2013-ban debütált nemzetközi és hazai szinten is a számos újdonságot, többek között a teljesen elektromos kormányzást megvalósító Infiniti Q50, ezúttal pedig egy sportos koncepció érkezéséről adhatunk hírt. A Detroiti Autószalonon bemutatkozott Q50 Eau Rouge a nagy teljesítményű Infinitiket vizionálja, a legfrissebb információk szerint pedig szériában több mint 500 lóerő kerülhet a lemezei…
Az MSZP és Szili Katalin pártja is beállt a feltétel nélküli alapjövedelem ötlete mögé, amely szociális juttatások helyett minden felnőttnek havi 50 ezer forintot juttatna. A dolgozók munkáltatójuktól kapnák a létpénzt, mint bruttó fizetésük adómentes részét, így valamivel nőne a nettó bérük, és csökkenne a munkaadói költség.
"Manapság a coaching gyakran jelenik meg úgy, mint úri huncutság, trend és múló divat, azonban ez nem így van" - mondja Bölcskei Mónika. A New Human BridgeSolutions Kft. vezetőfejlesztő trénere coachinggal kapcsolatos gondolatait osztotta meg velünk az évkezdés alkalmából. Cikkünkből kiderül, milyen eredményeket értek el 2013-ban és mire számítanak, milyen kihívásoknak kell megfelelniük 2014-ben.
Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. Az állami adóhatóság ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik, erről február 17-ig kell nyilatkozni – hívja fel a figyelmet…
2012 októberében alapított O.F.SZ. Országos Fizetési Szolgáltató Zrt. fél éves, szigorú nemzetközi engedélyezési folyamatot követően a MasterCard teljes jogú, közvetlen tagjává vált. Ezzel jogosult lett a MasterCard és PayPass logóval ellátott Fizetési Kártya kibocsátására és elfogadására.
Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. A NAV ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik. A papírok idén is nagyobbak, mint egy söralátét.
Legutóbb 1959-ben fordult elő, hogy az Aranylabdát olyan játékos kapta, aki klubszinten kizárólag a Real Madridban játszott adott évben – egészen Cristiano Ronaldo mostani sikerééig. A portugál klasszist megelőzően Alfredo di Stéfano nyerte el a díjat úgy, hogy az egész naptári évet a Realnál töltötte.
A Richter az utóbbi 5 napban több mint 11 százalékkal emelkedett. A részvények ralija mögött egyes vélemények szerint a társaság kedvező hosszú távú fundamentumai állhatnak, emellett azonban lábra...
Végigkóstolta a magyar ételeket Nick Hilditch, majd hazaérve lerajzolta őket és közzétette a blogján. A nemzetközileg is elismert grafikus a gulyástól a lángosig a legtöbb ételt megörökítette. Blogján akkora sikert aratott a magyaros ételképregény, hogy szakácskönyvvé szeretné bővíteni, amit természetesen a saját rajzaival illusztrálna.
Ő is ott volt a Golden Globe gálán Ismét kiderült, milyen mesébe illő fordulatot vett Palácsik Tímea élete, miután hozzáment Andy Vajnához. Míg mi itthon csak a tévéből figyelhettük a szebbnél szebb ruhakölteményeket a Golden Globe gálán, addig ő mindezt testközelből is megtehette - írja a Nők Lapja Café magazin. Míg néhány napja az aspeni síparadicsomban síelt együtt Antonio…
A második kétnapos összetartást vezényli Pintér Attila a magyar labdarúgó-válogatott bő, egyelőre hazai játékosokból álló keretének, ám Futács Márkó máris két tűz között érezheti magát. Diósgyőri klubedzője, Tomiszlav Szivics ugyanis arról nyilatkozott: szezon közben nem biztos, hogy mindig eleget tud – és akar – tenni a szövetségi kapitány kérésének, de a szakember azt sem értette, hogy…
A Richter az utóbbi 5 napban több mint 11 százalékkal emelkedett. A részvények ralija mögött egyes vélemények szerint a társaság kedvező hosszú távú fundamentumai állhatnak, emellett azonban lábra...
A Detroiti Autószalonon bemutatkozó Nissan Sport Sedan koncepció a Maxima következő generációjának előfutára lehet, de egyben a márka történelmében is új fejezetet nyithat, mivel továbbfejleszti a gyártó jelenlegi formanyelvét.
Éppen tíz éve, a budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon lett aranyérmes Sebestyén Júlia, aki a jubileum alkalmából most újra korcsolyacipőt húz – igaz, csak a megnyitó kedvéért.
Újabb konkurenst kapott Vadócz Krisztián: a dán élvonalbeli OB Odense labdarúgócsapata szerződtette Azer Busuladzicot, aki szintén középső középpályás. A magyar légiós úgy érzi, a tavasszal sem jut sok játéklehetőséghez, és a januári klubváltást sem tartja kizártnak.
Ma találkozik Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel és a Reuters hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva azt írja: valószínűleg nukleáris együttműködési megállapodást...
A főváros IV. kerületében, Újpesten nyílt meg hétfőn az ötvenedik Nyitott Tanulási Központ, amely ingyenes tanulási lehetőséggel és modern eszközökkel várja a jelentkezőket.
Mint beszámoltunk róla, Cristiano Ronaldo kapta meg a 2013-as év legjobb játékosának járó Aranylabdát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) zürichi gáláján. A Real Madrid portugál támadója Lionel Messit és Franck Ribéryt is maga mögé utasította. Íme, a reakciók!
Novemberben 1,8 százalékkal bővült az ipari termelés az eurózónában az előző hónaphoz képest, míg az Európai Unióban 1,5 százalékkal. A legnagyobb emelkedést Írország mutatja 11,7 százalékkal. ...
Németországban kiterjesztik a nyugdíjak adóztatását, az új szabály alapján már a közepes nagyságú nyugdíjjal rendelkező németeknek is meg kell fizetnie a személyi jövedelemadót.
Bogdán Ádám, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Bolton Wanderers magyar kapusa együttese U21-es csapatában a Leicester City elleni bajnokin három hónap kihagyás után újra pályára lépett.