2013. augusztus 13. kedd

aug. 13
6:06
Gyorsvasutak épülnek Oroszországban (Kripto Akadémia)
Elérhető közelségbe került a Moszkva-Kazany gyorsvasút kiépítése, miután Vlagyimir Putyin orosz államfő több beszédében sürgette a hosszú évek óta dédelgetett elképzelés mielőbbi megvalósítását. Ez csak része az egész országot átfogó modernizációs programnak, amely gyorsvasúttal kötné össze a legnagyobb városokat.
aug. 13
6:08
Egyszer minden háború véget ér (Kripto Akadémia)
Lapunkban többször írtunk Erzsébet történetéről. A magyar asszony egyetemistaként ismerte meg szíriai keresztény arab férjét, majd 1991 januárjában költözött Damaszkuszba. A polgárháború súlyosbodása ellenére nagyobbik fiát és orvos férjét nem tudta rávenni a menekülésre, de kisfiával tavaly Karácsonyra diplomáciai segítséggel sikerült hazatérnie.
aug. 13
6:10
Basescu betiltaná Tusványost (Kripto Akadémia)
Tulajdonképpen már évek óta levegőben lógott a magyar-román államközi feszültség a székelyföldi nyári táborok miatt. Tegnap Traian Basescu román államfő kilátásba helyezte a tusványosi szabadegyetem betiltását és Magyarország rendreutasítását. Basescu szerint ez volt az utolsó nyár, amikor magyar politikusok háborítatlanul sétálgathattak Romániában.
aug. 13
6:12
Új kihívás előtt az Amazon főnöke (Kripto Akadémia)
Ha valaki meg tudja menteni a Washington Post-ot, akkor Jeff Bezos lehet az, írta egy amerikai lapkommentár, s a véleménnyel sokan egyetértenek. Az Amazon webáruház alapítója nem csupán a világ leggazdagabb embereinek egyike (a Forbes 19. helyen jegyezte a milliárdosok legutóbbi toplistáján), hanem az egyik legeredetibb vállalkozó a nagy internetes óriáscégek vezetői közül.
aug. 13
6:14
Barikádok Egyiptomban (Kripto Akadémia)
Hétfőre virradóra barikádokat emeltek Mohamed Morszi a hadsereg által július 3-án megbuktatott egyiptomi elnök hívei Kairóban, miután a katonai vezetés közölte, fel akarja számolni táboraikat. A Muzulmán Testvériség hívei között gázmaszkokat is szétosztottak, hogy védekezhessenek az esetleges könnygáztámadásokkal szemben.
aug. 13
7:00
Elfogott egy rakétát az izraeli Vaskupola rendszer (Infostart)
Rakétát lőttek ki az egyiptomi Sínai-félszigetről a dél-izraeli Eilat városára kedd hajnalban, de a lövedéket elfogta a Vaskupola izraeli rakétavédelmi rendszer - írta honlapján a Háárec izraeli napilap.
aug. 13
7:36
Rakétát fogott az izraeli Vaskupola (Metropol)
Rakétát lőttek ki az egyiptomi Sínai-félszigetről a dél-izraeli Eilat városára kedd hajnalban.
aug. 13
7:36
Prágai értetlenség a halasztás miatt (Kripto Akadémia)
Aligha használt a magyar-cseh viszonynak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a bizonytalan prágai belpolitikai helyzetre hivatkozva jelentette be a Visegrádi Négyek (V4) augusztus 24-re, a fertődi kastélyba tervezett találkozójának elhalasztását. Az eljárás szokatlan a diplomáciában, hiszen a prágai kormánynak kellett volna kezdeményezne a halasztást abban az esetben, ha szükségét érzi ennek.
aug. 13
7:38
Parancsot adott az elnök: Finomítsák a nemzetbiztonsági adatvadászat módszereit (Kripto Akadémia)
Barack Obama elnök utasítást adott, hogy felálljon egy munkacsoport, mely az amerikai adatgyűjtést vizsgálja. Pontosabban azt, hogy az adatgyűjtés az ország nemzetbiztonsági, illetve külpolitikai érdekeinek megfelelően történik-e. A csoport munkáját James Clapper nemzeti hírszerzési igazgató felügyeli.
aug. 13
7:54
Imádkozókra támadtak Nigériában (Metropol)
A súlyos támadásról beszámoló biztonsági emberek szerint a halálos áldozatok száma eléri a 44-et.
aug. 13
7:54
Orbánék a román elnöknek: Az építő párbeszédre és együttműködésre törekszünk (Kripto Akadémia)
Magyarország és Románia érdekei közösek a nemzeti közösségek védelmét illetően, ezért Magyarország az építő párbeszédre és az együttműködésre törekszik ebben a kérdésben is - közölte a Külügyminisztérium.
aug. 13
7:56
Ibrahim Boubacar Keita Mali új elnöke (Metropol)
A volt miniszterelnök nagy fölénnyel nyerte meg az elnökválasztás hétvégi második fordulóját.
aug. 13
7:58
WikiLeaks-ügy: az elöljárók is felelősek (Metropol)
Manning amerikai közlegény 2009-2010-ben adta át az információkat a WikiLeaksnek, amely 2010 áprilisában kezdte el a kiszivárogtatást.
aug. 13
8:12
Meghalt Friso holland herceg (Metropol)
Meghalt Johan Friso holland herceg, aki másfél éve történt síbalesete óta kómában feküdt.
aug. 13
8:30
Két férfi élettelen teste lógott a fáról (Kripto Akadémia)
Fegyveresek rontottak be egy családi házba a Mexikó nyugati részén fekvő Michoacán szövetségi államban, hét embert megöltek, kilencet megsebesítettek - közölték mexikói tisztségviselők. Egy másik településen két férfit felakasztottak egy fára.
aug. 13
8:48
Kínát nem rángatja az ideg India új repülőgép-hordozója miatt (Kripto Akadémia)
Nem fogja megváltoztatni az ázsiai katonai egyensúlyt India új, ötmilliárd dolláros repülőgép-hordozója, még ha növeli is az ország befolyását az Indiai-óceánon - vélik kínai szakértők a Global Times című angol nyelvű napilap keddi számában.
aug. 13
9:06
Bűnös az egyik leghírhedtebb gengszter (Metropol)
A 19 gyilkossággal és más súlyos bűncselekményekkel gyanúsított Bulgert az esküdtszék a 32 vádpont közül 31-ben mondta ki bűnösnek.
aug. 13
9:06
200 ezer cigire bukkant a hőkamera (Kripto Akadémia)
Hőkamera segítségével ezer karton, nyolcmillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettára bukkantak a záhonyi vámosok - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.
aug. 13
11:48
Csaknem ezer új lakás épülhet Izraelben (Metropol)
A jeruzsálemi önkormányzat 942 új lakás felépítésére adott engedélyt a város Izrael által megszállt keleti részén.
aug. 13
12:06
Áradások Szudánban (Metropol)
Húsz ember vesztette életét az országot augusztus eleje óta sújtó heves esőzések okozta áradások következtében.
aug. 13
12:06
A repülőgépen született meg a baba (Kripto Akadémia)
Gyermeket hozott a világra egy marokkói nő egy Casablancából Bolognába tartó repülőgépen - jelentette a MAP marokkói hírügynökség.
aug. 13
12:24
Amerikai légi baleset: kártérítés a túlélőknek (Metropol)
Az Asiana Airlines Boeing 777-es utasszállítója júliusban San Franciscóban leszállás közben földnek csapódott.
aug. 13
12:24
Húsz ember életét oltotta ki az özönvíz (Kripto Akadémia)
Húsz ember vesztette életét a szudáni főváros, Kartúm térségében az országot augusztus eleje óta sújtó heves esőzések okozta áradások következtében - áll a szudáni állami hírügynökség jelentésében.
aug. 13
12:26
Földnek csapódott az utasszállító - minden túlélő 2,2 millió forintot kap (Kripto Akadémia)
Több mint kétmillió forintnak megfelelő kártérítést ajánlott fel kedden a túlélőknek az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság, amelynek Boeing 777-es utasszállítója júliusban San Franciscóban leszállás közben földnek csapódott, többen meghaltak és megsebesültek.
aug. 13
13:18
Cseh kormányválság - Lemondott a Rusnok-kormány (Infostart)
Jirí Rusnok cseh kormányfő kedden a várakozásoknak megfelelően benyújtotta kormánya lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek. A kormány alig egy hónapja került hatalomra, de a múlt héten nem kapott bizalmat a parlamentben.
aug. 13
13:18
Lemondott a Rusnok-kormány (Metropol)
A kormány alig egy hónapja került hatalomra, de a múlt héten nem kapott bizalmat a cseh parlamentben.
aug. 13
13:36
Finálé: Lemondott a kormány (Kripto Akadémia)
Jirí Rusnok cseh kormányfő kedden a várakozásoknak megfelelően benyújtotta kormánya lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek. A kormány alig egy hónapja került hatalomra, de a múlt héten nem kapott bizalmat a parlamentben.
aug. 13
13:38
A félhold árnyékában: Mohamed megelőzte Harryt Angliában (Kripto Akadémia)
A Mohamed nevűek serege gyarapszik a leggyorsabban Angliában a második helyre taszítva a Harryket - tudatta a brit statisztikai hivatal.
aug. 13
13:54
Időhúzás Csehországban? (Infostart)
Lemondott a cseh kormány. Jirí Rusnok miniszterelnök, akinek szakértői kormánya nem kapta meg a parlament bizalmát, kedden délben benyújtotta lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek. Általános vélemény szerint a mostani állapot nagyon is megfelel az államfőnek, amikor is döntő befolyása van az ország politikai történeseire.
aug. 13
13:54
Peking áll az ellentétek háttérben? (Metropol)
Egy orosz lap a Snowden-ügy fordulataként állítja be a Kína "ármánykodásáról" szóló elmélet megjelenését.
aug. 13
14:30
Tömeges ételmérgezés Ukrajnában (Metropol)
Csaknem 400 személyt kezelnek kórházban ételmérgezési tünetekkel a dél-ukrajnai Szevasztopol városában.
aug. 13
15:24
Négy hegymászó meghalt a francia Alpokban (Infostart)
Négy hegymászó életét vesztette a francia Alpokban két különböző balesetben.
aug. 13
15:24
DK: veszélyben a választások tisztasága (Metropol)
Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke keddi közleményében azt írta: a DK bízik az emberekben, de a kormánypártokról feltételezi, hogy csalni akarnak. A Fidesz szerint egyedül a baloldal veszélyezteti a választások tisztaságát.
aug. 13
15:26
Elraboltak a tálibok egy afgán képviselőnőt (Metropol)
Farida Amadi Kakar - aki a nemzetgyűlés tagja - az ország keleti felében levő Gazni tartományban haladt gépkocsijával, amikor megtámadták.
aug. 13
15:42
Megemlékezések a berlini fal felhúzásának évfordulóján (Metropol)
Angela Merkel kancellár az évforduló alkalmából egy berlini gimnáziumban "helyettesített" egy történelemórán.
aug. 13
15:44
Meghalt négy hegymászó a francia Alpokban (Metropol)
A Mont Blanc tömbjének csúcsaira nyaranta mintegy 20 ezer hegymászó indul el.
aug. 13
16:00
Antonescu: nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen (Infostart)
Nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen - jelentette ki Crin Antonescu, a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke, az USL államfőjelöltje kedden, szánalmasnak nevezve Traian Basescu államfő Magyarországgal kapcsolatos hétfői kijelentéseit.
aug. 13
16:36
Összecsapások Kairóban (Infostart)
Kisebb, rövid ideig tartó összecsapások robbantak ki kedden Kairó több pontján a megbuktatott elnök hívei és ellenfelei között - jelentették a hírügynökségek.
aug. 13
16:36
Tizenhét éve tart egy jogász házaspár válása utáni per (Metropol)
A felek ennyi idő alatt sem tudtak egyezségre jutni a gyerekek felügyeleti jogáról és a vagyon megosztásáról.
aug. 13
16:54
Fizetett statiszták a norvég kormányfő autójában (Metropol)
A miniszterelnök 14 utasából öt fizetett statiszta volt.
aug. 13
18:06
Lampedusa megtelt (Infostart)
Kritikus helyzetet teremtett Szicíliában az illegális bevándorlók folyamatos érkezése, miután kedden újabb 161 fős menekültcsoport érkezett Siracusa partjaira.
aug. 13
18:06
Lampedusa megtelt, Szicíliába érkeznek az illegális bevándorlók (Metropol)
Az illegális bevándorlókat a város egykori halpiacán helyezték el, amely ideiglenes menekülttáborként működik.
aug. 13
18:06
Szeptemberben Magyarországra látogat a vietnami elnök (Kripto Akadémia)
Szeptember 15-én háromnapos látogatásra Magyarországra érkezik Truong Tan Sang vietnami elnök. Többek között erről egyeztetett kedden Budapesten Németh Zsolt külügyi államtitkár és Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár Bui Thanh Son vietnami külügyminiszter-helyettessel.
aug. 13
18:24
Ismét tűz ütött ki Nagyhegyes közelében (Metropol)
Százötven szalmabála ég, és a tűz veszélyeztet egy tanyát is.
aug. 13
19:36
Pénteken temetik a holland herceget (Metropol)
Johan Friso másfél éve történt síbalesete óta kómában feküdt. A herceget 2012. február 17-én temette maga alá egy lavina az osztrák Alpokban.
aug. 13
19:36
Berlusconi lánya nem foglalkozik politikával (Kripto Akadémia)
Marina Berlusconi kedden közleményben hangsúlyozta, hogy az utóbbi napok híresztelései ellenére nem fog szerepet vállalni a politikai életben, és nem lesz apja, Silvio Berlusconi volt miniszterelnök utódja az olasz jobbközép élén.
aug. 13
20:12
Pénteken temetik a holland herceget (Infostart)
Családi körben, az Utrecht közelében lévő Lage Vuursche nevű faluban búcsúztatják, majd temetik el Johan Friso holland herceget pénteken.
aug. 13
20:30
Timosenko szabadon engedését javasolják az államfőnek (Kripto Akadémia)
Neves ukrán jogászok terjesztettek elő Viktor Janukovics elnöknek javaslatokat arra vonatkozóan, milyen jogi alapon bocsáthatja szabad lábra Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőt - jelentette be kedden az ukrajnai újságírók társadalmi szervezetének vezetője.
aug. 13
20:48
Az olasz államfő közleményben reagált Berlusconi ítéletére (Kripto Akadémia)
Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök szerint a börtönre ítélt Silvio Berlusconi volt miniszterelnöknek tiszteletben kell tartania a vele szemben hozott jogerős bírósági ítéletet, az olasz kormánynak pedig a helyén kell maradnia.
aug. 13
21:06
Az olasz államfő közleményben reagált Berlusconi ítéletére (Metropol)
Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök szerint az olasz kormánynak folytatnia kell a munkáját, a belpolitikai válság végzetes lehetne.

Keresés