2013. augusztus 7. szerda

aug. 7
6:06
Jemenből evakuálták az amerikaiakat (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok keddre virradóra két katonai szállítógéppel evakuálta jemeni nagykövetségének szinte teljes személyzetét.
aug. 7
6:08
Nem akarnak idő előtt voksolni az olaszok (Kripto Akadémia)
Tovább mélyült az olasz recesszió: a tegnap közölt adatok szerint sorozatban a nyolcadik negyedévben is csökkent a GDP. Igaz, vigaszt jelentett Enrico Letta miniszterelnök számára, hogy az előzetesen jósolt 0,4 százalék helyett csak 0,2 százalékos esést mértek, ami a trend lassú megfordulását, s az euróövezeti válság lelassulását mutathatja.
aug. 7
6:10
Székelyföldi tábor Vonának is (Kripto Akadémia)
Kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit Erdélyben, Borzonton az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nyári tábora. A szervezők szerint ez a rendezvény "Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja", de sokan csak a szélsőséges magyarországi zenekarok és előadók kifutópályájának tekintik. Tény, hogy bár az évek során sokat változott, az EMI-tábor ugyanaz a Jobbik és Vona Gábor számára, mint Tusványos a Fidesz és…
aug. 7
6:42
Több tízezren tüntettek Tuniszban (Infostart)
A világi ellenzéki pártok felhívására több tízezer tunéziai tüntetett kedd este Tunisz központjában, az iszlamista kormány távozását, valamint az alkotmányozó nemzetgyűlés feloszlatását követelve.
aug. 7
7:00
Obama elmegy a G20 szentpétervári csúcsára (Infostart)
Barack Obama kijelentette kedden, hogy a Snowden-ügy ellenére az ősszel elutazik a G20 országcsoport szentpétervári csúcstalálkozójára.
aug. 7
7:18
Elaltatták a gyilkos óriáskígyót (Infostart)
A rendőrség utasítására elaltatták kedden azt a több mint négyméteres afrikai pitont, amely előző nap álmában megfojtott két kisfiút a kelet-kanadai Campbellton városában - közölte a sajtóval a rendőrség szóvivője.
aug. 7
7:36
A miniszter helyett a gyerekeket tépte szét a bomba (Kripto Akadémia)
Tizenegy ember, többségében gyermekek életét oltotta ki egy robbantásos merénylet szerdára virradó éjjel a pakisztáni Karacsiban, egy külvárosi labdarúgó-mérkőzés helyszínén.
aug. 7
9:42
Tévéműsorban bukott ki az elnök: Elege van a melegek diszkriminációjából (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök kedd este bírálta azokat az államokat, amelyek törvényei diszkriminálják a homoszexuálisokat. Oroszország a múlt héten fogadott el egy törvényt, amely egyebek közt tiltja a "melegpropagandát".
aug. 7
10:54
Német pártvezető: Életveszélyes állami rasszizmus az ózdi vízkorlátozás (Kripto Akadémia)
A perzselő nyárban humanitárius botrány és a kisebbség elleni erőszak az ózdi vízkorlátozás, ami méltatlan a demokráciához és szembeszegül az emberiességgel - mondta egy interjúban Claudia Roth, az ökopárt vezetője.
aug. 7
11:30
Agyonlőttek egy volt képviselőt (Kripto Akadémia)
Egykori, Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnök idején parlamenti képviselőséget vállaló honatyát gyilkoltak meg fegyveresek szerdán Egyiptomban a Sínai-félszigeten - közölték biztonsági források.
aug. 7
12:24
Japán flottát fejleszt, Kína az öklét rázza (Kripto Akadémia)
Figyelmeztető jelnek ítélik Pekingben Japán újrafegyverkezését, aminek egyik látványos megnyilvánulásaként említik a hirosimai atombomba ledobásának évfordulóján felavatott eddigi legnagyobb hadihajóját, helikopter-hordozóját - derült ki a Hszinhua kínai állami hírügynökség szerdai kommentárjából.
aug. 7
13:00
Külföldi sajtó a romagyilkosságokról: Orbán a keleti országrészben úgy beszél, mint egy jobbikos (Kripto Akadémia)
Németországban csaknem valamennyi országos médium vezető hírként számolt be a romagyilkosságok ügyében hozott elsőfokú ítéletről, az ORF osztrák közszolgálati rádió pedig tudósításban adott hírt a döntésről.
aug. 7
13:02
Hét terroristát likvidált a robothóhér (Kripto Akadémia)
Pilóta nélküli repülőgép légicsapása végzett az al-Kaida terrorhálózat újabb hét feltételezett tagjával szerdán Jemenben.
aug. 7
13:18
Szeptember végén tárgyalják a náci Csatáry László ügyét Kassán (Kripto Akadémia)
Szeptember 26-ra tűzte ki a kassai kerületi bíróság annak a tárgyalásnak az új időpontját, amelyen Csatáry László életfogytiglani börtönbüntetésének letöltési módjáról kell döntenie - közölte Marcela Gálová bírósági szóvivő szerdán az MTI-vel.
aug. 7
13:54
Problémákkal küzd az orosz űrkutatás (Kripto Akadémia)
Rossz idők járnak az orosz űrkutatásra. Dmitrij Medvegyev kormányfő ennek sajátos módon adott hangot, amikor megrovásban részesítette az orosz űrkutatási hivatal vezetőjét.
aug. 7
15:42
Obama lemondja az orosz elnökkel tervezett találkozóját (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök lemondja a Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvába tervezett szeptemberi kétoldalú csúcstalálkozóját - közölte szerdán a Fehér Ház.
aug. 7
17:12
Végéhez közeledik a halászhajó ügyében kitört tajvani-Fülöp-szigeteki diplomáciai konfliktus (Kripto Akadémia)
A Fülöp-szigetekkel szembeni szankciók feloldását kezdeményezi a tajvani külügyi tárca, miután Manilában bejelentették, hogy a halálos kimenetelű májusi tengeri incidens gyanúsítottjait bíróság elé állítják emberölés vádjával - jelentette a helyi média szerdán.
aug. 7
21:42
A cseh kormányfő benyújtja lemondását (Infostart)
Nem kapta meg a parlamenti alsóház bizalmát a Jirí Rusnok vezette cseh szakértői kormány: a szerda késő este megtartott szavazáson a 200 tagú képviselőházban 93 honatya támogatta a kormányt, míg 100-an elutasították. Rusnok csütörtökön vagy pénteken benyújtja lemondását.
aug. 7
22:00
CIA: az Egyesült Államok számára Szíria a legnagyobb veszély (Infostart)
A szíriai polgárháború jelenti fő veszélyt az Egyesült Államok biztonsága számára - vélte szerdán a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) második számú vezetője a The Wall Street Journal című lapnak adott interjúban.

Keresés