2014. október 6. hétfő

okt. 6
19:32
Légitársaságot alapítana Széles (Portfolio)
Akár új légitársaság megalapításával vagy letelepítésével, illetve 140-150 millió eurós beruházással tervezi fejleszteni a sármelléki repülőteret Széles Gábor, aki pénteken írta alá a szerződést a...
okt. 6
19:33
Jól húzott a magyar részvénypiac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,10 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 18 031,43 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
okt. 6
19:33
2016-ban 9 új résszel jön a Twin Peaks (444.hu)
David Lynch és Mark Frost írja a részeket és ők lesznek a producerek is.
okt. 6
19:34
Kurdok tucatjai haltak meg egy kettős robbantásban (hirado.hu)
Legkevesebb harminc kurd harcos és rendőr vesztette életét.
okt. 6
19:35
A hatalmas player Rétvári Bence mellett (444.hu)
a vértanús megemlékezésen pedig...
okt. 6
19:36
A Superman-effektus (HR Portál)
Nem ismerek olyan vállalkozót, cégtulajdonost, akinek ne fordult volna meg a fejében legalább egyszer, hogy de jó lenne egy alkalmazott ügyvezetőnek átadni cége irányítását, visszavonulni a napi taposómalomból és hóvégén csak számolni a pénzt. Ebben még nincs semmi furcsa, végül is a legtöbben pont a szabadság és a több pénz miatt vágtak bele saját vállalkozásba.
okt. 6
19:37
#neverforget: Az Európai Unió történetében még nem volt példa arra, (444.hu)
hogy a biztosi posztot az adott jelölt pótvizsgán keresztül érje el. Magyarország hírnevének csorbításáért a felelősség tehát Kovács Lászlót és az őt leendő hivatalában megerősítő Gyurcsány Ferencet terheli. A magyar néppárti delegáció reméli, hogy a Magyar Szocialista Párt a továbbiakban … Folytatás
okt. 6
19:48
Bárdos: a vértanúk kitartásából meríthet erőt a felvidéki magyarság (Infostart)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak elhivatottságából és kitartásából meríthet erőt mindennapi küzdelmeihez a felvidéki magyarság annak érdekében, hogy következő nemzedékei is magyarként maradhassanak meg szülőföldjükön - jelentette ki Bárdos Gyula a Csemadok országos elnöke hétfőn Pozsonyban.
okt. 6
19:48
Olaszország: Conte behívta Pirlót az Eb-selejtezőkre (She)
Antonio Conte, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya behívta keretébe Andrea Pirlót, a Juventus középpályását Giacomo Bonaventura sérülése miatt.
okt. 6
19:48
Súlyosan megsérült Huszty (Blikk)
okt. 6
19:48
Sorsdöntő Eb-selejtezők jönnek (Metropol)
Csányi elnökségének talán legnehezebb hete következik majd a Románia és a Feröer-szigetek elleni, idegenbeli összecsapásokkal.
okt. 6
19:48
Több mint 150 ezer pedagógus kap magasabb fizetést mostantól (hirado.hu)
Nagyjából 5-10-12 ezer forinttal nő a tanárok fizetése.
okt. 6
19:48
Madeleine-ügy: holtan találták a gyűlölködő nőt (ATV)
Holtan találtak angliai szállodai szobájában egy nőt, aki korábban hosszas gyűlölethadjáratot folytatott a Portugáliában több mint hét éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei ellen.
okt. 6
19:50
F1: Kritikus, de stabil Bianchi állapota - Bonciani (She)
Kritikusnak, de stabilnak nevezte Jules Bianchi állapotát Matteo Bonciani, az F1 szóvivője. A Forma-1-es Marussia istálló francia pilótája vasárnap szenvedett súlyos balesetet.
okt. 6
19:50
Platini visszaadja az értékes órát (Blikk)
okt. 6
20:03
Légitársaságot indítana Széles Gábor (Infostart)
Akár új légitársaság megalapításával vagy letelepítésével, illetve 140-150 millió eurós beruházással tervezi fejleszteni a sármelléki repülőteret Széles Gábor, aki pénteken írta alá a szerződést a reptér eszközeinek megvásárlásáról.
okt. 6
20:06
Balhé az írekkel - nagyot fog bukni az Apple? (Privátbankár)
Úgy tűnik, hogy háborúba indul az Unió. Bajba kerülhet az Apple, büntetés is lehet a vége az adóelkerüléses vádaknak. Ha a vádak beigazolódnak, akkor az Apple-t akár több százmillió dollár megfizetésére is kötelezhetik.
okt. 6
20:06
Navracsics nem lehet oktatási biztos (BorsOnline)
Az Európai Parlament szakbizottsága elutasította Navracsics Tibort mint leendő oktatási és kulturális ügyekért felelős biztost.
okt. 6
20:06
Holtan találtak a Madeleine szülei ellen kampányt folytató nőt (Blikk)
Holtan találtak angliai szállodai szobájában egy nőt, aki korábban hosszas gyűlölethadjáratot folytatott a Portugáliában több mint hét éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei ellen.
okt. 6
20:06
Föderális Romániát javasol az EMNP államfőjelöltje (Infostart)
Sokkal nagyobb teljesítőképessége és gazdasági stabilitása lehet Romániának, ha a régiók szövetségévé alakul át - jelentette ki hétfőn Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje nagyváradi sajtóértekezletén, ahol bemutatta Föderális Romániát, autonóm történelmi régiókat, társadalmi békét a többség és a nemzeti közösségek között című választási programját.
okt. 6
20:06
Rövidpályás úszó világkupa - Hosszú toronymagasan vezet, Gyurta harmadik (Infostart)
Hosszú Katinka tovább növelte pontelőnyét az élen az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának összetett versenyében a szombat-vasárnapi moszkvai állomáson nyújtott teljesítményének köszönhetően. A férfiaknál Gyurta Dániel őrzi harmadik helyét.
okt. 6
20:06
Eb 2016: a Real portugálja nem játszhat a franciák ellen (She)
Bár meghívót kapott a portugál válogatottba, még mindig nem épült fel a térdsérüléséből, így kihagyja a Franciaország elleni felkészülési mérkőzést és a Dánia elleni Eb-selejtezőt Fábio Coentrao, a Real Madrid balhátvédje.
okt. 6
20:06
Baleset a Kosztolányi Dezső téren (Blikk)
okt. 6
20:06
Baleset miatt torlódás van a Kosztolányi Dezső tér környékén (Alternatív Energia)
Egy 60 év körüli férfit súlyos, két másik férfit könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.
okt. 6
20:06
Madeleine-ügy: Holtan találtak egy nőt, aki gyűlölethadjáratot folytatott a szülők ellen (hirado.hu)
Holtan találtak angliai szállodai szobájában egy nőt, aki korábban hosszas gyűlölethadjáratot folytatott a Portugáliában több mint hét éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei ellen.
okt. 6
20:06
Fidesz: Navracsics Tibor alkalmas biztosnak (ProfitLine)
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szerint Navracsics Tibor EU-biztosjelölt felkészültségét érdemben senki nem tudta megkérdőjelezni, alkalmassága mindenki számára világosság vált.
okt. 6
20:06
NB I: Az "embékettes" játékosok meg a Véber Gyuri fallosza (Agroinform)
A Honvédnál edzőt váltottak, Győrben még fontolgatják, az Újpest pedig megelőzte a Fradit. Hétvégi visszatekintő.
okt. 6
20:06
Robbanás egy titkos iráni atomlétesítményben (ATV)
Robbanás történt egy titkos iráni katonai létesítményben, amelyről régóta gyanítják, hogy a titkos teheráni atomprogram része. A detonációban hivatalos értesülések szerint két ember meghalt.
okt. 6
20:06
Tudta, hogy magánlakása ablakába se tehet ki bármit az V. kerületben? (444.hu)
Főleg nem Juhász Péter polgármesterségét támogató molinót. Azt daruval akkor is leszedik, ha a lakás tulajdonosa otthon van.
okt. 6
20:08
Bizarr: hörögve beszéltek a zombik (BorsOnline)
Hörögve, végtagjaikat vonszolva vonultak a zombik New Jersey-ben. A véres menettel a Guinness Rekordok Könyvébe akartak bekerülni, továbbá így hívták fel a figyelmet az agydaganatra.
okt. 6
20:08
Meghalt, mert főnöke nem hívott hozzá mentőt (Blikk)
Szombathely - Meghalt egy Ausztriában dolgozó magyar vendégmunkás, mert munkaadója ahelyett, hogy mentőt hívott volna hozzá, betette egy furgonba és nyolcvan kilométert vezetett vele haza a szombathelyi Markusovszky kórházba.
okt. 6
20:08
Bianchi balesete - Kritikus, de stabil a pilóta állapota (Infostart)
Kritikusnak, de stabilnak nevezte Jules Bianchi állapotát Matteo Bonciani, az F1 szóvivője. A Forma-1-es Marussia istálló francia pilótája vasárnap szenvedett súlyos balesetet.
okt. 6
20:08
Megrongálták a polgármesterjelölt autóját (Blikk)
okt. 6
20:08
Novak: Oroszország 10 milliárd köbméter földgázt tudna szállítani Ukrajnának (hirado.hu)
A szaktárca vezetője Dmitrij Medvegyev orosz kormányfőnek számolt be a gáztárgyalások alakulásáról.
okt. 6
20:08
A bevándorlás jót tesz Nagy-Britanniának (ProfitLine)
Nagy-Britanniának előnyére válik a bevándorlás - mondta hétfőn a brit Liberális Demokraták egyik legmagasabb rangú politikusa, homlokegyenest szembefordulva a nagyobb koalíciós partner, a Konzervatív Párt élesen bevándorlásellenes retorikájával.
okt. 6
20:08
Oroszországban betiltották az éjszakai tüntetéseket (ATV)
Oroszországban a jövőben a 22 és 7 óra közötti éjszakai időszakban tilos lesz nagygyűléseket, tüntetéseket, utcai megmozdulásokat tartani - jelentette a BBC orosz nyelvű hírszolgálata.
okt. 6
20:08
Helló alkalmasság! (444.hu)
A kormány üdvözli, hogy Navracsics Tibor alkalmas uniós biztosnak - írja az MTI.
okt. 6
20:09
Épületről zuhant le egy férfi Budapesten (HR Portál)
Lezuhant egy férfi egy építkezési területen álló lakóházról a főváros VIII. kerületében. A szerencsétlenül járt ember a helyszínen meghalt - értesült az MTI.
okt. 6
20:10
Csányi sajnálta a pénzt a drága kapitányra (Blikk)
okt. 6
20:10
Robbanás történt egy állítólagos iráni atomlétesítményben (hirado.hu)
A detonációban hivatalos értesülések szerint két ember meghalt.
okt. 6
20:15
Kissé tovább erősödött estére a forint (GazdaságPortál)
Kismértékben tovább erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben hétfő délutánról estére a bankközi devizapiacon. A forint árfolyama hétfő reggel 309,78 forint volt, délután 307,92 forint, este hétkor 307,74 forint. A dollár jegyzése a reggeli 247,43 forintról délutánra 254,20 forintra, estére 244,30 forintra csökkent. A svájci frankért reggel 255,84 forintot kellett adni,…
okt. 6
20:24
Fordítva kötötték be a csöveket: négy vádlott lesz (BorsOnline)
A rendőrség szerint az orvosigáz-ellátó műszaki hibája okozta egy nő halálát a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban tavaly nyáron. A nőgyógyászati műtő felújításakor fordítva kötötték be az oxigén- és az altatógázcsöveket. Négy ember ellen vádemelést javasolnak.
okt. 6
20:24
Fájdalmas szerepben Borbély Richárd (Blikk)
Budapest – Kétszer is leesett a lóról az X-Faktor versenyzője. Borbély Richárd (24) a színház miatt tanult meg lovagolni, de a kezdet nem volt éppen fájdalommentes.
okt. 6
20:24
Magyar színekben folytatja pályafutását Samsal Dalibor alpesi síző (Infostart)
Már megkapta az állampolgárságot és az útlevelet, így a jövőben a magyar válogatott színeiben folytatja pályafutását Samsal Dalibor horvát születésű alpesi síző.
okt. 6
20:24
Eb 2016: Sergio Ramos helyett a Barca védője a spanyol keretben (She)
Vádlisérülése miatt nem lehet ott a spanyol válogatott Szlovákia és Luxemburg elleni Európa-bajnoki selejtezőjén Sergio Ramos, aki helyett a Barcelona védőjét, Marc Bartrát hívta be a keretbe Vicente del Bosque szövetségi kapitány.
okt. 6
20:24
Pánik! Európában kapta el az ebolát (Blikk)
okt. 6
20:24
A gólyatábor vége (Metropol)
Egy ország elitjét képzik ezeken a helyeken – és most nemcsak a hírnév csorbult, hanem a közvélemény bizalma is.
okt. 6
20:24
Lezsák: Arad jelképpé nemesedett (hirado.hu)
Arad jelképpé nemesedett, mert gyásznap szerte a világon, ahol magyarok élnek - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hétfőn a Bács-Kiskun megyei Csólyospáloson, az aradi vértanúk emlékére állított 13 kopjafa avatásán.
okt. 6
20:24
Hende a szélsőliberális kor életellenes tévedéseiről (ATV)
A 13 aradi vértanúra emlékeztek ma országszerte, és a határon túl is. Hende Csaba honvédelmi miniszter a Batthyányi mauzóleumnál tartott koszorúzáson több száz diák előtt beszélt. Azt mondta: "ti lesztek az a nemzedék, amely maga mögött hagyja majd a szélsőliberális kor életellenes tévedéseit, tudni fogja, és meg is fogja élni, hogy összetartozunk”.
okt. 6
20:26
Folytatódik a Twin Peaks (Blikk)

Keresés