Az egy évvel korábbinál mintegy 24 milliárd forinttal több forrásadós jövelemről vallottak 2012-ről az adózók, s e jövedelmük után összesen mintegy 64 milliárd forint adót fizettek - derült ki a NAV mai sajtótájékoztatón.
Elhunyt Ray Dolby amerikai feltaláló, az audiofelvétel fejlesztésének úttörője, a Dolby Laboratories alapítója, akinek nevét a Dolby-hangrendszer kifejlesztőjeként ismeri a világ.
A japán kormány a társasági adó mértékét csökkentené, hogy ellensúlyozza a forgalmi adó emelése okozta kedvezőtlen hatásokat. Az adóterhek átcsoportosítása ésszerűnek tűnik, hiszen az egyik...
Megtört tegnap este az amerikai részvénypiacok lendülete és kis hangulatromlás mutatkozik ma délelőtt a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, de ez csak reggel gyengítette valamelyest a forintot. A...
Egyre valószínűbb, hogy a kormány jövőre 2,9%-os hiánnyal tervezi a költségvetést, a korábban tervezett 2,7%-kal szemben. A Népszabadság pénteken megjelent értesülései szerint Varga Mihály a...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársaival közös akcióban, szerdán és csütörtökön, 11 helyszínen 10 marihuánaültetvényt számoltak fel. Az ügy kapcsán 9 embert vettek őrizetbe - értesült a HavariaPress.
Kiemelt ápolási díjat vezethetnek be a nagyon súlyos élethelyzetben lévő emberek esetében, az összeg több mint 40 százalékkal magasabb lesz, mint a jelenlegi emelt támogatás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára pénteken az MTI-nek nyilatkozva.
A Real Madridból a Milanba hazatérő Ricardo Kakát még mindig nagyon szeretik Milánóban. A brazil játékos újbóli bemutatásán megőrültek a rajongók a csapat boltja előtt.
A munkanaphatáson túl az élelmiszeripar, a gépgyártás és a járműgyártás eladásainak növekedése miatt 4,8 százalékkal nőtt az ipari termelés júliusban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanaphatással kiigazított éves növekedés is 2,5 százalékosra gyorsult az előző havi 1,7 százalékos ütemről.
2014-re akár ezer dollár alá is csökkenhet az arany ára a Goldman Sachs Group elemzése szerint. Ha a Fed csökkenti a havi kötvényvásárlásait és továbbra is viszonylag kedvező gazdasági adatok jönnek, jövőre nagy esés következhet be a világpiaci aranyárban.
Az ombudsman szerint postai úton kellene értesíteni a jegy nélkül parkoló autósokat a pótdíj kivetéséről, és a befizetési határidőt csak a levél átvételétől kellene számolni. Szabó Máté ennek, és a parkolási panaszok kezelését szabályozó törvény megalkotásának érdekében a nemzeti fejlesztési miniszterhez fordult - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken az MTI-vel.
Csütörtök este a 19 éves férfi beismerő vallomást tett a rendőrségnek. A fiatalember úgy bukott le, hogy a plébánostól ellopott autó lerobbant a fővárosban, melyet otthagyott lezárva egy forgalmas útszakaszon.
Egyre valószínűbb, hogy a kormány jövőre 2,9%-os hiánnyal tervezi a költségvetést, a korábban tervezett 2,7%-kal szemben. A Népszabadság pénteken megjelent értesülései szerint Varga Mihály a...
Csalás miatt jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki éveken át külföldi munka ígéretével országszerte jelentetett meg újsághirdetéseket és küldött pénzért tájékoztatókat, de több mint 2000 ügyfele közül senki nem kapott állást.
Legalább 248 emberrel végeztek a szíriai kormányerők Bajdában és Banjaszban májusban a Human Rights Watch (HRW) értesülése szerint. A nemzetközi jogvédő szervezet követeli a damaszkuszi kormány felelősségre vonását.
Magyarként, európaiként abban bízom, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja marad - nyilatkozta Győri Enikő az InfoRádiónak. A Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára azután beszélt erről, hogy a legfontosabb európai uniós kérdésekről egyeztetett csütörtökön Londonban brit politikusokkal.
Elfogták és őrizetbe vették a kedden Cibakházán történt rablógyilkosság gyanúsítottját, W. Renátó Zoltán 19 éves budapesti férfit, aki kihallgatásán el is ismerte tettét.
Halálra ítélték pénteken annak a csoportos nemi erőszaknak a négy elkövetőjét, amely egész Indiát megrázta és ami miatt demonstrációkat is tartottak - idézi a Reuters hírügynökséget a hvg.hu.
Robert Fico szlovák kormányfő leváltását indítványozzák, s emiatt rendkívüli parlamenti ülés kihirdetésére tettek indítványt a pozsonyi törvényhozás ellenzéki pártjainak képviselői pénteken.
Elégedetlen a nézőszámmal a svájci FC Luzern fő támogatója, Bernard Alpstaeg. A svájci pénzember táncoslányokkal csábítana még több szurkolót a lelátókra.
Összesen 794 millió forint adót fizetett Magyarország legnagyobb személyi jövedelmet bevalló adózója, jövedelme elsősorban osztalékból származott - derült ki a NAV mai sajtótájékoztatóján.
A korábbinál kevesebben vallottak egyéni vállalkozói jövedelmet, több mint kilenc tizedük tételesen elszámolta költségeit, a többiek átalányadóztak. A legnagyobb adózó egyéni vállalkozó a NAV adatai szerint csaknem 8 milliárd forint bevételről adott számot.
Csaknem hétszáz gyógyszer ára csökken átlagosan 13,5 százalékkal október 1-jével a legújabb gyártói vaklicit eredményeként - közölte az OrszágosEgészségbiztosítási Pénztár (OEP) csütörtökön az MTI megkeresésére.
Halálra ítélte pénteken egy indiai bíróság azt a négy férfit, akik tavaly Újdelhiben egy autóbuszon két további társukkal együtt megerőszakoltak és megvertek egy 23 éves diáklányt. Az ítéletet a legfelsőbb bíróságnak is jóvá kell hagynia.
A második negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság a 17 tagországot magába foglaló eurózónában negyedéves összevetésben, miután már az első negyedévben is 0,4 százalékkal apadt a munkában állók száma - jelentette pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az amerikai indexek a szerdai záróértékeik közelében fejezték be a tegnapi kereskedést annak hatására, hogy a befektetők újabb fejleményekre várnak a Fed eszközvásárlási programjával, illetve a...
Elfogták és őrizetbe vették a kedden Cibakházán történt rablógyilkosság gyanúsítottját, W. Renátó Zoltán 19 éves budapesti lakost, aki kihallgatása során elismerte tettét - jelentették be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki szolnoki sajtótájékoztatóján.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet újabb támadást sürgetett az Egyesült Államok és szövetségesei ellen a 2001. szeptember 11-i terrortámadás évfordulójára kiadott üzenetében - közölte a szélsőséges iszlamista honlapokat figyelő, SITE nevű amerikai szervezet pénteken.