A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) 10 589 munkáltatót ellenőrzött az idei első félévben és a felügyelők a munkaadók 61 százalékánál találtak valamilyen munkaügyi szabálytalanságot; ezek csaknem 40 ezer munkavállalót érintettek. A szabálytalanságok közül a legtöbb munkavállalót a munkabérrel kapcsolatos jogsértések érintették, de gyakori volt a munkaidő szabályainak megsértése is.
A szíriai lázadók egyik szélsőséges csoportja lerohant szerdán egy várost a török határ közelében, és elüldözte onnan a Szabad Szíriai Hadsereg nevű, nyugati támogatást élvező felkelő erő katonáit - közölték ellenzéki források.
A baloldal kommunikációja toleráns, a Jobbik kirekesztő - ez papírforma. A Fidesz láthatólag nem találja helyét a tolerancia-térben, elken és politikai támadásokat menedzsel például a cigánygyilkosságok vagy az ózdi vízhelyzet kapcsán.
A piaci várakozásokkal ellentétben mégsem korlátozta eszközvásárlásait a Fed, vagyis továbbra is havi 85 milliárd dollárt kíván költeni erre a célra. A közlemény szerint túlságosan magas a...
Először beszélhetett telefonon családjával a múlt héten Mohamed Murszi egyiptomi exelnök, akit két hónappal ezelőtti elmozdítása óta ismeretlen helyen tart fogva a hadsereg - közölte szerdán a politikus egyik ügyvédje és az őt támogató Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom egy tagja.
Kiváró hangulat jellemezte az amerikai részvénypiacokat nem sokkal a Fed mai fontos bejelentései előtt. A piaci várakozásokkal ellentétben mégsem korlátozta eszközvásárlásait a Fed, vagyis továbbra...
Budapest ad otthont az Európai Érsebész Társaság (European Society for Vascular Surgery) szerdán kezdődő háromnapos tudományos kongresszusának, a tanácskozásra a világ minden tájáról érkeznek szakemberek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,43 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 18 454,66 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Örömlánynál csípték fülön svéd rendőrök legilletékesebb főnöküket, egy erkölcsrendészeti ügyészt, aki - legalábbis hivatalosan - a prostitúció üldözője.
A szomszédok halálra rémültek, mikor az óriási robbanás megrázta a csendes falut. A tulajdonos éppen nyaralt, mikor a 88 milliós villa a levegőbe repült.
Kihúzták a Skandináv lottó 38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten 625 millió forint keresi majd gazdáját....
Ahhoz, hogy ezen egyáltalán elkezdjenek gondolkodni, előbb ténylegesen végre kell hajtani az EU segítségével született megállapodásokat - mondta Philip Breedlove amerikai tábornok.
A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülését követően szerdán bejelentette, hogy nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét. A piacok mérsékelt csökkentésre számítottak.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő ellen - hangzott el az M1 szerda esti Híradójában.
A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülését követően szerdán bejelentette, hogy nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő ellen - hangzott el az M1 szerda esti Híradójában.
Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő ellen - hangzott el az M1 szerda esti Híradójában.
Boldogtalan volt Amerikában, ezért külföldre akart költözni Aaron Alexis, aki 12 emberrel végzett a washingtoni haditengerészeti parancsnokságon - közölte a támadó ismerőseire hivatkozva szerdán az amerikai média.
A nap elején még kiváró hangulat jellemezte az amerikai részvénypiacokat a Fed fontos bejelentései előtt. A piaci várakozásokkal ellentétben mégsem korlátozta eszközvásárlásait a Fed, vagyis továbbra...
A 15 és 29 év közötti magyar fiatalok többségét nem érdekli a politika, érzékelik generációjuk problémáit, de a megoldásukban nem aktívak. Elfogadják szüleik életeszményét - összegezte a nyolcezer fiatal megkérdezésével készített tavalyi felmérés tapasztalatait a Kutatópont szerdán Budapesten.
Bár a gazdaságban a lefelé mutató kockázatok enyhültek valamelyest, de a munkanélküliségi ráta még mindig az elfogadható szint felett jár, közben pedig az inflációs ráta továbbra is 2% alatt mozog -...
Az UniCredit Bank szerdán arról döntött, hogy az úgynevezett 208 százalékos pótadó alapján nem terheli meg a vállalkozói ügyfelek számláit az egyszeri díjjal, illetve a korábban kiküldött értesítésekben szereplő terheléseket nem érvényesíti - közölte a bank az MTI-vel, szerdán.
Az idén tartható a 0,7 százalékos GDP-növekedés, jövőre pedig a kormány konzervatív becsléssel 2 százalékos bővülésre számít - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügypolitikai államtitkára egy konferencián, szerdán Budapesten.
Szalai Ádám győzelemmel mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, csapata 3-0-ra verte a román Steauát. A nyolc találkozón 45 perc alatt mindössze négy gól esett, aztán a folytatásban 19. A legnagyobb meglepetés a Chelsea hazai veresége a Basel ellen.
Tegnap reggelig húzódott a szlovák parlament rendkívüli ülése Pozsonyban, melyet ellenzéki indítványra, Robert Fico kormányfő leváltása céljából hívtak össze. A honatyák este folytatták botrányokban gazdag vitájukat.