A banki kamatok egyre alacsonyabbak, ezért sokan keresnek alternatívákat. A rövid kötvényalapok közepesnél alacsonyabb kockázati szinttel a pénzpiacinál jobb hozamot érhetnek el. A Pioneer Rövid Kötvény Alap ajánlott tartási ideje 1-3 év, vevői mentesülnek az új EHO alól.
Pénteken mindenhol kisüt a Nap, de késő délután az északnyugaton erősen megnövekvő felhőzetből gyenge záporok kialakulhatnak. Helyenként még megélénkülhet a nyugatias szél. Hajnalban 3-9°C, délután 16-20°C várható, de a völgyekben reggel hidegebb is lehet, helyenként talajmenti fagy sem kizárt. Északon, északkeleten köd is kialakulhat.
A Fed szerdai, az eszközvásárlási program lassításának elhalasztását jelentő bejelentése ellenére kifulladt az emelkedés csütörtökön az amerikai részvénypiacokon. Pedig csupa jó makroadat látott ma...
Az észak-magyarországi térség a reménytelenség felé halad, miként Magyarország is - mondta Bajnai Gordon az abaúji Encsen, őszi országjáró körútjának egyik első állomásán tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Korábbi és jelenlegi szociáldemokrata politikusok alkotják a többséget abban a héttagú becsületbíróságban, amely azt vizsgálja meg, hogy még ma is méltó-e Tőkés László a 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatára.
Öten sérültek meg abban a balesetben, amelynek a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító autó is részese volt csütörtök délután Nógrád megyében - közölte honlapján a rendőrség.
Gőzerővel készül a vasárnapi világbajnoki csapatidőfutamra az Utenislnord-Ora24.eu kerékpáros csapata, amelynek terve, hogy ne maradjon le sokkal a profi csapatoktól, kategóriaellenfelei között pedig előkelő helyen végezzen.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvánosságra hozott adatai szerint is csökkent a foglalkoztatottság Magyarországon - közölte Burány Sándor (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Nemcsak pénz jutott bőségesen a Forma-1-vezér lányának, nőies bájak tekintetében is bőkezűen bánt vele a természet. A modellként ismert Tamara Ecclestone megint megmutatta, miben a legjobb.
Szerbia nem kíván egyetlen katonai szövetséghez sem csatlakozni, és ha a NATO-tagság témája felmerül, akkor majd népszavazáson a lakosság dönt - hangsúlyozta csütörtökön Belgrádban Ivica Dacic szerb miniszterelnök.
A jövőre fölálló új baloldali kormány az egész nemzetet, minden magyar embert akar majd képviselni - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke csütörtökön Baján.
Az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője a szakszervezetek által szervezett csütörtöki munkásgyűlésen tájékoztatta a munkavállalókat a vállalatcsoport jelenlegi helyzetéről Dunaújvárosban. Evgeny...
Újabb tanút hallgatott a BKV-per csütörtöki tárgyalási napján a bíróság a 4-es metró beruházással kapcsolatos tanácsadói szerződés ügyében. A tárgyalási nap után egyre nyilvánvalóbbá válik: az AAM Zrt. hasznos munkát végzett a BKV, illetve a tulajdonos főváros számára.
A görög kormányzat lépéseket kíván tenni az Arany Hajnal neonáci párt betiltásáért. Szerdán hajnalban a szélsőjobboldali tömörülés egyik aktivistája megkéselt egy antifasiszta rappert, Pavlosz Fisszaszt. A gyilkosság óriási felháborodást keltett országszerte. Az Arany Hajnal kiengedte a szellemet a palackból, ami beláthatatlan következményekkel járhat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe gyakorlatilag stagnált, a BUX 14,26 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 18 468,92 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
Hatalmas, 920 millió dollárra rúgó bírságot fizet a JP Morgan a banknál tavaly tavasszal képződött több mint 6 milliárd dolláros kereskedési veszteség ("londoni bálna") miatt - írja a The Wall Street...
Szerbia nem kíván egyetlen katonai szövetséghez sem csatlakozni, és ha a NATO-tagság témája felmerül, akkor majd népszavazáson a lakosság dönt - hangsúlyozta csütörtökön Belgrádban Ivica Dacic szerb miniszterelnök.
Visszautasítottak minden állami támogatást a Pjotr Iljics Csajkovszkijról, a nagy orosz zeneszerzőről tervezett életrajzi film alkotói, miután a kultúrpolitika jelezte, nem szeretné, ha a nagyszabású történelmi eposzban szó esne a zeneszerző homoszexualitásáról.
A közigazgatási minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a kormány dolga a családok kiadásainak csökkentése, mert ezzel érhető el a társadalom életszínvonalának emelése.
Az amerikai hadsereg ismét tesztelte a hadihajókra telepítendő Aegis rakétaelhárító rendszert, amelynek két SM3 típusú rakéta indításával sikerült megsemmisíteni a célpontot.
A haza újjáépítése csak akkor lehet sikeres, ha szomszédainkkal nem követjük el újra a huszadik század hibáit - hangsúlyozta Kövér László, az országgyűlés elnöke a szlovákiai Nyárasdon csütörtökön, a település első írásos említésének 900. évfordulóján rendezett ünnepségen.
A Figyelő a hamarosan dübörgő választási kampányról, és a fő témákról, így a rezsicsökkentésről ír. A Heti Válaszban a vasárnapi német választásról olvashatnak egy nagyobb összeállítást.
Világbajnoki aranyérmet nyert Sastin Marianna a budapesti birkózó-világbajnokságon. Az 59 kg-os súlycsoportban szereplő magyar sportoló a döntőben a bolgár Juszeint győzte le.
Egy következő globális hitelbuborékot fúj fel jelen pillanatban Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke és George Osborne brit pénzügyminiszter - figyelmeztetett a CNBC beszámolója szerint Albert...
Európa bizonyos részein, például Magyarországon visszatér az antiszemitizmus – erről ír a Daily Telegraph. A Südwest Presse ulmi lap pedig egy tanulmányt idéz, amely szerint a magyar politikai változások arra utalnak: kialakulhat diktatúra az európai közösségen belül.
Öt éve keresik a miérteket annak a 15 éves lánynak a szülei, aki még 2008-ban vesztette életét. A lányt valószínűleg meg tudták volna menteni, ám orvosai több hibát is elkövettek a kezelése során.