Németh Szilárd rezsibiztos pénteken benyújtotta a második körös rezsicsökkentésről szóló javaslatot, mint azt már tudni lehetett, a 11,1 százalékos mérséklés november 1-től lép életbe - számol be az...
Az április végén megalakult római kormány öt jobbközép minisztere szombat este közös nyilatkozatban jelentette be, hogy lemond, felbontva ezzel a balközéppel és a centrummal való nagykoalíciót.
A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa pénteki döntésével jóváhagyta, hogy Románia a most lejáró keret után egy új, két évre szóló, 2,7 milliárd dollárnak megfelelő készenléti hitelkeretet kapjon. ...
A Központi Statisztikai Hivatal családi kedvezménnyel korrigált kereseti adatai szerint 2013 első felében az előző év azonos időszakához képest átlagosan 2 százalékkal emelkedett a reálkereset, ez azonban alatta marad a 2011. évinek.
A szolidaritás helyreállításának szükségességéről beszélt Bajnai Gordon Füzesabonyban, és azt ígérte, kormányra kerülésük esetén az első év végén minden magyar gyerek jóllakottan fekhet le.
A svéd Tomas Eriksson nyerte a nyolcadik, izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság szombati maratonhajtó számát, a legjobb magyar, Lázár Zoltán ötödik lett, viszont összettben továbbra is a negyedik helyről várja a záró napi akadályhajtást.
Graz – Végleg szögre akasztotta a futballcipőt Szabics Imre (32). Az osztrák Sturm Graz tegnap már el is búcsúztatta visszavonuló klasszisát, aki azonban sem a sportágtól, sem a klubtól nem szakad el. A hírek szerint játékosmegfigyelőként folytatja.
Székesfehérvár ‒ Egy héttel ezelőtt még életük egyik legnagyobb derbijére készültek. Az FTC labdarúgóit az Újpest ellen 3-1-re megnyert rangadó után azonban kőkemény feladat elé állította az élet.
Az MSZP és az Együtt-PM szerint mától a Fidesznek papírja is van arról, hogy csalt Baján, és bebizonyosodott az is: csalás nélkül a rezsim alulmaradt volna a kormányváltók szövetségével szemben. Azt követelik, hogy Zsigó Róbert, "a rezsim bajai helytartója" viselje a következményeket: mondjon le polgármesteri tisztségéről és távozzon a közéletből!
Szombat estétől vasárnap estig megnyitják a Sió zsilipet, hogy a Balaton vizével hígítsák fel a Kapos folyó szennyezését - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
Az április végén megalakult római kormány öt jobbközép minisztere szombat este közös nyilatkozatban jelentette be, hogy lemond, felbontva ezzel a balközéppel és a centrummal való nagykoalíciót.
Mesut Özil Londonba szerződése óta a figyelem középpontjában szerepel. A Swansea elleni bajnoki bemelegítésekor például még a rágós trükkjét is levideózta egy leleményes operatőr.
Továbbra is életveszélyes állapotban van Akeem Adams, a Ferencváros trinidadi labdarúgója, aki szerdán szenvedett szívinfarktust. Trinidadi lapok szerint szívátültetés vár rá.
Kereskedjen böngészőjén keresztül! Valós idejű árjegyzés mellett használja ki a bővített grafikonelemző modul lehetőségeit, válogasson széleskörű eszközkínálatunkból, és kereskedjen a világ bármely pontjáról.
A jövő évi választás előtti munka elvégzésére buzdította a Fidesz XXV. kongresszusának résztvevőit Orbán Viktor újraválasztott pártelnök. Közzétette megbízási, vállalkozási és támogatási szerződéseinek listáját a Miniszterelnökség.
A svéd Tomas Eriksson nyerte a nyolcadik, izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság szombati maratonhajtó számát, a legjobb magyar, Lázár Zoltán ötödik lett, viszont összettben továbbra is a negyedik helyről várja a záró napi akadályhajtást.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Angliában még nem mindenki fogadta el a nemrég átigazolt Özilt. Néhányan annyira ellenzik a játékos érkezését, hogy egy nem túl szofisztikált dalt is írtak róla.