A növekedési hitelprogram második szakaszában részt vevő hitelintézetek 402,7 milliárd forint összegű szerződést kötöttek a vállalkozásokkal az MNB-nek október 3-ig benyújtott adatok alapján, ebből eddig 330,1 milliárd forintot már folyósítottak 13 588 ügylethez, 9827 cégnek - tájékoztatott honlapján a jegybank.
A török igazságszolgáltatás függetlenségét és az alapvető jogok törökországi helyzetét illetően súlyos aggodalmának adott hangot az EU-tagságra pályázó országokról szóló, szerdán előterjesztett jelentésében Stefan Füle.
A Dél-Alföldi Operatív Program keretében bruttó 100 milliós fejlesztést hajtott végre a Herbária Zrt. székkutasi, gyógynövény-feldolgozó és teaüzemében.
A két intézmény együttműködésével a költségek racionalizálása vagy a szakmai tevékenység megosztása során nyert tapasztalatok országosan is felhasználhatók lesznek - közölte a tárcavezető.
Lemondott igazgatói posztjáról egy amerikai férfi, azt követően, hogy a rendőrség egy eszméletlen fiatal nő és nagy mennyiségű drog társaságában talált rá. Az egykori pedagógus börtönbe is kerülhet.
A közlekedési területet kaphatja meg Navracsics Tibor az Európai Bizottságban - írja az EUobserver.com. A Bruxinfo elemzője, Fóris György szerint ez még nem hivatalos értesülés, csak a szakértők logikus következtetése.
Élőlánccal tüntetnek a Városliget megmaradásáért és az oda tervezett múzeumi negyed ellen a zuglói baloldali összefogást alkotó pártok péntek délután - ezt Karácsony Gergely, a PM társelnöke, XIV. kerületi polgármesterjelölt jelentette be.
A választók zsarolásának abbahagyására szólította fel szerdán a magyar kormányt az önkormányzati választás kampányával összefüggésben Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő.
Noha sokan állítják, hogy termékük egészen új mércét állít fel az adott kategóriában, javarészt azonban csupán a marketinges gépezet kreatív generátora löki ki magából az efféle kifejezéseket. A Volkswagen azonban nem viccel, s az alsó-középkategória mellett az általa uralt középkategóriában ugyancsak megmutatja, mire képes: megjött az új Passat, melyet nemrég alkalmunk nyílt élőben is…
Ha az oroszországi gázszállítás leáll, Ausztriának hat hónapra elegendő a készlete - közölte Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszter Bécsben.
Azért Romániában sem kell messzire szaladni, ha oktalan paranoiára és idiotizmusra vágyunk. Még 2008-ban terveztek új lobogót maguknak a székely városban, amelyet most, hat évvel később nyilvánítottak törvénytelennek.
Eddig csak azt lehetett tudni, hogy Vágó Attila “rasszista megnyilvánulásért” kapta a büntetést, a Csakfoci.hu azonban úgy tudja, a rasszizmus konkrét zsidózásban nyilvánult meg. Vágó állítólag a Vasas elleni NBII-es meccsen szólalkozott össze az ellenfél játékosval, a korábban az MTK-t … Folytatás
Segélyadományt juttat el a kelet-ukrajnai harcok elől elmenekült családoknak egymillió forint értékben Ivano-Frankivszkba Beregszász érintésével a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.
Ha az oroszországi gázszállítás leáll, Ausztriának hat hónapra elegendő a készlete - közölte Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszter Bécsben.
Az idén, az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba. A világgazdasági válság kezdete – 2008 szeptembere óta – ez az első év, hogy a törölt cégek száma meghaladja az újonnan alapítottakét. Az adatokat összevetve: ebben az esztendőben 17 százalékkal több társaság húzta le a rolót, mint amennyi kitette az új cégtáblát –…
Mai ülésén 50 bázisponttal mérsékelte az irányadó rátát a lengyel jegybank, ezzel az alapkamat a magyar szint alá, 2%-ra süllyedt. A lépés hatására újból felerősödhetnek a magyar kamatcsökkentési...
A Volkswagen kínálatától egyáltalán nem idegnek a sportos modellek, hiszen a legendássá vált GTI mellett már az R divízió még izmosabb tagjai is büszkén feszítenek a listán – sajnos hazánkban ezek nem elérhetőek jelenleg. Előbbi utótag csak a Golf és a Polo, míg utóbbi nagy szériában csak a Scirocco és a Golf kiváltsága a palettán, leszámítva a kizárólag optikailag felturbózott R-line modelleket.…
A víz ma már nemcsak gazdasági, társadalmi, egészségügyi, szociális és környezetvédelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is - mondta a köztársasági elnök szerdán az S-Metalltech 98 Kft. új üzemének átadási ünnepségén Jászfényszarun.
A Fővárosi Blog új látványterveket tett közzé a Nagykörút egyik legelszomorítóbb állapotú közterületéről, az évek óta megújulásért kiáltó Nyugati térről. Elvileg 2015-re várható a Skála előtti...
Negatív fordulatra számítanak a Portfolio által megkérdezett elemzők a szeptemberi inflációs adat kapcsán: a konszenzus szerint ugyanis 0,2 százalékkal csökkenhettek a fogyasztói árak éves alapon az...
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a XIV. kerületi önkormányzat és a lengyel Echo Investment fejlesztő társaság, eszerint a fejlesztő megépíti a Bosnyák téren a Mundo Centert, felújítja a piacot, valamint itt fogják kialakítani Zugló új közigazgatási központját is - közölte a helyi önkormányzat szerdán
Még a nagy meglepetést okozó mai lengyel kamatdöntés előtt újabb kísérletet tett a forint a 307-es szint lefelé áttörésére az euróval szemben, de ez nem sikerült, így nem alakult ki újabb bő kéthavi...
Bejelentés nélkül végzett tőkepiaci közvetítői, függő ügynöki tevékenységet a Kancellár Globális Piacok Kft. - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.