Részben az emelkedő bevételeknek, részben pedig a korábbinál alacsonyabb céltartalékolásnak köszönhető, hogy az OTP a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest ötödével magasabb adózott...
Falus Ferenc, az esetet „minősíthetetlen disznóságként” látó volt országos tiszti főorvos elképzelhetőnek tartja, hogy az ózdi vízelzárást a sorozatgyilkosok ügyében hozott ítélethirdetés idejére időzítették. Az eset bejárta a világsajtót, a Nemzetközi Hinduizmus Társaság elnöke pedig Áder János és Orbán Viktor közbelépését sürgette. A délutáni hírek szerint este megnyithatják a kutak egy részén a…
Az amerikai majd az ázsiai pesszimista hangulat az európaci piacokra is átragadt, így a vezető indexek többsége a lejtőre került annak ellenére, hogy a német ipari termelés a vártnál jobban bővült,...
A múlt heti barcelonai világbajnokságot megnyerő magyar férfi vízilabda-válogatott tagjainak zöme sérülten vagy betegen játszott a szombat esti döntőben, amelyben ezzel együtt a csapat ragyogó játékkal diadalmaskodott Montenegró legjobbjaival szemben.
A Fiat csoport bejelentette, hogy nem fektet több pénzt az elektromos hajtástechnológia fejlesztésébe mindaddig, amíg a fogyasztók nem hajlandóak megfizetni az ilyen típusú gépjárművek magasabb árait...
A barcelonai vb-döntőn a magyar férfi vízilabdázók kétharmada sérült vagy beteg volt, így a győzelem felértékelődik. A megdöbbentő részletek a válogatott honlapján jelentek meg.
Az Együtt-PM közérdekű adatigényléssel fordul az ózdi önkormányzathoz, hogy kiderítse: pontosan mire fordította a város a Svájci Magyar Együttműködési Programtól nyert másfél milliárd forintot, amelyből egyebek között be kellett volna vezetni a vizet azokba az ózdi otthonokba, amelyek környékén vasárnap korlátozták a vízellátást. Ezt az ellenzéki párt társelnöke jelentette be.
A monetáris tanács tagjai egységesen az alapkamat 25 bázispontos csökkentését támogatták a testület legutóbbi, 2013. július 23-i ülésén, az alapkamat így 4,00 százalékra csökkent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának legutóbbi üléséről szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
Mindhárom főtáblás magyar - az olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint Gémesi Csanád és Szatmári András - sikerrel vette az első akadályt a kardozók 64-es tábláján a budapesti vívó-világbajnokságon. Az elődöntő szerda délután 6-kor lesz, a döntő este 7 óra 20 perckor.
Mintegy 91 milliárd forinttal, havi rekordértékkel nőtt júliusban a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, ebből csaknem 79 milliárdnyi volt a Kamatozó Kincstárjegy értékesítése - tájékoztatta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. szerdán az MTI-t.
Mindhárom főtáblás magyar - az olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint Gémesi Csanád és Szatmári András - sikerrel vette az első akadályt a kardozók 64-es tábláján a budapesti vívó-világbajnokságon.
Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. irányítást szerezzen az E.ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt. és az E.ON Földgáz Storage Földgáztározó felett - tájékoztatta a versenyhivatal szerdán az MTI-t.
A csökkenő devizatartalékunk és az IMF-hitel előtörlesztése miatt a forint a 300-as euró felé vette az irányt. Mark Carney új jegybankelnök tartósan laza monetáris politikát jelentett be, nem kizárt az alapkamat növelése sem a brit jegybank részéről.
November 18-án rántják le a leplet a MINI Cooper legújabb generációjáról, amely egyben a kisautó atyjának nevezhető Sir Alec Issigonis 107. születésnapja. Az újdonság esetében minden eddiginél nagyobb vezetési élményt ígér a gyártó.
Továbbra is keresnek két embert az óbudai házrobbanás helyszínén. Laczkovics Péter, Hunor mentőcsapat parancsnoka az InfoRádiónak elmondta, két helyen is jelezte a keresőkutya, hogy a romok alatt holttest lehet, de egyelőre nem férnek hozzá a területhez, előbb el kell takarítani a törmeléket.
November 18-án rántják le a leplet a MINI Cooper legújabb generációjáról, amely egyben a kisautó atyjának nevezhető Sir Alec Issigonis 107. születésnapja. Az újdonság esetében minden eddiginél nagyobb vezetési élményt ígér a gyártó.
Élete legkínosabb élményét élhette át az a férfi, aki egy amerikai baseballmeccsen akarta megkérni barátnője kezét, ám az nemet mondott, ráadásul csúnyán faképnél is hagyta.
A változatlanul romló termelési adatok ellenére a válság sújtotta európai autógyárak a javulás útjára léptek, legalábbis a drasztikus takarékossági intézkedések és üzembezárások eredményeképpen, a Renault kivételével, jelentősen mérséklődött az egy gépkocsi előállításán elszenvedett veszteség.
Barack Obama amerikai elnök lemondja a Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvába tervezett szeptemberi kétoldalú csúcstalálkozóját - közölte szerdán a Fehér Ház.
Mintegy 91 milliárd forinttal, havi rekordértékkel nőtt júliusban a lakosság számára értékesített állampapírok állománya, ebből csaknem 79 milliárdnyi volt a Kamatozó Kincstárjegy értékesítése - tájékoztatta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. szerdán az MTI-t.
A politikai- és társadalmi feszültségek, valamint a romló növekedési kilátások miatt komoly esés következett be a feltörekvő részvénypiacokon az elmúlt időszakban. A Fidelity Worldwide Investment...
Június végéig a jogosultak teljes körének mintegy 38 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a honlapján. Egy átlagos, már belépő ügyfél körülbelül 93 ezer forintnyi törlesztőrészlet megfizetésétől mentesült végleg....
Barack Obama amerikai elnök lemondja a Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvába tervezett szeptemberi kétoldalú csúcstalálkozóját - közölte szerdán a Fehér Ház.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet ide kattintvatermészetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Helyreállítják a szolgáltatást a lezárt közkutak nagy részén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon - mondta a település polgármestere. Korábban Pintér Sándor belügyminiszter felkérte a helyi védelmi bizottságokat, hogy vizsgálják felül a nagy hőség miatt a tennivalókat.
Fekete Antal váltja a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. élén Szarvas Pétert 2013. augusztus 16-tól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatóságának döntése értelmében - közölte az MNV Zrt. szerdán.
Csaknem 10 ezer cég szűnt meg az elmúlt három hónapban Magyarországon, korábban soha nem töröltek még a nyilvántartásból ennyi vállalkozást egyetlen negyedév alatt. A nemzeti dohányboltok miatt ugyanakkor sok új vállalkozást is alapítottak ebben az időszakban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.