Az Állami Számvevőszék szerint a regionális és kistérségi fejlesztési tanácsok 2007-2011 között kialakított szervezeti, szabályozási keretei nem támogatták megfelelően a fejlesztéspolitikai alapelveket.
A tavaly bejelentett forgalom többszörösét regisztrálta az adóhatóság egyes vendéglátóhelyek esetében Horvátországban, amióta a hivatalhoz bekötött pénztárgépeket alkalmazzák - írta a Jutarnji list napilap.
A háztartási vegyiáruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalma mintegy 155 milliárd forint volt az első félévben, 2 százalékkal több, mint a tavaly ugyanebben az időszakban, az eladott mennyiséget tekintve ugyanakkor 3 százalékos csökkenést mért a Nielsen piackutató.
Veszélyeztetik a kiváló német minőséget jelző Made in Germany védjegyet a termékbiztonsági szabályok megváltoztatását célzó brüsszeli tervek - vélik vezető német gazdasági érdekképviseletek.
Hétfőig törleszti az Államadósság Kezelő Központ a még fennmaradt IMF-hitelt a Valutaalap meghatározása alapján 3 devizanemben. A februári eleji dollárkötvény-aukcióból és a Prémium Euro Magyar Államkötvényből befolyt összegből bőven megvannak a források a törlesztéshez.
A szocialista Korózs Lajos azt kérte Balog Zoltán szakminisztertől csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy haladéktalanul üljön tárgyalóasztalhoz a szociális ágazati érdekegyeztető tanács szervezeteivel a bérekről egyeztetni.
Az al-Kaida terrorszervezet olyan folyékony robbanóanyagot fejlesztett ki, amely száradás után detonál, ha meggyújtják. E fenyegetés miatt kellett kiüríteni kedden részlegesen az Egyesült Államok jemeni nagykövetségét - írta szerdán a Daily Mail című brit napilap internetes felületén.
"A város polgármestere ugyanakkor máig nem tett eleget, hiszen személyes tapasztalom, valamint nem hivatalos forrásokból származó információim szerint az elzárt kutaknak csupán a felét állították helyre az eredeti állapot szerint, a közkifolyók lefojtását azonban sehol nem oldották fel" - nem javul az ózdi vízhelyzet, az MSZp-s Nyakó István újabb levelet írt.
Az elmúlt egy napban újabb huszonnégy embert állítottak elő kábítószer birtoklása miatt a sárbogárdi rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján. Sárbogárd közelében kedden kezdődött az O.Z.O.R.A. fesztivál, a rendőrkapitányság területén augusztus elseje óta fokozott ellenőrzés van.
A nagyon gyenge vételi eredménnyel záruló 3 és 5 éves délelőtti kötvényaukciók miatt délutánra csak a 10 éves papírból hirdetett meg nem-kompetitív tendert az Államadósság Kezelő Központ. Ezen csupán...
A fogyasztóvédők a játékbabák, a lövedékes játékok és a fürdőjátékok ellenőrzése során rákot okozó tiltott lágyítószereket is találtak a termékek egy részében - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) csütörtökön....
Az MSZP szerint nem tett eleget a belügyminiszter felhívásának Ózd polgármestere. Nyakó István ellenzéki politikus csütörtöki közleményében azt írja: személyes tapasztalatai, valamint nem hivatalos forrásokból származó információi szerint az elzárt kutaknak csupán a felét állították helyre az eredeti állapot szerint, a közkutak lefojtását azonban sehol nem oldották fel.
Több elemében sem felel meg a kormány elvárásainak a bankszövetségnél készülő devizahiteles javaslatcsomag, amelyet a szervezet az augusztus 20-i hosszú hétvége után mutat majd be a kabinetnek -...
Megütött az ellenőr egy jegy nélkül utazó nőt szerdán Debrecenben, majd elment a helyszínről. A férfit a munkahelyéről állították elő - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Újabb nagy volumenű ingatlanbefektetési tranzakciót zártak le a régiós piacon, ezúttal a NEPI (New Europe Property Investments) vásárolt meg egy szlovákiai bevásárlóközpontot a HB Reavistől. A...
Van egy bank, amely az elmúlt években szinte az összes horrorsztoriban benne volt: a válság előtt jól bevásárolt másodrendű amerikai jelzáloghitelekkel fedezett termékekből, vett mellé bőven görög,...
Rábai Dániel a Continental konszern kormányzati, érdekképviseleti és társadalmi kapcsolataiért, belső folyamatainak összehangolásáért, valamint a sajtókommunikációs platformok egységes kezeléséért felel - írja a portálunkhoz eljutattott sajtóközlemény.
Nem kerül veszélybe a Williams jövő évi versenyautójának fejlesztése azáltal, hogy a grove-i gárda tovább folytatja a munkát az idei modellel. Tovább »
Az MSZP szerint a devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a "fideszes" Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség - mondta Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A munkavállalók megbízhatóságának növekedésében, a cégnél maradásában, a betanítási költségek csökkentésében látja a kisgyermekes munkavállalók alkalmazásának előnyét a Gödöllő COOP Zrt. vezetője - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Mintegy 10 millió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a júliusi dinnyeellenőrzések során feltárt szabálytalanságok miatt - közölte Helik Ferenc csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Megütött az ellenőr egy jegy nélkül utazó nőt szerdán Debrecenben, majd elment a helyszínről. A férfit a munkahelyéről állították elő - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Veszélyeztetik a kiváló német minőséget jelző Made in Germany védjegyet a termékbiztonsági szabályok megváltoztatását célzó brüsszeli tervek - vélik vezető német gazdasági érdekképviseletek.
Azt képzelte, hogy az ördög költözött belé, ezért felrobbantotta saját kutyáját egy férfi. Az állatkínzó a bíróság előtt felel tettéért, de nem az állat megölése miatt.
MAGYARORSZÁG – Fél tonna kannabisz égett valahol a napokban Magyarországon. A titokzatos rendőrségi közlemény csak ennyi pontos információt említ arról a grandiózus megsemmisítésről, amelyben ezt a hatalmas mennyiségű drogot eltüntették.
Szeptember elsejétől szabálysértésnek számítanak a segélyhívó számokra érkező hamis bejelentések. A rendőrség ötezertől százötvenezer forintig terjedő bírságot szabhat ki - közölte a belügyminiszter Tatabányán, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Egy 15 és egy 16 éves fiút vettek őrizetbe a keszthelyi rendőrök, miután a fiatalok éjszaka megverték és kirabolták egy ismerősüket - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Újabb meglepő fordulat derült ki Michael Jackson 4 évvel ezelőtti haláláról: gyerekei már 8 évvel a tragédia előtt is látták teljesen kiütve. A popsztár ezek szerint már évek óta élt tudatmódosítókkal és egyéb szerekkel.
Azonnali hatállyal megszüntette dr. Szolnoki Imre jegyző munkaviszonyát Budakeszi önkormányzata. Rendkívüli testületi ülésen, zárt ajtók mögött döntött úgy a testület, hogy az Esztergomból Budakeszire tavaly került tisztviselőt, próbaidejének lejárata előtt meneszti.
Múlt héten a vártnál kicsivel lassabban (14 helyett 5 ezerrel) nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban, vagyis a munkaerőpiaci összkép gyakorlatilag váltotalan. Közel öt éve...