Ismét dollárkötvény-kibocsátásra készül Magyarország. A kibocsátás összege legalább ötmilliárd dollár. Ám jelenleg kedvezőtlenebbek ehhez a feltételek, mint februárban.
A Jobbik szerint a "trafikmutyi" az ország legnagyobb szégyene az elmúlt három évben és a Fidesz Tocsik-ügye - jelentette ki Szilágyi György csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Rendkívül fejlett kapcsolatiháló-felderítő és -azonosító rendszerek állnak ma már rendelkezésre a pénzintézeti ügyfelek pozitív és negatív tulajdonságainak, kockázatainak elemzésére - mutatta be a...
A társadalmi hasznossághoz képest, a felelősséghez és az elvégzett munkához viszonyítva méltatlannak tartja az egészségügyi béreket az alapjogi biztos.
Csökkentek a brit kiskereskedelmi eladások augusztusban júliushoz képest. Az elemzők 0,4 százalékos növekedést vártak, de helyette 0,9 százalékos csökkenés lett.
Galambos Dorina és zenekara, a Mrs. Columbo segítségével 2013-as októberi számunkban megidéztük a régi idők Amerikáját és a dzsessz világát, hogy megmutathassuk: a maszkulin ruhák gardróbunk legszexibb elemei is lehetnek!
Egy kézi lézerszkenner segítségével ausztrál kutatók elkészítették a pisai ferde torony belsejének első 3D-s térképét, amely egyszer akár az újjáépítést is segítheti.
Az elmúlt napokban a London Fashion Week keretein belül bemutatták, hogy mi lesz a szigetországban a divat jövő tavasszal és nyáron. Íme egy kis képes összefoglaló a divathétről!
Szeptember utolsó szombatján először lehet betekinteni az online kulturális szerkesztőségek munkájába a Szerk.éj elnevezésű programon, amelyen délután két órától egészen másnap hajnalig lehet találkozni kulturális újságírókkal, szerkesztőkkel a Jurányi Inkubátorház tereiben.
Az amerikai Kansasben található McConnell légibázison fegyverhasználatra tanították az újoncokat. Egyikük önkéntesen vállalkozott arra, hogy bemutassák rajta az elektromos sokkoló hatását.
Eddig 183 ezer pénztárgép-üzembehelyezési kódot adott ki az adóhatóság. A magyar rendszer olyan lett, hogy a világ egyik pénztárgépe sem felelt meg - ezért kellett újakat bevezetni, amelyek viszont kétszer annyiba kerülnek, mint Bulgáriában.
Alig egy hónapja még boldog párnak tűntek, sőt, Schmuck Andor már egy lehetséges esküvőről is beszélt. Ehhez képest csütörtökön a politikus fiatal barátnője a Facebook-on olyan bejegyzést osztott meg, ami arra utal: nincs már együtt Schmuck Andorral.
Az Európai Unió teljes bruttó hazai terméke (GDP) másfél százalékának megfelelő, mintegy 193 milliárd euró, átszámítva mintegy 57,9 trillió forint adóbevételtől esnek el a tagállamok a be nem szedett...
Aki egy kicsit is nyomon követi az autózás és az autók világát, bizonyára tökéletesen tisztában van azzal, hogy a BMW napjaink talán legfejlettebb dízelmotorjaival rendelkezik. Azt azonban tán sokan nem tudják, hogy a márka piacvezető pozícióját nagyban honfitársunknak, Dr. Anisits Ferencnek köszönheti. Innentől nem nehéz kitalálniuk, hogy cikksorozatunk következő része Anisits Urat, és az ő…
A jelenlegi büntető, bírságoló helyett szolgáltatás-központúvá tenné a rendőrséget a választási szövetség, amely új életpályamodellt is ajánl a rendőröknek.
Konzervatív becslések szerint évente 100 milliárd dolláros kárt okoznak a kibertér csalói világszerte. A csalások harmada online fizetésnél, 17 százaléka internetes bankolásnál jelentkezik. Az...
A nemzetközi indexek erősödéssel zárták a kereskedést azt követően, hogy a Fed nagy meglepetéssel szolgált a piaci szereplőknek, ugyanis bejelentette, hogy a várakozásokkal ellentétben mégsem...
A magyar ingatlanpiac jelenleg szinte mozdulatlan, azonban a szakértelemre és a minőségi szolgáltatásokra továbbra is van igény. Bár Magyarország még nem lábalt ki a válságból, az úgynevezett "zöld"...
Alig egy hónapja még boldog párnak tűntek, sőt, Schmuck Andor már egy lehetséges esküvőről is beszélt. Ehhez képest csütörtökön a politikus fiatal barátnője a Facebook-on olyan bejegyzést osztott meg, ami arra utal: nincs már együtt Schmuck Andorral.
A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) arra számít, hogy az MNB növekedési hitelprogram második ütemének elindulásával a márkakereskedők szélesebb köre válthatja ki devizahitelét alacsony kamatozású forinthitelre, illetve több cégnek lesz lehetősége arra, hogy kishaszonjárművet vásároljon - mondta Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke sajtótájékoztatón, csütörtökön Budaörsön.
A magyar női csapat két éremvárományosa, Barka Emese (55 kg) és Sastin Marianna (59 kg) is gyors győzelemmel kezdte szereplését, s bejutott a legjobb nyolc közé a budapesti birkózó-világbajnokságon csütörtökön.
A Nápolyban elszenvedett 2-1-es vereség során egy ápolás közben Jürgen Klopp szinte önkívületi állapotban rontott neki a kispadoknál dolgozó tartalékjátékvezetőnek.
Mindenképpen megtartja a Magyar Állami Operaház szombaton Verdi Falstaffjának bemutatóját, amelyet színes szabadtéri eseménysor előz meg kora délutántól - közölte a dalszínház csütörtökön arra reagálva, hogy az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) a szombati évadnyitóra sztrájkot hirdetett.
Tölgyessy Péter szerint jelenleg nyílt kimenetelű a 2014-es választás, a politikai elemző erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt . Hozzátette: a Fidesz ugyanakkor inkább esélyese a választásoknak, és pozícióit az is erősíti, hogy a baloldalon nem alakult erős koalíció. Arról is beszélt, hogy a baloldalnak kevés a szavazója jelenleg, a már meglévő szavazók száma kevés a baloldali…
Megkezdték a cseh pátok a választási kampányt. Miután Milos Zeman elnök jelöltje, Jirí Rusnok nem kapta meg a parlamentben a szükséges többséget, előrehozott voksolást kellett kiírni október 25-re és 26-ra. A voksolás után teljesen átalakulhat Csehország belpolitikai térképe, megszűnhet ugyanis a jobboldali Polgári Demokrata Pártnak (ODS) a Cseh Köztársaság függetlensége óta tartó hegemóniája.
Nem enged a Bankszövetség, nem fogja egyoldalúan megoldani a devizahitelesek ügyét - mondta Patai Mihály. A kormány szétszedi a bankrendszert: a jövőben kisebb tortáért mások fognak harcolni - írja...
Miközben hetek óta tart az Oroszországba illegálisan bevándorlók megregulázása, újabb kihívással találták szembe magukat a hatóságok. Mostanában a szíriai menekültekkel gyűlik meg a bajuk.
A kuruzslók eddig csak mosolyogtak, ha a pszichológus érdekvédelmi egyesület arra kérte őket, hagyják abba az aurahegesztést. A helyzeten változtathat a pszichológus kamara létrehozása, az ehhez szükséges törvényt a szakma karácsonyra várja.
Augusztusban 91,1 milliárd forinttal nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon nagysága, a növekedésből 70,8 milliárd forintot tett ki a tőkebeáramlás. A statisztikák azt mutatják, hogy...
A kormány stratégiai megállapodást írt alá a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel Jászfényszarun, a Samsung televíziógyárában, ahol a vállalat új gyárépületének örömére Varga Mihály növényt is ültetett.
Megduplázzák a Pető Intézetnek a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten újságíróknak, miután az intézet rektorával tárgyalt.
BARCELONA – Nem lassít a tempón a labdarúgó-Bajnokok Ligája két mesterlövésze. A csoportkör első fordulójában Cristiano Ronaldo (28) és Lionel Messi (26) egyaránt három góllal kezdett. A spanyol Real Madrid portugál csatára a török Galatasaray ellen 6-1-re megnyert találkozón triplázott, a szintén ibériai Barcelona argentin zsenije pedig a holland Ajax 4-0-s kiütéséből vállalt főszerepet.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérim infrastruktúráért felelős államtitkára szerint a 2014-től érvényes szerződések nyomán kiszámíthatóbb, jobban tervezhető kereteket lehet teremteni az állami megrendelő és a szolgáltatók számára a finanszírozásban, a menetrendben, a foglalkoztatásban.