Az amerikai majd az ázsiai pesszimista hangulat az európaci piacokra is átragadt, így a vezető indexek többsége a lejtőre került annak ellenére, hogy a német ipari termelés a vártnál jobban bővült,...
Az idén kiemelkedő gazdaságélénkítő támogatásban részesült a 300-400 ezer ember megélhetését biztosító borágazat, amelynek szervezeti átalakítása várhatóan novemberre fejeződik be - mondta Kiss Eliza, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa szerdán Balatonlellén.
A GVH rábólintott, hogy az állam, megvegye az E.On gázüzletágát - a Monetáris Tanács tagjai egységesek voltak az alapkamat júliusi csökkenésében - befejeződött az aratás, jó lett a termésátlag - Nézze meg itt >>
Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Szatmári András is bejutott a legjobb 16 közé a férfi kardozók egyéni versenyében, a budapesti vívó-világbajnokságon. Az elődöntő szerda délután 6-kor lesz, a döntő este 7 óra 20 perckor.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán honlapján.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonása a pénzügyi stabilitást erősíti; az elmúlt évek bankválsága miatt számos európai ország döntött így, és Magyarország is ezt a példát kívánja követni - közölte Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára kedden az MTI-vel, az Európai Központi Bank (EKB)…
Alapítása után 24 évvel adja első magyarországi koncertjét a britpop vonulat alapzenekarai közé sorolt Blur, amely pénteken lép fel a Sziget nagyszínpadán.
A Fiat csoport bejelentette, hogy nem fektet több pénzt az elektromos hajtástechnológia fejlesztésébe mindaddig, amíg a fogyasztók nem hajlandóak megfizetni az ilyen típusú gépjárművek magasabb árait...
Nyáron a betöréseknek is "főszezonja" van és a betörők egyre gyakrabban használnak fel a közösségi oldalakon megosztott információkat a célpont és az idő kiválasztásához - figyelmeztet az osztrák rendőrség....
A hivatalos sajtóanyag szerint tiszta és csendes járású az Opel vadonatúj háromhengeres benzinmotorja, amely a szeptemberi Frankfurti Autószalonon ünnepli világpremierjét, ám már elöljáróban lerántotta róla a leplet a gyártó. Az Opel illetékesei hivatalosan még nem erősítették meg, de az újdonságot Szentgotthárdon hazai kezek (is) fogják produkálni, úgyhogy esetében egy újabb igazi hungarikumról…
A Fővárosi Ítélőtábla az egy hónapja felfüggesztett eljárás folytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket a háborús bűntettel vádolt Csatáry László ügyében - hangzott el a Kossuth Rádió Krónika című műsorában.
Az év hetedik hónapjában 129,5 milliárd forintos hiány alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte az előzetes adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez az elmúlt 11 év második...
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet ide kattintvatermészetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Munkatársanként 8 képzési nap, 48 tonnával csökkentett papírfelhasználás és 42 millió forint értékű orvosi műszer átadása. Többek között ezekkel igyekszik hozzájárulni a K&H Csoport a fenntartható fejlődéshez, a jelen és jövő társadalmának teljes életéhez - derül ki a K&H hetedik alkalommal kiadott fenntarthatósági jelentéséből. A K&H továbbra is kiemelt figyelmet fordít a…
Szalai Ádám, a csehek elleni, jövő szerdai barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott csatára könnyűnek nevezte beilleszkedését új klubjába, a Schalke 04-be, amelynél elmondása szerint keményen kell dolgoznia, hogy bizonyítsa, jó vásárt csináltak vele.
A Nokia Siemens Networks bejelentette, hogy újabb 8 500 emberét bocsájtja el 2014-ig, a társaság az elmúlt években több mint 17 000 emberétől vált meg. A mostani létszámleépítés elsődleges célja a...
A szakmai megmérettetés igénye és az értékes nyeremények több mint 800 jelentkezőt vonzottak a NAV, a BGF és a NEXON által szervezett I. Országos Bérügyviteli BajnokŹságra. A bajnokság második online fordulójára további jelentkezőket is várnak a szervezők 2013. augusztus 20-ig.
Komoly kihívót kapott a világ legszexibb bemelegítéseit produkáló Michelle Jenneke. Az ausztrál futónő után most az amerikai szörfös szépség, Anastasia Ashley mutatott be hasonló bemelegítést egyik edzése előtt.
A monetáris tanács tagjai egységesen az alapkamat 25 bázispontos csökkentését támogatták a testület legutóbbi, 2013. július 23-i ülésén, az alapkamat így 4,00 százalékra csökkent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának legutóbbi üléséről szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. július havi hiánya 129,5 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 179,1 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 5,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig közel 44 milliárd forintos szufficittel zártak - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Budapest — Több százmillió forintot csalt ki biztosítóktól az a 104 fős banda, amelynek tagjai 42 kamu közlekedési baleset után kasszíroztak 2006 és 2009 között.
Az Európai Uniónak nem a rászorulók kedvezményes üdültetésével van baja - közölte az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerdán Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő szavaira válaszul.
A civil környezetvédő szervezet közölte, hogy az Eurobarometer közvélemény-kutatása szerint Magyarország lakosságának 75 százaléka érzi úgy, az elmúlt 10 évben romlott a levegő minősége.
Az év hetedik hónapjában 129,5 milliárd forintos hiány alakult ki az államháztartás központi alrendszerében - közölte az előzetes adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez az elmúlt 11 év második...
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. júliusi hiánya 129,5 milliárd forintra teljesült, a 2013. első hét havi deficit 851,2 milliárd forint volt, az idei módosított előirányzat 96,7 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a kormányportálon.
A Nokia Solution and Networks (korábban Nokia Siemens Network), a Nokia 100 százalékos tulajdonában álló vállalat bejelentette, hogy újabb 8 500 emberét bocsájtja el 2014-ig, a társaság az elmúlt...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank...
Szerdán háromhetes mélypontra süllyedt az arany ára, mert a piacokon kezdik biztosra venni, hogy a Fed belátható időn belül megkezdi a pénzcsap elzárását.