2014. október 6. hétfő

okt. 6
13:12
Szűréssel az egészséges fogazatért (WebBeteg)
Már az ötéveseknek is átlagosan 5 rossz foguk van – nem lehet elég korán kezdeni a fogápolást. Ezért szerveznek idén is ingyenes szűrőnapot a klinikán.
okt. 6
13:12
Így nyesi le az MNB a bankrendszer vadhajtásait (Portfolio)
2013 végén a hazai felügyeleti rendszer gyökeresen átalakult, a PSZÁF a jegybankba integrálódott. Ezen eseménnyel párhuzamosan ugyanakkor történt egy hasonlóan lényeges, de kisebb figyelmet kapó...
okt. 6
13:13
Topligák: Balhés csúcsderbit nyert meg a Juventus és a Chelsea - ez történt a hétvégén (Agroinform)
Angliában az edzők, Olaszországban a játékosok mentek egymásnak a hét csúcsrangadóin.
okt. 6
13:14
Hende: a tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt (Infostart)
Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt, kitűnően értették mesterségüket, személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig - emelte ki a honvédelmi miniszter hétfőn, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten, a Batthyány-mauzóleumnál mondott beszédében.
okt. 6
13:14
F1: Vettel 3+2 évre, évi 25 millióért a Ferrarié - sajtóhír (She)
Sebastian Vettel három plusz két évre, évi 25 millió eurós fizetésért ír alá a Ferrarihoz – tudta meg a német Sport Bild és az olasz La Gazzetta dello Sport.
okt. 6
13:14
Megdöbbentő dokumentumok a gránátban (Alternatív Energia)
A múlt héten, a szoborból előkerült gránát felnyitásához a rendőrség tűzszerészeit is kihívták.
okt. 6
13:14
Erdő: A mai család problémái korunk nehézségeinek jelei (hirado.hu)
Az elváltak áldoztatásáról, az azonos neműek közötti házasságról és a nők hátrányos megkülönböztetéséről is beszélt a bíboros a püspöki szinódus fő témáit bevezető beszédében.
okt. 6
13:15
Nagyok a kérdőjelek a német gazdaság körül (GazdaságPortál)
Nagyot csökkent a német ipari rendelés és az export rendelés állománya is, nagyon a kérdőjelek a német gazdaság körül, a DAX ugyan emelkedik, de jóval gyengébben teljesít európai társainál, a nap slágere a Lufthansa lehet, a légitársaság papírja vezeti az emelkedést. Forrás: GazdaságTV.hu
okt. 6
13:16
Serie A: portugál válogatott gólvágót igazol a Cesena (She)
Olasz sajtójelentések szerint Hugo Almeida, az 56-szoros portugál válogatott támadó az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A), az újonc Cesenában folytatja a pályafutását.
okt. 6
13:16
Elemző: Egy héttel a választások előtt már magyarázzák a bizonyítványt (hirado.hu)
A Forum Politicum elemzője a pártok és jelöltek esélyeiről beszélt az önkormányzati választás előtt a Kossuth Rádiónak.
okt. 6
13:18
Huszonötszörös eltérés a hazai bérek között (hirado.hu)
A legalacsonyabb fizikai besorolású munkavállalók átlagosan 114 ezer forintos havi alapbérrel számolhatnak, míg a legmagasabb besorolású vezetői szinten -átlagosan 2,8 millió forintos alapbér jár egy felmérés szerint.
okt. 6
13:20
Csempészárut és hamisítványokat foglaltak le (hirado.hu)
A Replica akció a tengeren érkező árukat vizsgálta, az uniós tagállamok hatóságai több száz konténert vizsgáltak át.
okt. 6
13:30
Feltámadás: nagy ugrást hoz a nyugdíjbiztosítás (Privátbankár)
Jókor jött a nyugdíjbiztosítási adókedvezmény: komoly növekedést generálhat a piacon, s újra tömegek juthatnak kis összegű befizetéssel komoly védelemhez.
okt. 6
13:30
Schumacher megmentője is Bianchihoz utazott (Blikk)
Mie - Jules Bianchi (25) szüleivel Japánba utazott Gerard Saillant (69). A francia professzor néhány hónappal ezelőtt Michael Schumacher (45) életét mentette meg a grenoble-i kórház orvosaival, amikor a Forma-1 korábbi hétszeres világbajnoka súlyos síbalesetet szenvedett.
okt. 6
13:30
Fidesz: Magyarország ma elég erős a pedagógusbér-emeléshez (Infostart)
A Fidesz szerint "végre eljött a pedagógusok ideje", Magyarország ugyanis ma elég erős ahhoz, hogy emelje a bérüket.
okt. 6
13:30
15 év után kapott újra bölcsődét Salgótarján (Blikk)
okt. 6
13:30
Ujjlenyomat-ellenőrzés a határátkelőknél (Metropol)
Szombattól ujjlenyomat-ellenőrzést végeznek Magyarország külső, schengeni határátkelőin.
okt. 6
13:30
Kilenc hitelintézet csatlakozott az Eximbank lízingfinanszírozásához (Alternatív Energia)
Az új konstrukcióban a futamidő 2-5 év közötti, a beszerzett eszköz értéke pedig minimum 15 ezer euró lehet.
okt. 6
13:30
Páva Zsolt: Ünnepelnünk is kell október 6-án! (hirado.hu)
Pécs fideszes polgármestere szerint az aradi vértanúk emléknapja a hősiesség, a hazaszeretet ünnepe is.
okt. 6
13:30
Bérbeadások hada a fővárosban (Portfolio)
Az IMMOFINANZ Group számos bérleti szerződést írt alá, több mint 8000 négyzetméteren, hazai iroda és logisztikai ingatlanjaiban. Minden bérleti szerződés legalább három éves időtartamra szól. Az...
okt. 6
13:30
A héten kezdődik a gyorsjelentési szezon (ProfitLine)
Az amerikai vállalatok 4,7%-os eredménybővülésére lehet számítani. A dollár még mindig erősödik, ha geyngülni kezdene, az olajban egy felpattanás erősíthetné az energiaszektor teljesítményét. A brazil részvények emelkedhetnek a héten, az elhúzódó választások miatt.
okt. 6
13:30
Szabó Simon rövidfilmje verseng az Európai Filmdíjért (Metropol)
Szabó Simon Fal című kisjátékfilmje 14 további alkotással verseng az Európai Filmdíjért.
okt. 6
13:30
Lázár: fideszesek is csalódni fognak (ATV)
„Szubtrópusi feltételezéseknek” nevezte Lázár János az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktussal kapcsolatos sajtóértesüléseket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ATV Szabad Szemmel című műsorában cáfolta, hogy ő közvetítene az Orbán-Simicska konfliktusban, mint ahogy azt is, hogy a reklámadó is része lenne a miniszterelnök és Simicska Lajos közötti csatározásnak.
okt. 6
13:32
Megkezdődött az MSZMP programalkotó kongresszusa - 25 éve történt (Infostart)
Budapesten megkezdődött az MSZMP programalkotó kongresszusa. A tanácskozás 710 ezer párttagot képvisel és sokak szerint meghatározó lehet az MSZMP átalakulása szempontjából. Aradon a vértanúk emlékművénél az idén néma csendben és román részvétel nélkül koszorúzott a bukaresti magyar nagykövetség küldöttsége.
okt. 6
13:32
Kilenc bank csatlakozott az Exim lízingprogramjához (Portfolio)
Eddig kilenc hitelintézet csatlakozott az Eximbank lízingfinanszírozásához - Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója a bankok képviselőivel hétfőn Budapesten írta alá az erről szóló magállapodást....
okt. 6
13:32
Magyarországon a 30-as korosztály fele elmenne külföldre dolgozni (ProfitLine)
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada a legnépszerűbb célországok a Boston Consulting Group és a The Network világméretű kutatása szerint, amelyben a magyarországi partner a Profession.hu volt. A több mint 200,000 álláskereső megkérdezésével lezajlott vizsgálat arra is rávilágított, hogy a világon sokfelé a pénzbeli javadalmazáson túl egyre nagyobb figyelem irányul az egyéb juttatásokra.
okt. 6
13:33
Otthon végezhető munkát ígért a csaló (HR Portál)
Otthon végezhető munka ígéretével utaltatott át magának pénzt közel egy éven át 585 emberrel egy szigetszentmiklósi nő, aki ellen csalás miatt emeltek vádat - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
okt. 6
13:45
Eddig kilenc hitelintézet csatlakozott az Eximbank lízingfinanszírozásához (GazdaságPortál)
Eddig kilenc hitelintézet csatlakozott az Eximbank lízingfinanszírozásához – Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója a bankok képviselőivel hétfőn Budapesten írta alá az erről szóló magállapodást. Az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja (EHP) keretében kifejlesztett új lízingfinanszírozás konstrukcióját Nátrán Roland az idén februárban hirdette meg. Az Eximbankkal a Budapest Bank, a CIB…
okt. 6
13:48
Lajos László mindenkit megtévesztett - nem működik a csodapaplan (Privátbankár)
A Versenyhivatal szerint Lajos László egyéni vállalkozó megtévesztette a fogyasztókat, amikor a „Sweet Dream alvásrendszer” névvel ellátott termékét valótlan egészségre gyakorolt hatásokkal népszerűsítette - alaposan megbírságolták.
okt. 6
13:48
Charlie Sheen ezúttal megcsöcsörészett egy nőt (BorsOnline)
A botrányos életű sorozatsztár fogorvosi rendelős balhéja tovább dagad.
okt. 6
13:48
Átadták a BKK új ügyfélközpontját a Móricz Zsigmond körtéren (Infostart)
Megnyílt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új ügyfélközpontja a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren. Az önkormányzati és európai uniós forrásból megújult Gomba épületében kialakított ügyfélközpontot Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), a XI. kerületi polgármestere adta át hétfőn.
okt. 6
13:48
Eurofutball: Zebina mélyen sínylődő csapathoz írt alá (She)
Jonathan Zebina, a Roma és a Juventus korábbi védője a francia bajnokság másodosztályának utolsó helyén sínylődő Arles-Avignon labdarúgója lett.
okt. 6
13:48
Kábítószer birtoklása miatt előállítottak egy férfit (Blikk)
okt. 6
13:48
Átadták a BKK új ügyfélközpontját (Metropol)
Megnyílt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új ügyfélközpontja a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren.
okt. 6
13:48
LMP: csak velünk van esély a váltásra (Alternatív Energia)
Schiffer András ismerős szóhasználatával élve kijelentette : az álbaloldal elárulta saját választóit.
okt. 6
13:48
Sikerült visszafordítani az Alzheimer-kórral összefüggő memóriaromlást (hirado.hu)
A kutatók egyénre szabott terápiás módszert írtak le az Alzheimerre és más típusú demenciákra is.
okt. 6
13:48
Otthon végezhető munkával verték át magyarok százait (Pénzcentrum)
Műkörmök, bizsuk, műszempillák és ceruzák csomagolásának dőltek be....
okt. 6
13:48
Az évtized végére jöhet az új Jeep Wrangler - alumínium alapokon (Auto Pult)
Rengeteg ikonikus autóval találkozhatunk még manapság is az utakon, melyek közül kétség kívül az egyik a Jeep Wrangler, mely ugyan időről időre megújult valamelyest, sosem veszítette el eredeti báját. Most azonban ismét félhetünk egy kicsit, ugyanis az évtized vége felé megint eljön az idő, hogy modernizálják az autót, melyet ezúttal az alapoktól kezdenek.
okt. 6
13:50
Pezseg a gabonapiac - kidobott pénz a munkahelyvédelem? (Privátbankár)
Ablakon kidobott pénz a munkahelyvédelem? - ezt mondja a Budapest Intézet vezető kutatója – újabb devizahiteles ügyet tárgyal a bíróság, döntés még nincs – felpezsdült a gabonapiac, az időjárás volt kegyes a gazdákhoz
okt. 6
13:50
PL: cicaharc á la Mou-Wenger - ezen pörög a mémhenger (She)
A Chelsea fölénye következtében az a veszély fenyeget, hogy esetleg unalmas lesz az angol bajnokság, ám szerencsére a „kékek” menedzsere, José Mourinho és örök harcostársa, Arsene Wenger gondoskodott róla, hogy a sima hazai sikerrel véget érő londoni rangadó másnapján is legyen miről beszélni. A meccs óta a portugál és a francia menedzser cicaharcra emlékeztető nagyjelenetén röhög az internet…
okt. 6
13:50
Nem a Santa Mariát találták meg (Blikk)
okt. 6
13:50
"Fékezett habzású" rivalizálásról álmodozik Gyurcsány Ferenc (Alternatív Energia)
A DK elnöke azt nem tudja megjósolni, hogy el lehet-e jutni egy pártszövetségéig vagy még messzebb.
okt. 6
13:51
Mégsem Kolumbusz Kristóf hajóját találták meg (Infostart)
Nem Kolumbusz Kristóf híres zászlóshajóját, az 1492-ben elsüllyedt Santa Maríát találták meg májusban Haiti partjainál - jelentette be hétfőn az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
okt. 6
14:03
Egyéni vállalkozót bírságolt 25 millióra a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy Lajos László egyéni vállalkozó megtévesztette a fogyasztókat, amikor a „Sweet Dream alvásrendszer” névvel ellátott termékét valótlan egészségre gyakorolt hatásokkal népszerűsítette. A GVH ezért összesen 25 000 000 Ft bírságot szabott ki a vállalkozásra.
okt. 6
14:03
Állítólag egy, az al-Kaidához átállt francia ügynök volt az első szíriai légicsapás célpontja (444.hu)
Ha ez igaz, akkor ez az évezred legdurvább kémtörténete. Az egyelőre meg nem nevezett ügynök létezését több forrás is megerősítette.
okt. 6
14:05
Egy boszniai menekült lett a svéd történelem legfiatalabb minisztere (444.hu)
A pénteken kinevezett, 27 éves Aida Hadzialic 1992-ben, ötéves korában menekült el szüleivel a háború elől a nyugat-boszniai Fočából. Minden iskoláját Svédországban járta ki, a lundi egyetemen szerzett jogi diplomát. Mielőtt pénteken oktatási miniszterré nevezték ki, Halmstad alpolgármestere volt. (MTI)
okt. 6
14:06
Kamatozó kincstárjegy jegyzési időszak kezdete - K2015/41 (Privátbankár)
okt. 6
14:06
Keira Knightley soha nem plasztikáztatott (BorsOnline)
Bár évek óta pletykálják, hogy Keira Knightley szépészeti be­avat­ko­zá­sok sorának köszönheti hibátlan arcát, a színésznő a Daily Mail­nek kategorikusan cáfolta a vádat.
okt. 6
14:06
Félmeztelen aktivisták csókolóztak keresztre feszítve - fotók! (Blikk)
Az embereket sokkolva próbált két aktivista tiltakozni a homofóbia ellen Rio de Janeiróban.
okt. 6
14:06
Primera División - Ronaldo holtversenyben az örökrangsor élén (Infostart)
Vasárnap este triplázott, így pályafutása során 22. alkalommal szerzett legalább három gólt egy mérkőzésen a spanyol bajnokságban Cristiano Ronaldo, a Real Madrid klasszis támadója, ezzel az ide vonatkozó örökrangsorban holtversenyben az első helyen áll.

Keresés