Tízéves állami beruházási programot jelentett be kedden Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök mintegy 12 milliárd euró értékben innovációs és környezetvédelmi projektek finanszírozására.
Derékig érő vízbe ugrott fejes Balatonalmadinál. A 26 éves fiút a barátai próbálták a helyszínen újraéleszteni. Az orvosok szerint, bár túlélte a mutatványt, maradandó károsodásai lettek, a nyakcsigolyája eltört.
Az egyiptomi biztonsági erők kedden 650 embert vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek az előző napi fegyveres incidensekben. A főügyész nyomozást rendelt el ügyükben.
A nagyrészt még fából készült és személyesen Steve Wozniak, az Apple alapítója által összeszerelt gép eredeti ára mintegy 580-szorosáért cserélt gazdát.
El kell érni, hogy kivétel nélkül minden egyes érintett tartsa be az Oroszországban működő nem kormányzati szervezetekre (NGO) vonatkozó törvényt - jelentette ki kedden az orosz államfő az ország legfőbb ügyészének jelenlétében.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az adórevizorok és pénzügyőrök július elejétől augusztus végéig járják a kiemelt idegenforgalmi, turisztikai területeket, strandokat, fesztiválokat, és fokozott figyelmet fordítanak az internetes kereskedők adózási fegyelmére is.
A párt elnöke a csődvédelemről szóló és a családi típusú adózás bevezetését szorgalmazó indítványról is beszélt a KDNP Veszprém megyei és városi székházának átadásán.
Öt karitatív szervezet közt 2,6 milliárd dollárnyi vagyont oszt szét idén Warren Buffett amerikai sztárbefektető, a világ harmadik leggazdagabb embere, aki 2006-ban határozta el, hogy idővel teljes vagyonát közhasznú célokra ajánlja fel.
Megállapodást írt alá a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével Orbán Viktor kormányfő. Elfogadta az Európai Bizottság az uniós források magyarországi felhasználásáról szóló javaslatot. Egyiptomban Hádzim el-Beblávi volt pénzügyminiszter lett az ideiglenes kormányfő. A nap legfontosabb hírei július 9-én.
Ukrán emelt szintű érettségi nélkül is továbbtanulhatnak majdan azok, akik élnek a beregszázsi főiskola nyújtotta új középiskolai szintű képzési lehetőséggel.
Az 56 éves sofőr múlt szombaton feltehetően elaludt, a kamion pedig a szalagkorlátot átszakítva a sztráda másik oldalán lévő árokba hajtott. A balesetben a sofőr mellett 62 éves utasa is megsérült, később a kórházban meghalt.
El kell érni, hogy kivétel nélkül minden egyes érintett tartsa be az Oroszországban működő nem kormányzati szervezetekre (NGO) vonatkozó törvényt - jelentette ki az orosz államfő.
A világhírű tenor szóvivője szerint az énekes jól van, jól reagál a kezelésre, de több hétig teljes nyugalomra szorul és ezért kénytelen lemondani több fellépését.
A biztonsági erők kedden 650 embert vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek az előző napi fegyveres incidensekben. A főügyész nyomozást rendelt el ügyükben.
Az énekesnő éppen Lengyelországban van, ahol nemcsak kipróbálta a színpadot, de a közönség részese is volt. Mikor énekelt a nemi szervét villantotta ki, amikor koncertre ment, iszonyúan lerészegedett.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila egy emberként áll ki a maffiabaloldal központi figurája, Szilvásy György mellett - közölte Kocsis Máté, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke kedden az MTI-vel
Az országos ellenőrzési sorozat részeként Budapesten és Pest megyében is megkezdődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciója. Az adórevizorok és pénzügyőrök július elejétől augusztus végéig járják a kiemelt idegenforgalmi, turisztikai területeket, strandokat, fesztiválokat, és fokozott figyelmet fordítanak az internetes kereskedők adózási fegyelmére is.
A Sziget fesztiválon megvalósuló közép-európai űrkiképző központban választják ki hat ország 51 jelöltje, köztük 14 magyar közül azt a 6 embert, aki részt vehet egy globális űrtáborban az Egyesült Államokban. A kiválasztási folyamat végén összesen 23-an kapnak lehetőséget arra, hogy egy repülőn elhagyják a Föld légterét.
A nem megfelelő terhelhetőséget az elégtelen keringés, a szívizom pumpafunkciójának csökkenése is okozhatja. Ennek egyik jele lehet a mellkasi röntgenfelvételen látható szívmegnagyobbodás is. Az EKG-görbe is gyakran eltér a normálistól. A szív ultrahangos vizsgálata a fentieknél pontosabb felvilágosítást adhat a baj eredetéről.
Bátorítónak tartjuk, hogy Egyiptom ideiglenes elnöke tervet dolgozott ki az előrehaladás útjával kapcsolatban - közölte az amerikai külügyminisztérium szóvivője.
Tovább emelkedtek a vezető amerikai tőzsdeindexek a mai kereskedés során, a piac ugyanis azt reméli, hogy a vállalatok kedvező negyedéves eredményeket tesznek majd közzé, a gazdaság pedig elég stabil...
Barack Obama nem a közeljövőben kívánja meghozni a döntést arról, hogy az amerikai erők zömének 2014-ben történő kivonása után maradjanak-e egységek Afganisztánban - jelentette be kedden a Fehér Ház szóvivője Washingtonban.
Autós gázolt halálra egy kerékpárral közlekedő 21 éves gönci nőt kedd este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gönc és Göncruszka között - közölte a megyei rendőrség szóvivője az MTI-vel.
Összesen 156, a második világháborúban elesett magyar katonát temettek újra kedden az ukrajnai Potelics településen kialakított német katonai temető magyar parcellájában.
Összesen 156, a második világháborúban elesett magyar katonát temettek újra kedden az ukrajnai Potelics településen kialakított német katonai temető magyar parcellájában.