ítéletszám hatására egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, mit jelent a tényleges életfogytiglan.
júl. 9
8:00
Erősödött éjjel a forint (hirado.hu)
Az eurót 294,65 forinton jegyezték kedd reggel, nem sokkal hét óra után.
júl. 9
8:00
Gyorsult a kínai infláció (Portfolio)
Nőtt az inflációs nyomás Kínában - derül ki a statisztikai hivatal által frissen közzétett adatokból. A 12 havi fogyasztói árindex a májusi 2,1 százalékot követően 2,7 százalékos drágulást jelzett,...
júl. 9
8:00
Videó: gyönyörű K.O:-val végezték ki a nagyképű MMA-csillagot (Sport365)
Váratlan vereséget szenvedett az UFC 162 elnevezésű gálán napjaink egyik legnagyobb MMA-csillaga, Anderson Silva Chris Weidmantől.
júl. 9
8:02
Neten keresik a legnépszerűbb budapesti panelt (Metropol)
Az Urbanista blog most a távfűtött panellakótelepek között hirdetett népszerűségi versenyt.
júl. 9
8:02
Víz alá került Toronto a heves esőzések miatt (hirado.hu)
Heves esőzések következtében víz alá került helyi idő szerint hétfő este Toronto.
júl. 9
8:09
Lantos Csabától vett egy alapkezelőt az FHB (Privátbankár)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. megvásárolta a bank felügyelőbizottsági elnökének alapkezelő cégét - jelentette be a társaság a BÉT honlapján hétfőn.
júl. 9
8:12
Gátlástalan szélhámos csapdájába került a nő (BorsOnline)
Sokszor nemcsak a szívét, hanem minden pénzét odaadja, akár gyerekeit is háttérbe szorítja az a nő, akit eltalál Ámor nyila. A szélhámosok jól felépített karakterükkel magukba bolondítják áldozatukat, és elszedik minden vagyonukat – ahogyan ez nemrég Erikával történt.
júl. 9
8:12
60 éves, de nem a nyugdíjra, hanem a visszatérésre készül (Agroinform)
Kedden ünnepli 60. születésnapját Fa Nándor háromszoros földkerülő vitorlázó.
júl. 9
8:15
Szíria: nem lesz tűzszünet (Metropol)
Damaszkusz elutasítja az ellenzék által javasolt tűzszünetet az iszlám böjti időszak, a ramadán idejére.
júl. 9
8:15
Vártnál nagyobb lett a júniusi infláció Kínában (ProfitLine)
Kínában az élelmiszerárak emelkedésének köszönhetően a vártnál nagyobb mértékben gyorsult az infláció júniusban. Ugyanakkor a termelői árak továbbra is csökkenést mutatnak.
júl. 9
8:17
Kanadai vonatbaleset: 13 áldozat (Metropol)
A hatóságok azt feltételezik, hogy összességében ötvenen haltak meg vagy tűntek el, amikor az olajszállító szerelvény több vagonja felrobbant.
júl. 9
8:17
Nőtt az Alcoa vesztesége (ProfitLine)
Tegnap az amerikai piacok zárása után hozta nyilvánosságra a második negyedéves eredményét az Alcoa alumíniumgyártó vállalat. Az előző év azonos időszakához képest a nettó vesztesége nőtt elsősorban az átszervezési és egyéb költségek miatt.
júl. 9
8:18
Kibédi-Varga: folyamatosan kezelik az e-útdíj-panaszokat (hirado.hu)
Eddig több mint 20 ezer fedélzeti készüléket regisztráltak, a legtöbben az útvonaltervezőt kifogásolták.
júl. 9
8:18
Alapkezelőt vesz az FHB (Portfolio)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. július 8-án részvény adásvételi szerződést kötött a Lantos Vagyonkezelő Zrt.-vel, Lantos Csaba, a társaság felügyelőbizottsága elnökének érdekeltségével - közölte a bank. ...
júl. 9
8:19
Választási menetrend Egyiptomban (Metropol)
Adli Manszúr rendeletben menetrendet állított fel az új parlamenti és elnökválasztás megtartására, illetve az alkotmány módosítására.
júl. 9
8:20
Figyelmeztetést adtak ki: itt fordulhat elő jégeső (hirado.hu)
Erre lehet számítani.
júl. 9
8:21
Kissé erősödött éjjel a forint (Infostart)
A hétfő esti enyhe gyengülés után kissé erősödött éjjel a forint az euróval szemben a bankközi kereskedésben.
júl. 9
8:21
Snowden menedéket kért Venezuelától (Metropol)
„Azt mondtuk ennek a fiatalembernek: ha egyszer üldözi a birodalom (az Egyesült Államok), jöjjön hát hozzánk.”
júl. 9
8:27
Kilencvenszeresére nőtt a sugárzás a fukusimai talajvízben (Infostart)
Az elmúlt három napban kilencvenszeresére nőtt a radioaktív cézium koncentrációja a talajvízben a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű területén - közölte kedden a létesítményt üzemeltető TEPCO energiacég.

Keresés