2013. szeptember 27. péntek

szept. 27
7:31
VV Fecó: Pécsett nincs meló, felcuccolok Budapestre (Blikk)
Pécs – Leszámol korábbi életével, és a fővárosban kezd új életet VV Fecó (29).
szept. 27
7:31
Anettka miatt estek neki a tetkós fiúnak (Blikk)
MISKOLC — Anettkát ábrázoló tetoválása miatt akarták megverni egy miskolci diszkóban a Magic of Music pop-musical csapat egyik tagját, Csabyt (23).
szept. 27
7:31
Helyi népszavazás dönt a Normafa fejlesztéséről (Infostart)
Helyi népszavazást ír ki a főváros XII. kerületének önkormányzata a Normafa környékének fejlesztéséről, Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatát csütörtökön egyhangúlag támogatta a kerület képviselő-testülete.
szept. 27
7:31
Németország: a választások után még minden bizonytalan (Infostart)
Bizonytalan, hogy milyen összetételű kormány alakulhat Németországban, és egyelőre az sem ismert, hogy mikor kezdődhetnek az első koalíciós tárgyalások.
szept. 27
7:31
Berki Krisztián így megy neki a világbajnokságnak (Infostart)
Az olimpiai bajnok és világbajnoki címvédő Berki Krisztián a tervek szerint a lólengés selejtezőjében a 6,7-es, a döntőben pedig az új, 7,0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatja majd be a hétfőn kezdődő antwerpeni torna vb-n.
szept. 27
7:31
Péntektől látogatható a World Press Photo kiállítás (Blikk)
szept. 27
7:31
Teszteltük: Ki adja vissza az elhagyott pénztárcát? (Blikk)
Budapest — Bebizonyítottuk, fővárosunk lakói nagyrészt talpig becsületes polgárok. Korábban írtunk róla, hogy egy külföldi felmérés szerint dobogós helyezést vívtak ki a budapestiek a becsületességet firtató, a világ több nagyvárosában elvégzett teszten.
szept. 27
7:31
MSZP: a kisnyugdíjasoknak sovány vigasz a rezsicsökkentés (Alternatív Energia)
Az MSZP véleménye szerint a Fidesz kijelentései ellenére nem teljesítette nagyon sok, a nyugdíjasoknak tett vállalását - reagált a kormánypárt kommunikációs igazgatójának szavaira Korózs Lajos.
szept. 27
7:31
Sikertelen volt a 21 órás obstrukció (Kripto Akadémia)
Ted Cruz texasi republikánus szenátor 21 óra hosszat magánál tartotta a szót a washingtoni szenátusban, ám még rekordot sem sikerült döntenie az obstrukcióval (Strom Thurmond szenátor 1957-ben 24 órát és 18 percet beszélt). Cruz Barack Obama egészségügyi reformjának egyik fő ellenzője a szenátusban, de a tiltakozásával nem tudta meghiúsítani, hogy napirendre vegyék a büdzsé kérdését.
szept. 27
7:31
Erre számítsanak a külföldön dolgozók (Adózóna)
A LeitnerLeitner legfrissebb tanulmánya az unióban dolgozó magyarok egészségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeit és jogait elemzi. A tanulmányt Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója ismertette a Nyugat-magyarországi Egyetem által szervezett Soproni Pénzügyi Napok keretében.
szept. 27
7:32
Nem tetszett Kósa Ádám esélyegyenlőségi jelentése az EP-nek (HR Portál)
Leszavazta a fideszes Kósa Ádám jelentését a munkavégzés és foglalkoztatás során alkalmazott egyenlő bánásmódról az Európai Parlament foglalkoztatási ügyekkel foglalkozó bizottsága - közölte csütörtökön az EP néppárti frakciója.
szept. 27
7:32
Befejeződött a 4-es metró első állomásának építése (ProfitLine)
Befejeződött a 4-es metró első állomásának építése, a Bikás park megállót átadták üzemeltetésre a BKV-nak - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság csütörtökön az MTI-vel.
szept. 27
7:32
Berlusconi és Boehner sem tudott elbánni a hazai börzével (Portfolio)
A nyugat-európai piacok többségén eseménytelenül telt a kereskedés jelentős része, a záráshoz közeledve azonban elromlott a hangulat, miután az amerikai képviselőház republikánus vezetője...
szept. 27
7:32
Ma este: égető társadalmi kérdések a Friderikuszban (ATV)
Két témával foglalkozik az ATV Friderikusz című műsora csütörtök este. A 22.20-kor kezdődő adásban Dávid Ferenc, a Kék Pont programkoordinátora a tűcsere programról beszélget a műsorvezetővel, a másik felvetett kérdéskör pedig az állami nemtörődömség lesz.
szept. 27
7:32
Vízilabda világliga: a férfiak nehezebb, a nők könnyebb csoportban (Sport365)
A világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott nehezebb, míg a vb-harmadik női együttes könnyebb csoportba kapott besorolást a világliga 2013/14-es idényében.
szept. 27
7:32
Lukaku a Premier League professzora (Agroinform)
Az Everton csatára fejlődése érdekében minden egyes angol bajnoki meccset végignéz, nem mellesleg hat nyelven beszél.
szept. 27
7:33
Varga: az ország csillapítani tudta a válság hatásait (Infostart)
Az elmúlt három évben a magyar gazdaság a pénzügyi válság következményeit jelentősen tudta csillapítani és meg tudta változtatni - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Békéscsabán, az 51. Közgazdász-vándorgyűlésen.
szept. 27
7:33
Növekedés és bizalom: amíg ezek nincsenek, el leszünk adósodva (Privátbankár)
Növekedés és bizalom nélkül nem tartható fenn a magyar eladósodottság jelenlegi szintje - véli László Csaba. A korábbi pénzügyminiszter szerint vannak adottságaink, amivel nem tudunk mit kezdeni, de számos tényezőn alakíthatunk - a folyamat azonban sokáig tart.
szept. 27
7:33
Férfiaknál is brutálisabbak voltak a náci nők (Blikk)
Berlin — A második világháború náci rémuralma, és a holokauszt emberiség elleni bűncselekményei után százával álltak a fasiszta katonák és lágerőrök a nürnbergi bíróság elé.
szept. 27
7:33
Csillapítani tudta a pénzügyi válság következményeit a magyar gazdaság - a nap hírei (Infostart)
Kizárta a devizahitelek egyszeri forinthitelre váltásának lehetőségét a nemzetgazdasági tárca államtitkára.
szept. 27
7:33
Martonyi: Magyarországnak fontos a közép-ázsiai térség (Infostart)
Közép-ázsiai kollégáival folytatott kétoldalú megbeszéléseket a magyar külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen csütörtökön, New Yorkban. Martonyi János ezt a térség kiemelt fontosságával magyarázta az MTI-nek. A miniszter afgán, iraki és kazah partnerével találkozott.
szept. 27
7:33
Fesztivállal kezdi az évadot az Operettszínház (Blikk)
szept. 27
7:33
Papcsák helyettese szerint valódi a hangfelvétel (Blikk)
Budapest – A százmilliós csúszópénzzel megzsarolt zuglói vállalkozó irodájában készült a Papcsák Ferenc polgármestert korrupciós hírbe hozó titkos hangfelvétel, amiről beszámoltunk – tudta meg a Blikk.
szept. 27
7:33
Zuglói hangfelvétel - Papcsák Ferenc újabb feljelentést tett (Alternatív Energia)
Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) XIV. kerületi polgármester feljelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon Ferdinandy István (Fidesz-KDNP) alpolgármester ellen vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt a zuglói hangfelvétel ügyében. Erről a zuglói önkormányzat tájékoztatta az MTI-t.
szept. 27
7:33
Vitatják a Munkáspárt árbefagyasztási tervét (Kripto Akadémia)
Még a brit Munkáspárton belül is bírálják Ed Milibandnek az őszi pártkonferencián tett bejelentését, amelyben a gáz- és elektromos áram árának 20 hónapos befagyasztását helyezte kilátásba, ha a Labour győzne a következő választásokon.
szept. 27
7:33
Így megy a felülellenőrzés (Adózóna)
Van-e lehetőség felülellenőrzésre olyankor, ha az adózó az adóhatósági vizsgálat során már tisztázta magát? Mi a gyakorlat és mit mond a jog? Milyen lehetőségei vannak az adózónak és milyen jogosítványai az adóhivatalnak?
szept. 27
7:34
Kaposváron is kevesebben keresnek állást (HR Portál)
Tovább csökkent az álláskeresők száma Kaposváron, a javuló tendencia június óta tart.
szept. 27
7:34
Ne bosszankodjon tovább! Ez már bizonyított: 15,26%-os éves átlaghozam 2004-től! (ProfitLine)
Boldogtalan ez egyre csökkenő banki kamatok miatt? Vagy egyszerűen csak jobbra vágyik? Válassza a 2004 óta bizonyított, a PSZÁF engedélyével működő TREND portfóliókezelési családot! 2004 óta 15,26%-os éves átlaghozam!
szept. 27
7:34
Átaludta a napot a forint, ugrott a korona (Portfolio)
Még a keddi és szerdai kereskedésben mutatottnál is csekélyebb mozgások látszottak ma a forint euróval szembeni árfolyamában, így a jegyzések lényegében egész nap a 300-as szint közvetlen közelében...
szept. 27
7:34
Visszavonulót fújt az Európai Bizottság a telefonadó ügyében (ATV)
A telekommunikációs szektorra kivetett válságadó után most a telefonadó ügyében indított keresetét is visszavonta az Európai Bíróságon az Európai Bizottság Magyarország ellen - közölte csütörtökön Ryan Heath, a digitális területért felelős biztos, Neelie Kroes szóvivője.
szept. 27
7:34
Szocsi 2014: Chiappa Chelsea Rose messze az olimpiai részvételtől (Sport365)
Chiappa Chelsea Rose az utolsó előtti helyen zárt a csütörtöki rövidprogramban a németországi Oberstdorfban zajló olimpiai kvalifikációs műkorcsolya-viadalon, így messze került az ötkarikás részvételtől.
szept. 27
7:34
Kovács István a vártnál gyorsabban gyógyul (Agroinform)
A Videoton fiatal középpályását, Kovács Istvánt három hete operálták meg, a héten már elkezdhette a futóedzéseket.
szept. 27
7:35
A BMW közvetlen beszállítója lett a Csaba Metál (Infostart)
A németországi BMW autógyár közvetlen beszállítója lett a békéscsabai székhelyű, magyar tulajdonú Csaba Metál. A békéscsabai családi vállalkozás a BMW legújabb prémium autójához gyárt alkatrészeket - jelentette be csütörtök délután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Majoros Béla, a cég tulajdonosa sajtótájékoztatón, Békéscsabán.
szept. 27
7:35
Portfólió-színesítéshez vegyen afrikai részvényeket! (Privátbankár)
Afrika komoly gazdasági növekedés előtt állhat, elsősorban a gyorsan növekvő népesség és a hatalmas nyersanyagkincsek miatt. A következő évtized befektetési sztorija ez lehet. A magas hozamra törekvő, kockázatkedvelő befektetők számára ajánlják az OTP Afrika Részvény Alapot, amely 5-7 év alatt jó eredményt érhet el.
szept. 27
7:35
Újabb fordulat Rékasiék szappanoperájában (Blikk)
Budapest - Az év legkuszább és legtöbb ellentmondással bíró története a Détár Enikő (49), Rékasi Károly (51) és Pikali Gerda (35) közötti szerelmi háromszög. A sztárházaspár és a bizonyos harmadik kapcsolatának részletei különbek, mint egy Shakespeare-dráma. A Blikk összeszedte a szappanopera fordulópontjait.
szept. 27
7:35
Martonyi Magyarország új Afrika-politikájáról (Infostart)
Magyarország meg szeretné újítani kapcsolatait az egész afrikai kontinenssel - jelentette ki helyi idő szerint csütörtökön az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter, miután a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmából megbeszélést folytatott a nigériai diplomácia vezetőjével.
szept. 27
7:35
Megkötötték az alkut Szíriáról az ENSZ-ben (Infostart)
ENSZ diplomaták szerint késő este sikerült megállapodásra jutni a szíriai vegyi fegyverarzenál leszerelését előíró határozatról. Amerikai illetékesek nem voltak hajlandók megerősíteni a hírt, miközben az alku részleteiről tárgyaltak orosz kollégáikkal.
szept. 27
7:35
Szerkezetkész az Eiffel Palace (Blikk)
szept. 27
7:35
Ezzel evezik át az óceánt (Blikk)
Budapest — Elkészült az óceánátkelők hajója: Kovácsik Levente (25) és Szabó Norbert Ádám (25) csütörtökön a Kopaszi-gáton avatta fel a Kele nevű speciális, páros kajakot, amellyel novemberben indulnak útnak, hogy 70 nap alatt megállás és külső segítség nélkül evezzék át a Spanyolország és a Karib-szigetek közötti 6500 kilométeres távolságot, ezzel Guinness-rekordot felállítva.
szept. 27
7:35
Legyőzhető a Fidesz (Alternatív Energia)
Jogállamot, félelem nélküli, jobb életet, fejlődő gazdaságot, jogállami elszámoltatást ígér a következő baloldali kormány Magyarországnak - jelentette ki csütörtökön Mesterházy Attila Balatonfüreden. Az MSZP elnöke a városban Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével együtt mutatta be a demokratikus ellenzék Veszprém megyei egyéni választókerületekben induló közös jelöltjeit.
szept. 27
7:35
Gyed, gyes: munkajogi abc (Adózóna)
Végezhetnek-e munkát a gyed-ben, k gyes-ben részesülő kismamák, meddig illeti meg őket a felmondási védelem, mikor és hogyan kell jelezniük a gyermeknevelési időszakra kivett fizetés nélküli szabadság megszakítását? Összefoglaltuk.
szept. 27
7:36
Novemberben indulhat újra a pacsai baromfiüzem (HR Portál)
Érvényes megállapodással zárult a Zalai Baromfifeldolgozó értékesítése, a Puten Invest Kft. a szerződéskötést követően november közepén újraindíthatja a pacsai üzemet - közölte a felszámoló TM-Line Zrt. vezérigazgatója csütörtökön.
szept. 27
7:36
Minél több fiatal gazda és családi vállalkozás kapjon földet (ProfitLine)
A kormányzat célja, hogy minél több fiatal gazda és családi vállalkozás kapjon földet - a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint a többi között ezt hangsúlyozta Bitay Márton, a tárca állami földprogramért felelős államtitkára csütörtökön a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) látogatóközpontjában, ahol haszonbérleti szerződéseket adott át a pályázaton nyertes helyi…
szept. 27
7:36
Novemberben újraindul a Zalai Baromfifeldolgozó pacsai üzeme (Portfolio)
Érvényes megállapodással zárult a Zalai Baromfifeldolgozó értékesítése...
szept. 27
7:36
Élesen vitázik a Fidesz a rezsicsökkentés bebetonozása fölött (ATV)
Éles vita van a Fidesz-frakcióban arról, hogy az alaptörvénybe kell-e foglalni a rezsicsökkentést – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
szept. 27
7:36
Fotók: CR7 nője szuperszexi képeken mutatta meg formás mellét - +18! (Sport365)
Újabb szívdöglesztő fotósorozat készült Cristiano Ronaldo szupermodell kedveséről,
szept. 27
7:36
Két hét pihenő Klosénak, a válogatott meccsekről is lemaradhat (Agroinform)
Kisebb műtétet hajtottak végre a német csatáron, akinek így ki kell hagynia a Lazio következő három mérkőzését.
szept. 27
7:37
Surányi György az elmúlt évtizedről (Infostart)
Hosszú, elveszett évtized van mögöttünk; Magyarország nemzetközi összehasonlításban, ha nem is a leggyengébben, de gyengén teljesített - fogalmazott Surányi György az 51. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában, csütörtökön Békéscsabán.
szept. 27
7:37
Termeszteni veszélyes, enni nem? Hogy kerül a GMO az asztalra? (Privátbankár)
Miközben egyre csak azt hallani, hogy Magyarországon zéró-tolerancia van a GMO-vetőmegra, aközben nap mint nap találkozunk genetikailag módosított élelmiszerekkel. Sőt, lehet, hogy azt sem tudjuk egy adott ételről, hogy annak módosították-e genetikai állományát.
szept. 27
7:37
Már a héten megszülethet Spáh Dávid kislánya (Blikk)
Budapest — Apuka lesz a Família Kft. sztárja. Spáh Dávid (32) egyelőre babonából nem árulja el, hogy mi lesz születendő kislányának a neve, de örömmel mesélt lapunknak a nagy izgalmáról.

Keresés