Megállapodást írt alá a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével Orbán Viktor kormányfő. Elfogadta az Európai Bizottság az uniós források magyarországi felhasználásáról szóló javaslatot. Egyiptomban Hádzim el-Beblávi volt pénzügyminiszter lett az ideiglenes kormányfő. A nap legfontosabb hírei július 9-én.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila egy emberként áll ki a maffiabaloldal központi figurája, Szilvásy György mellett - közölte Kocsis Máté, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke kedden az MTI-vel
Az országos ellenőrzési sorozat részeként Budapesten és Pest megyében is megkezdődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciója. Az adórevizorok és pénzügyőrök július elejétől augusztus végéig járják a kiemelt idegenforgalmi, turisztikai területeket, strandokat, fesztiválokat, és fokozott figyelmet fordítanak az internetes kereskedők adózási fegyelmére is.
A Sziget fesztiválon megvalósuló közép-európai űrkiképző központban választják ki hat ország 51 jelöltje, köztük 14 magyar közül azt a 6 embert, aki részt vehet egy globális űrtáborban az Egyesült Államokban. A kiválasztási folyamat végén összesen 23-an kapnak lehetőséget arra, hogy egy repülőn elhagyják a Föld légterét.
Tovább emelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek a mai kereskedés során, a piac ugyanis azt reméli, hogy a vállalatok kedvező negyedéves eredményeket tesznek majd közzé, a gazdaság pedig elég stabil...