Az elmúlt év gazdasági eredményeinek áttekintése - a kormányszóvivő szerint, ez az egyik célja Orbán Viktor moszkvai látogatásának. A magyar miniszterelnök a tervek szerint egyeztet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Giró-Szász András emlékeztetett: Orbán Viktor az orosz elnök meghívására látogat Moszkvába.
Az elmúlt évben átlagosan csak 3,37 százalékot hoztak a likviditási alapok, sőt azóta már csak két százalék körül ketyegnek, nagyot csalódhat, aki az alacsony kamatok miatt oda viszi a pénzét. A kötvényalapokban több a fantázia, de a kockázatok is nagyobbak.
Hétfőn hajnali 4 óra 18 perckor bombát robbantottak Budapesten, a Lehel utcában egy bankfióknál. A rendőrség gőzerővel keresi a motoros terroristát. Lehet, hogy újra jelentkezik?
Először díjaztak magyar csapatot a Budapesti Cirkuszfesztivál történetében: a Richter artistacsoport arany, Simet László és csapata ezüst díjat vett át hétfőn este a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált lezáró gálaesten.
Nemcsak a tavaszi országgyűlési, hanem az őszi nemzetiségi önkormányzati választásokra is kérhetik regisztrációjukat azok, akik a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nemrég kipostázott nyomtatványait kitöltik. E nyomtatványon lehet letiltani a kampánycélú adatkezelést, valamint kérni akadálymentes szavazóhelyiség biztosítását is.
Bár Magyarországon tegnap hajnalig még nem volt rá példa, a CIB Bank fiókja előtti robbantáshoz hasonló merényletek külföldön már többször előfordultak. Elsősorban a pénzügyi világnak küldött durva...
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája 2008 után második alkalommal érdemelte ki a futballvilág legrangosabb egyéni elismerését, az Aranylabdát.
Nem könnyű eligazodni a kedvezmények rendszerében, ezért ezúttal táblázatokba foglalva ismertetjük a szociális hozzájárulási adóban, valamint a szakképzési hozzájárulásban érvényesíthető bónuszokat. Bemutatjuk azt is, hogy melyik kedvezmény igénybevételéhez milyen igazolás szükséges.
Élete végéig a sitten bűnhődik Polcz Erika. Az asszony, akit a 11 éves Szita Bence kegyetlen megöléséért pénteken tényleges életfogytiglani fegyházra ítéltek, tovább dolgozhat a zárkájában, Kalocsán: kalocsai mintás terítőket hímez – tudta meg a Bors. Nem jókedvében teszi, kötelező dolgoznia.
A kínai hadsereg a múlt héten kísérletet hajtott végre egy hiperszonikus rakétával, amelynek rendeltetése az, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszeren áthatolva juttasson célba robbanótölteteket - közölte a Pentagonra hivatkozva hétfőn weboldalán a Fox News amerikai hírtelevízió.
A szerb Novi Magazin a napokban adott hírt arról, hogy a Burdzs Kalifa projektet is jegyző Mohamed Ali Rashid Abbar dollármilliárdokat fektetne be Belgrád egyik nagyszabású városfejlesztési...
A kínai hadsereg a múlt héten kísérletet hajtott végre egy hiperszonikus rakétával, amelynek rendeltetése az, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszeren áthatolva juttasson célba robbanótölteteket - közölte a Pentagonra hivatkozva hétfőn weboldalán a Fox News amerikai hírtelevízió.
Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah, a motorosoknál a francia Cyril Despres nyerte hétfőn a nyolcadik szakaszt a Dél-Amerikában zajló Dakar-ralin.
Izland ellen folytatja szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott a Dániában zajló Európa-bajnokságon. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese 18 órától lép pályára – amíg mi kikaptunk a spanyoloktól hét góllal, addig keddi ellenfelünk vasárnap legyőzte Norvégiát öttel –, a találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!
Libamájjal és sütőtökkel várta vacsoravendégeit Voksán Virág, azaz ahogyan a diszkóklubokban ismerik, DJ Flower a SuperTV2 Hal a tortán című, kedd este látható főzőműsorában.
Tanúként kihallgatták B. Bélát, a sérüléseibe belehalt kétéves tápiószelei kislány nevelőapját. A sokat látott kórházi dolgozók is megdöbbentek Kira állapotát látva.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája nyerte el 2013-as teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn.
Magyar maradt az üvegbeton találmány - közli a Népszabadság. Egy újabb iparjogvédelmi siker révén ugyanis lezárulni látszik az üvegbeton körüli szabadalmi huzavona, és a találmány elkezdhet nyereséget termelni a feltalálónak, Losonczi Áronnak, aki a Heidelbergcement AG és más európai cégek ellen nyert pert.
2,4 milliárd dollárt utaltak haza a külföldön dolgozó magyarok a tavalyi év első 10 hónapjában - derül ki a Világbank adataiból. Kádár Piroska, a portfolio.hu elemzője az InfoRádiónak elmondta: ez az összeg a magyar GDP 1,8 százalékát teszi ki.
Az elmúlt négy évben hétszer változott a Munka törvénykönyve, 2014. január 1-től pedig életbe lépett a nyolcadik módosítás is az említett időintervallumban. Ennek két fő csapásiránya volt: a kötetlen munkarend szabályozása, illetve a szabadság kiadására vonatkozó előírások a tárgyévet követően. A HSA Kft. bemutatja, eztán mi megengedett, és mi nem az.
Egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről pénteken a kormányzat, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a fenntartók képviselői között - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy évig még megoldják a kisgyerekes anya helyettesítését, de a munkáltatók szerint két évig nem tartható az átmeneti állapot. Azt várják az gyed extrától, hogy könnyebben visszailleszkednek az anyák a munkahelyükre – közölte Szalai Piroska.
A migrációval, humán erőforrással és a munkaerőpiaccal kapcsolatos adatrendszerekről és trendekről tartanak előadásokat egy hétfőn kezdődött kétnapos konferencián Pécsen.
Új útmutatót tett közzé hétfőn az Európai Bizottság, amelynek célja, hogy egyszerűbbé tegye annak megállapítását, mely ország tekinthető egy uniós munkavállaló szokásos tartózkodási helyének, vagyis hol jogosult társadalombiztosításra.
Ma érkeznek meg Trinidad és Tobagóba a 22 éves korában elhunyt ferencvárosi labdarúgó, Akeem Adams földi maradványai. Búcsúztatására pénteken, a szülővárosában kerül sor.
A Kreml intenzívnek ítéli meg az orosz-magyar politikai párbeszédet - derül ki az orosz államfő sajtószolgálatának Orbán Viktor magyar miniszterelnök keddi moszkvai tárgyalásai előtt kiadott tájékoztatójából. A magyar kormányfőt az orosz elnök hívta meg munkalátogatásra.