A legtöbb KKE-régióba tartozó ország a rövid távú befektetések kiáramlására számíthat, mivel az egész világon a kevésbé kockázatos fejlett országokba áramlik a tőke. Azonban a térség a többi fejlődő...
A gazdatársadalom korszerkezet-váltásának elősegítése prioritásként jelent meg 2007 és 2013 között, ezt a következő uniós költségvetési időszakban is folytatni kívánja a kormány.
Az Európai Unió és a központi költségvetés 321 millió forintos támogatásával összesen 642 millió forint összegű fejlesztés valósult meg a kiskunfélegyházi IBV Hungária Világítástechnikai és Műanyagipari Kft. telephelyén.
Világos és kielégítő válaszokat vár az amerikai hatóságoktól Cecilia Malmström, miután felmerült, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a nemzetközi átutalásokat bonyolító úgynevezett SWIFT-hálózat adataihoz is hozzáférhetett.
Földimogyoró alakja van a Tejútrendszer központjának, amelyről az eddig készült legjobb 3D-s térképet mutatták be az Európai Déli Obszervatórium (ESO) munkatársai csütörtökön Németországban.
„Hiába nyilatkoztak később úgy a túszok, hogy Zvonko Busic a világ legudvariasabb gépeltérítője volt, aggódott mindenkiért, Amerika mégsem kegyelmezett.”
Elfogták azt a férfit, aki a Belügyminisztérium államtitkárának mezőkövesdi házába besurrant, és onnan lopott - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Csend honol az amerikai parketteken, a vezető indexek alig mozdultak a tegnapi záróértékükhöz képest. Pedig meglepő makroadat látott ma napvilágot: az újonnan regisztrált munkanélküli segélykérelmek...
Az amerikai Chris Horner három másodpercre megközelítette összetettben az élen álló olasz Vincenzo Nibalit a Vuelta a Espana 18. szakaszán, melyet egy hosszú szökés után a fehérorosz Vaszil Kirjenka nyert meg.
Budapest – Aggódhatnak a nemzeti dohányboltosok, veszélybe került a tuti üzletük. A Kúria csütörtökön úgy döntött: a kezdeményezők népszavazással nyirbálhatják meg a profitjukat. A bíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság határozatát, így két kérdésben lehet gyűjteni a népszavazáshoz szükséges aláírásokat.
Harry Potter világáról, más főszereplőről szóló új film forgatókönyvén dolgozik J.K. Rowling, a varázslótanonc kalandjait elmesélő könyvsorozat világhírű szerzője.
Négy hónapon át tízezreket emelhetnek le pluszban a bankok kis- és középvállalkozásoktól, azt követően, hogy a kormány a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban egyszeri pótbefizetésről döntött. A hvg.hu egy logisztikai cég mindennapjain keresztül meséli el, mit jelent az, ha a kormány megkíméli a lakosságot.
Besurranó tolvajt értek tetten a rendőrök Tatabányán. A 19 éves V. Tamás lányos zavarában azt mondta, hogy ő a lakás egyik lakója, de azt már nem tudta megmagyarázni, hogy miért törte be az erkélyajtót.
Lakner Zoltán politológus szerint ellenzéki oldalon nem feltétlenül kell mindenkinek mindenkivel összefogni. Az ELTE tanára az InfoRádiónak azt mondta: nehéz helyzetbe került Gyurcsány Ferenc és pártja, de ismerve hazardőr típusát még nem lehet leírni.
Az Országos Választási Bizottságnak újra napirendre kell vennie az eutanáziáról szóló népi kezdeményezést, miután a Kúria csütörtökön közzétett határozatában új eljárásra utasította a testületet.
Horvátországgal nincs uniós szintű bűnügyi jogsegélyegyezményünk - mondta Valki László nemzetközi jogász az MTI érdeklődésére csütörtökön azzal kapcsolatban, hogy újabb horvát megkeresés érkezett...
Az elmúlt napok fundamentális és technikai elemzési tényezõi abba az irányba mutattak, hogy a forint gyengülése újraindulhat, ez pedig reggel óta be is következett, hiszen az euró jegyzései a...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egy kolumbiai reptéren bukott le az az asszony, aki ál-terheshasában próbált kábítószert csempészni. Még a biztonsági őröket is meglepte, mikor két kiló kokain esett ki a műanyag testrészből.
Budapest – Hónapok óta ugyanaz a szöveg fogadja a megállókban várakozókat, ha felnéznek a nyár elején kitett elektromos táblákra: „Ezen a kijelzőn hamarosan járatokkal kapcsolatos információkat olvashat."
Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, de a döntést nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem Oroszország javaslata befolyásolta - erősítette meg Bassár el-Aszad szíriai elnök az orosz Rosszija 24 állami hírtelevíziónak adott interjújában csütörtökön.
Beiktatták hivatalába csütörtökön Szergej Szobjanyint, a múlt vasárnap újraválasztott moszkvai főpolgármestert, miután a második legtöbb szavazatot kapott Alekszej Navalnij kampánystábja hiába próbálkozott bíróságon elérni, hogy függesszék fel a hivatalos eljárást.
A sárospataki Ferro-Tool Szerszámkészítő és Forgalmazó Zrt. új üzemcsarnokot épít zempléni városban, és Budapesten is létrehoz egy kisebb üzemet. A cég több mint 750 millió forintos beruházása az új csarnok alapkőletételével csütörtökön kezdődött meg.
Bemutatót tart a Magyar Színház a magyar dráma napján, szeptember 21-én: Holdvilág és utasa címmel láthatja a közönség a Szerb Antal regénye nyomán született előadást.
További magas minőségi színvonalat képviselő termékekkel bővíti kínálatát a Lidl, célja, hogy a vásárlói igényeit minél magasabb szinten elégítse ki, és újabb vásárlók felé nyisson. Az első lépés a borkínálat szélesítése, a magyar borokat követően mától egyedülálló francia borkínálatot tesz elérhetővé áruházaiban az áruházlánc.
Harry Potter világáról, más főszereplőről szóló új film forgatókönyvén dolgozik J.K. Rowling, a varázslótanonc kalandjait elmesélő könyvsorozat világhírű szerzője.
Perújítást rendelt el a Debreceni Ítélőtábla a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt csaknem hat évig előzetes letartóztatásban tartott, majd jogerősen felmentett, és kártérítést kapó Burka Ferenc és fia ügyében.
Világrekordot döntött asztaliteniszben két amerikai középiskolás: Max Fargos és Luke Logan 8 órán, 30 percen és 6 másodpercen át ütögette a labdát ide-oda hiba nélkül.
A Terrorelhárító Központ (TEK) kommandósai gyűjtöttek be egy prostituáltakat külföldön futtató magyar párost Miskolcon. A beszedett pénzből saját, luxus életvitelüket fedezték.