Zsarolják és kirúgással fenyegetik az új kinevezési dokumentumaik aláírását megtagadó tanárokat - számoltak be a hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó pedagógusok. Mint ismert, az aláírással a tanárok elfogadják az új bérszámítást - először októberben kapnak majd fizetést a pedagógus életpályamodell alapján -, valamint belépnek a Nemzeti Pedagógus Karba (NPK). Utóbbi minden, állami fenntartású…
A Budapesti Értéktőzsdén 14 részvény kerül be az újonnan létrehozott "T" kategóriába október 1-jén, áll a BÉT közleményében. Ebbe a kategóriába azoknak a vállalatoknak a részvényei kerülnek,...
Hosszú szünet után csütörtökön először tárgyalt közvetlenül és érdemben egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter, miután az iszlám köztársaság megállapodott a P5+1 csoportba tömörült nagyhatalmakkal, hogy egy éven belül tető alá hozzák az egyezményt az iszlám köztársaság nukleáris programjáról.
Hamis állításokkal próbálják védeni a kormánypárti politikusok az új szabálysértési törvény tervezetét, amely szerint ismét üldözhetik a hajléktalanokat. Amíg a Belügyminisztérium úgy tudja, több férőhely van, mint ahány embernek nincs otthona, hivatalos adatok támasztják alá: a hajléktalanszállók éves átlagban 140 százalékos kihasználtsággal működnek, így az utcázók jó részének már nem jut…
Az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra, gazdaságfejlesztésre is több forrás jut jövőre - mondta a kormányszóvivő csütörtök este a Duna TV Közbeszéd című műsorában. Giró-Szász András a 2014-es...
Magyarország meg szeretné újítani kapcsolatait az egész afrikai kontinenssel - jelentette ki helyi idő szerint csütörtökön az MTI-nek Martonyi János külügyminiszter, miután a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmából megbeszélést folytatott a nigériai diplomácia vezetőjével.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Nem engedik felszólalni a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnökét a Tom Lantos Intézet által október 1-2 között rendezendő budapesti nemzetközi konferencián. Hanti Vilmos szerint arra hivatkozva tagadták meg tőle a beszéd lehetőségét a "Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában" című rendezvényen, hogy "a program teljesen megtelt", illetve, hogy a konferenciát…
Öt egymást követő napon estek az amerikai tőzsdék, ma viszont úgy tűnik, kezdenek magukra találni a vevők, és végre a pozitív tartományban zárhatnak a vezető amerikai részvényindexek. Gyakorlatilag...
Helyi népszavazást ír ki a főváros XII. kerületének önkormányzata a Normafa környékének fejlesztéséről, Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatát csütörtökön egyhangúlag támogatta a kerület képviselő-testülete.
Felháborodott Tarlós István azokon a híradásokon, melyek szerint Budapest főpolgármestere nyolcmillió forinttal támogatná Orbán Viktor kormányfő kedvenc focisuliját, a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. A tegnap a fővárosi közgyűlés elé került javaslat a főpolgármesteri keretből más szervezeteknek - például a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének…
Az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra, gazdaságfejlesztésre is több forrás jut jövőre - mondta a kormányszóvivő csütörtök este a Duna tévécsatorna Közbeszéd című műsorában.
Az év egyik legszívmelengetőbb futballjelenete játszódott le az Ulvsby és a Bäckhammar csapatainak hatodosztályú svéd bajnokiján, melyen egy vak játékos értékesített egy büntetőt.
Hosszú, elveszett évtized van mögöttünk; Magyarország nemzetközi összehasonlításban, ha nem is a leggyengébben, de gyengén teljesített - fogalmazott Surányi György az 51. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában, csütörtökön Békéscsabán.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa várhatóan helyi idő szerint péntek éjszaka tud szavazni a szíriai vegyi fegyverekről szóló határozattervezetről, amelyet előzőleg, hosszú heteken át tartó viták után összehangoltak a testület állandó tagjai - közölték amerikai és orosz ENSZ-diplomaták New Yorkban.
Öt forduló elteltével érdekes statisztikai rangsor alakult ki a Premier League-ben. A legpontosabban és legtöbbet passzoló csapatok listáját meglepetésre nem egy topegyüttes vezeti. Íme a lista a liga hivatalos honlapja alapján.
Továbbra is hatalmas az érdeklődés a trafikok iránt, a harmadik körös pályázatban 162 településen meghirdetett 180 koncesszióra ugyanis hússzoros a túljelentkezés - írja pénteki cikkében a Világgazdaság.
A ma közzétett adatok alapján Japánban a maginfláció augusztus folyamán éves összevetésben 0,8 százalékkal emelkedett a várt 0,7 százalékkal szemben. A múlt havi emelkedés már a harmadik havi volt egyhuzamban, júliusban 0,7 százalékos, júniusban pedig 0,4 százalékos áremelkedést regisztráltak.
A jelöltállítási folyamat végéhez közeledik az Együtt2014-PM szövetség. Úgy tudjuk, csütörtökön döntöttek arról, hogy kik azok, akik biztosan nem indulnak egyéniben.
A költségvetési törvény keddi módosítása húszmilliárd forinttal emeli meg az EU Önerő Alap idei évre előirányzott keretét, ami további 160 milliárd forint uniós támogatás kifizetését gyorsíthatja meg - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Varga Mihály.
Egy murmanszki bíróság a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet múlt szerdai akciójában résztvevő 22 ember letartóztatását rendelte el, 8 aktivista fogva tartását pedig 72 órára meghosszabbította - közölte pénteken a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
A szombathelyi képviselőtestületben Lazáry Viktoron kívül legalább további két fideszes városatya fogyaszt kábítószert - állította az ATV Egyenes beszédben az MSZP szombathelyi önkormányzati képviselője.
Továbbra is hatalmas az érdeklődés a trafikok iránt, a harmadik körös pályázatban 162 településen meghirdetett 180 koncesszióra ugyanis hússzoros a túljelentkezés - írja pénteki cikkében a Világgazdaság.
Az Ipsos 25 országban készült felmérése szerint javult az emberek véleménye saját országuk gazdaságáról: a nyár végén 39 százalékuk minősítette azt jónak, míg az év korábbi részében jellemzően 36 százalékuk.
Tisztújító kongresszust tart a hétvégén a Fidesz. A szombaton kezdődő kongresszust eredetileg június elején tartották volna, de a Dunán levonuló rendkívüli árvíz miatt a párt elhalasztotta az eseményt.
Jelenleg is dolgozik a kormány a köztisztviselőket, rendőröket és a katonákat érintő közszolgálati életpályamodell előkészítésén - hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a szakszervezetek által kezdeményezett Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) csütörtöki rendkívüli ülésén. A szakszervezetek továbbra is azt kérték: a jövő évi költségvetésbe kerüljön be a…
Még mindig hosszúak a várólisták; évek óta az ortopédiai és a szemészeti beavatkozásokra kell várni a legtöbbet. A legfrissebb adatok szerint a térd- és csípőprotézis-műtétekre a várakozási idő több mint két év is lehet. A legkritikusabb a helyzet az orvosegyetemeken - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Lemondott Járai Zsigmond a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felügyelő bizottságának elnöki posztjáról csütörtökön – tette közzé a társaság a BÉT honlapján.
A Kaspersky Lab kutatói egy új, eddig ismeretlen, Icefog néven azonosított kicsi, de energikus APT csoportot fedeztek fel, amely dél-koreai és japán célpontokra fókuszál, nyugati vállalatok ellátási láncait támadva. A művelet 2011-ben kezdődött, amelynek mérete és kiterjedése egyre nagyobb méreteket öltött az elmúlt években.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,38 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 18 729,87 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az egészségügyre, oktatásra, közbiztonságra, gazdaságfejlesztésre is több forrás jut jövőre - mondta a kormányszóvivő csütörtök este a Duna tévécsatorna Közbeszéd című műsorában.
Több területen is rejthetnek tartalékot az energiaárak az újabb körös rezsicsökkentésre, az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére szolgáló tételek visszavágását azonban el kell kerülni....
Hamarosan olyan javaslat kerül a kormány elé, amely szerint a felsőoktatásban bizonyos szakokon meg kellene engedni, hogy nyelvvizsga nélkül is diplomát szerezhessenek a végzettek. Néhány éve a...
Szeptember 30-ával kerül vissza az E.ON gázüzletága a magyar államhoz - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak adott interjúban. Németh Lászlóné arról is beszélt, hogy az MVM-nek is nonprofit módon kell majd szolgáltatnia a lakosságnak.
Az amerikai tőzsdék öt egymást követő eső nap után végre erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést azt követően, hogy mégsem módosították az USA GDP-jét. Az amerikai piacok erősödése ellenére az...
Eltérő időben és mértékben emeltek kamatok a hitelintézetek a végtörlesztés alatt, már csak ezért sem áll meg az összehangolt lépés vádja - hangzott el a Gazdasági Versenyhivatal tárgyalásán a Napi...
Lemondott Járai Zsigmond a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felügyelő bizottságának elnöki posztjáról csütörtökön - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.
Az Ipsos 25 országban készült felmérése szerint javult az emberek véleménye saját országuk gazdaságáról: a nyár végén 39 százalékuk minősítette azt jónak, míg az év korábbi részében jellemzően 36...
2012 végén 17 366 milliárd forintra rúgott a betétállomány, ebből 12 777 milliárd forintnyi biztosított betét 8 753 milliárd forintnyi részét garantálta az OBA....
A Volánbusz után a pécsi tömegközlekedést üzemeltető Tüke Busz Zrt. tenderén is nyert a Rába Jármű Kft. - jelentette be a társaság csütörtökön közleményben.
Az újabb rezsicsökkentési lépésé során fontos lenne, hogy a piactorzító elemeket eltávolítsák az árazási rendszerből, továbbá hogy az infrastruktúra fenntartására és fejlesztésére szolgáló tételeket,...