Kihúzták a Skandináv lottó 38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a jövő héten 625 millió forint keresi majd gazdáját....
Beveti Oszkó Pétert az Együtt-PM. A 168 Óra úgy tudja, hogy a Bajnai-kormány egykori pénzügyminisztere szakmai fórumokon és nyilvános szerepléseken jelenik majd meg.
Az atv.hu-nak nyilatkozó kormánypárti oktatáspolitikus nem válaszolt egyértelműen azon kérdésünkre, hogy egyetért-e a kötelező pedagóguskari tagsággal. A szakszervezeti vezető szerint a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozása alkotmányossági aggályokat vet fel és az ombudsman asztalán lévő beadványuk kedvező elbírálásában bízik. A Fazekas igazgatónője megtartaná a renitens kollégákat.
Többek között csalás és kerítés miatt áll ma bíróság elé V. Zsolt, az UFO együttes egykori frontembere. A mohósága miatt lebukott „Dr. Love” hosszú börtönévekre számíthat.
A bankszövetség elnöksége hétfőn arról tárgyalt, hogy a jegybank állásfoglalásának megfelelően, át kell dolgozniuk az egyik javaslatuk megoldási irányát, illetve egyebek között a nehéz helyzetben lévő ügyfelekről is egyeztettek - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Népszabadságnak.
A Népszabadság szerint új adósmentő megoldáson dolgozik a bankszövetség. A Magyar Nemzet a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének javaslatáról ír.
A 15 és 29 év közötti magyar fiatalok többségét nem érdekli a politika, érzékelik generációjuk problémáit, de a megoldásukban nem aktívak. Elfogadják szüleik életeszményét - összegezte a nyolcezer fiatal megkérdezésével készített tavalyi felmérés tapasztalatait a Kutatópont szerdán Budapesten.
A népesedési munkacsoport javaslata szerint a gyermekvállalásért az apák is kaphatnának diákhitel törlesztési kedvezményt és ez abban az esetben is járna, ha az egyetem elvégzése után születne a gyermek - írta a Magyar Nemzet.
Megerősítette szerdán az Air France vezetősége, hogy újabb leépítést tervez: 2014-ben 2800 munkahely szűnik meg a hat éve folyamatosan veszteséggel működő francia légitársaságnál.
Két nő és két férfi élt a battonyai rémségek házában. Kusza kapcsolatuk vezetett az ép ésszel felfoghatatlan leszámoláshoz. Az egy évig tartó kínzásokba a 25 éves Réka 2010 nyarán halt bele.
A 15 és 29 év közötti magyar fiatalok többségét nem érdekli a politika, érzékelik generációjuk problémáit, de a megoldásukban nem aktívak. Elfogadják szüleik életeszményét - összegezte a nyolcezer fiatal megkérdezésével készített tavalyi felmérés tapasztalatait a Kutatópont szerdán Budapesten.
A Fed meglepetésszerű döntése nyomán meredek emelkedés bontakozott ki az amerikai részvénypiacokon, amelynek következtében a Dow és az S&P 500 index új csúcsra, míg a Nasdaq Composite index 13 éve nem látott szintre kapaszkodott.
Miskolc vezetése úgy döntött, hogy gazdasági koncepciót dolgoz ki a felszámolással fenyegetett városi tejipari cég, a Minna megmentésére, a társaság önkormányzati tulajdonba vételére - jelentette be Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.
Az Ali-éra újabb nagy egyéniségétől kénytelen búcsút venni a bokszvilág: Ken Norton (42–7–1), a korábbi nehézsúlyú világbajnok 70 esztendős korában szívelégtelenségben elhunyt.
Várhatóan irányt vált az uniós politikában a vasárnapi parlamenti választás után felálló új német kormány, akkor is, ha Angela Merkel marad a kormányfő.
Új adósmentő megoldáson dolgozik a bankszövetség - írta a Népszabadság. A lap csütörtöki számában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a szövetség elnöksége hétfőn arról...
A stratégiai gáztározó megvásárlása logikus lépés, hiszen ennek állami tulajdonban kell lennie, de felmerül a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e erre az 1,2 milliárd köbméteres tározóra – ezt Hegedűs Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Aligha találni magyarázatot arra, hogyan lehet egy anya olyan felelőtlen, hogy napokig egyedül hagyja gyermekét. Nikia Banks 16 hónapos babájának pelenkájában ez idő alatt gusztustalan férgek is kifejlődtek.
Előrelépés történhetett a Mol és a kormány tárgyalásain a stratégiai gáztároló ügyében, ugyanis a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szeptember 27-ére taggyűlést hívott össze, amelynek napirendi pontjai között szerepel az ügylet jóváhagyása - írta a Napi Gazdaság.
A visegrádi országok védelempolitikai igazgatói megállapodtak arról, hogy fokozzák az együttműködést a katonai kiképzések és gyakorlatok terén a NATO kapcsolt erők kezdeményezésével összhangban.
A népesedési munkacsoport javaslata szerint a gyermekvállalásért az apák is kaphatnának diákhitel törlesztési kedvezményt és ez abban az esetben is járna, ha az egyetem elvégzése után születne a...
Próbára teszi a környezettudatos budapestieket a szelektív gyűjtés, a szelektív kukák eddig csak a fővárosi lakások negyedéhez értek el, közben azonban mind több - eddig mintegy háromszáz - hulladékgyűjtő szigetet is felszámolnak Budapesten....
Erőteljes lendület várható a következő időszakban a felzárkózó gazdaságok piacain és mód nyílhat a gyengébb lábakon álló szuverén adósok tőkepiaci megjelenésére is annak nyomán, hogy az amerikai...
Stratégiai partnerségi megállapodást köt ma a kormány a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel, ekkor rakják le a jászfényszarui Samsung gyár új "V3" gyártóegységének alapkövét is.
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a Fed nagy meglepetéssel szolgált a piaci szereplőknek, ugyanis bejelentette, hogy a várakozásokkal ellentétben mégsem...
Jövő szombaton kezdődik az 1-es villamos Lehel út és Bécsi út közötti szakaszának felújítása a fővárosban. Emiatt a Hungária-körúton helyenként csak egy sávon közlekedhetnek az autósok, és az Árpád-hídon is csak két sávon haladhatnak majd a személygépkocsik az eddigi három helyett. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: az első útszakasz…