2014. október 8. szerda

okt. 8
9:49
10 kiló pamutot kérnék. Kösz! (444.hu)
Pénzt adnak eszközvásárlásra civil szervezeteknek a KÖSZ! pályázaton belül. Érdemes utána nézni.
okt. 8
9:50
Radikális elbocsátásokra készülnek a szocialisták (Gondola)
Leépítésre készül a vasárnapi önkormányzati választások után az MSZP elnöke – értesült a Magyar Nemzet.
okt. 8
9:51
Elbocsátások az MSZP-ben a választások után? (444.hu)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a párt jelentős adósságállománya miatt Tóbiás József pártelnök a párt körül dolgozó mintegy száz ember felétől válna meg. Szóba került a Jókai utcai pártszékház elhagyása is.
okt. 8
9:53
Elfogyott az idei költségvetési tartalék (444.hu)
113 milliárdból 1,4 milliárd maradt a soron.
okt. 8
9:54
Hujber Ferenc kórházba került (Blikk)
A színész a napokban magas vérnyomásra, stresszre és kimerültségre hivatkozva bevonult egy fővárosi kórházba.
okt. 8
9:54
Öt afrikai ország egyesíti erőit az iszlamisták ellen (Gondola)
Közös zászlóaljat és parancsnoki központot hoz létre öt nyugat-afrikai ország a Boko Haram ellen, miután a szélsőséges iszlamista szervezet már Nigéria határain túl is veszélyt jelent
okt. 8
9:54
Felvilágosító oldalt indított az Invitel (Kreatív Online)
A NetBarát célja a biztonságos internetezés megtanítása.
okt. 8
9:54
Rengeteg a sérült a kínai földrengés helyszínén (Blikk)
okt. 8
9:54
Robbanás miatt a földdel vált egyenlővé egy család háza (Kripto Akadémia)
okt. 8
9:54
Mennyiért vehet bankot az OTP? (Portfolio)
Lengyelország egyik legkisebb pénzintézetének megszerzéséért az OTP is érdeklődik, írja a lengyel Puls Biznesu. Most éppen Lengyelország A lengyel Puls Biznesu azt írja, hogy az OTP is azok...
okt. 8
9:54
Földrengés Kínában: közel 125 ezren váltak hajléktalanná (ATV)
Az egy halálos áldozat mellett több mint 320 sérültje van a kedd késő esti délnyugat-kínai földrengésnek; csaknem 125 ezer ember vált átmenetileg hajléktalanná, 57 ezret már elköltöztettek - jelentette a kínai média szerdán a Richter-skála szerinti 6,6-es erősségű földmozgás helyszínéről.
okt. 8
9:55
23 évet kapott Argentína utolsó diktátora (444.hu)
Ötödszörre ítélték el az országot 1982-től másfél éven át vezető Reynaldo Bignone-nét, ezúttal 23 évet kapott. Egykori tábornoktársát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
okt. 8
9:56
Lakáshitel törlesztés cafeteriában? (Blikk)
okt. 8
9:56
Halálos áldozatai vannak a kurdbarát tüntetéseknek (Gondola)
Legalább kilencen haltak meg kedden azokban a törökországi tüntetésekben, amelyek azért robbantak ki, mert az ankarai kormány nem hajlandó katonailag beavatkozni az Iszlám Állam dzsihadistáival szemben, hogy megakadályozza az észak-szíriai kurd város, Kobani elestét
okt. 8
9:56
Elvérzett a nő a kórházban (Blikk)
okt. 8
9:56
Medián: Nem lesz nagy tolongás a választáson (Kripto Akadémia)
okt. 8
9:56
Fájdalmas az Air France-nak a sztrájk (Portfolio)
Félmilliárd euróba kerülhetett az Air France-nak a szeptemberi sztrájk, részben a járattörlések, részben pedig a visszaeső foglalások miatt. Ez azt jelenti, hogy az idei évre várt profitjának közel...
okt. 8
9:57
Stresszesek a magyar munkahelyek (HR Portál)
A svéd (67 százalék), a belga és a horvát (59 százalék), a román és a magyar (58 százalék) munkavállalók panaszkodtak a leginkább a munkahelyi stresszre az uniós államok közül egy kutatás szerint. Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa a Napi.hu-nak adott interjújában a stressz megelőzését emelte ki.
okt. 8
9:57
Magyarországot Mexikóval és Törökországgal említi egy szinten az OECD (444.hu)
A szervezet szerint ezekben az államokban a legnehezebb az élet.
okt. 8
9:58
Kelták temetkeztek Kolozsvár közelében (Blikk)
okt. 8
9:58
Viennafair - A kortárs művészet bécsi vására (Portfolio)
Idén október 2-5. között tízedik alkalommal rendezték meg Bécsben a Viennafair művészeti vásárt, számol be a műtárgy.com legfrissebb szakcikke. A vásáron 25 ország 115 galériája képviseltette magát,...
okt. 8
9:59
Vajon tényleg lehet szükségtelen a HR? (HR Portál)
Ehhez a területhez tényleg mindenki ért, mint mondjuk a focihoz? Miért kell olyan nagy feneket keríteni neki? Hiszen „csak" emberekkel kell foglalkozni, felvételi beszélgetni, meg néhány szabályt betartatni, esetleg adminisztratív ügyeket intézni - gondolhatná az egyszerű halandó. Ellenben a HR, ha megfelelő stratégia mentén csinálják, hagyják dolgozni, akkor bizony kulcsszerepet tölthet be egy…
okt. 8
10:00
Új ügyvezető igazgató az Axis és a Banksoft élén (ProfitLine)
Két év után távozik az Axis Consulting 2000 Kft. és a Banksoft Kft. éléről Antosz Titusz. A 4iG Nyrt. két leányvállalatának élére Merényi Attilát választotta a cégcsoport igazgatósága. Az új ügyvezető legfőbb feladata új termékek, szolgáltatások bevezetése és a két társaság piacának szélesítése. Kinevezése 2014. szeptember 23-tól határozatlan időre szól.
okt. 8
10:03
Vicc: Balotelli mellé testőrt rendeltek Liverpoolban (Sport365)
Testőrt állít Mario Balotelli mellé az FC Liverpool.
okt. 8
10:05
A Juventus sztárja kocsmázott és pofozkodott (Sport365)
Kocsmai verekedésbe keveredett a torinói éjszakában Arturo Vidal, ráadásul mindez két nappal az olasz foci csúcsrangadója, a Juventus-Roma bajnoki előtt történt.
okt. 8
10:12
Róluk döntenek a budapestiek vasárnap (Infostart)
Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása az október 12-ei önkormányzati választás budapesti főpolgármester- és kerületi polgármester-jelöltjeiről:
okt. 8
10:12
Újabb börtönbüntetésre ítélték Argentína utolsó diktátorát (Infostart)
Újabb börtönbüntetésre ítélték kedden Argentína utolsó diktátorát, Reynaldo Benito Bignonét, ezúttal 23 évet kapott 21 gyári munkás elraboltatásáért és megkínzatásáért.
okt. 8
10:12
Amikor a magyar labdarúgó-válogatott győzött Románia ellen (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott - amely szombaton Eb-selejtezőn lép pályára Bukarestben - eddig 23 alkalommal találkozott a román csapattal, 11 győzelem és hat döntetlen mellett hatszor vereséget szenvedett.
okt. 8
10:12
EU-csúcs a fiatalkori munkanélküliségről (Gondola)
A fiatalok körében tapasztalható nagyarányú munkanélküliség megoldásáról tanácskoznak szerdán Milánóban az Európai Unió állam- és kormányfői
okt. 8
10:12
Az Euronews támogatja az Epica Awardsot (Kreatív Online)
Hivatalos médiapartnerek, és egy kategóriát is támogatnak.
okt. 8
10:12
Baleset: Lezárták a 33-as utat Látóképnél (Blikk)
okt. 8
10:12
Szénabálák lángolnak egy tanya udvarán (Kripto Akadémia)
Az oltási munkálatok előreláthatólag a déli órákig is elhúzódnak.
okt. 8
10:12
Csúcsra jutott a szállodaipar (Portfolio)
Erős augusztussal zárta a nyarat a hazai szállodaipar, az izraeliek, a szlovákok és az amerikaiak közérben egyre népszerűbbek vagyunk, a Hollandiából érkező nyaralók száma viszont a Sziget Fesztivál...
okt. 8
10:12
Alig van esélyük a kismamáknak, hogy újra munkába álljanak (Pénzcentrum)
A kisgyerekes anyák visszatérése a munkaerőpiacra az ország számos térségében szinte reménytelen....
okt. 8
10:12
ELTE Majomház: Egy évre eltiltották a felelősöket (ATV)
Lezárult a fegyelmi vizsgálat az ELTE ÁJK gólyatáborában énekeltetett ocsmány dalokkal kapcsolatban, tudta meg az atv.hu. A tábort szervező Majomház instruktori csoportból három szervezőt egy évre, egy hallgatót fél évre eltiltottak tanulmányai folytatásától. Ugyanerről számolt be a Klubrádió reggeli adása is.
okt. 8
10:12
Heroint vitt ovis társainak a négy éves kislány (444.hu)
A házikedvenc megrágta a kislány táskáját, ezért az anyukája gyorsan előkapott egy másikat. Elfeledkezett azonban a táskában lapuló 249 zacskó heroinról, amit kislánya annak rendje és módja szerint osztogatni kezdett a delaware-i óvodában. Az anyukát előállították, a gyerekeket kivizsgálták. Mindenki … Folytatás
okt. 8
10:14
Devizahitelek: Három másodfokú pert tárgyalnak ma (Gondola)
A Fővárosi Ítélőtábla három pénzügyi intézmény, az MKB Bank, a UCB Ingatlanhitel Zrt
okt. 8
10:14
Zuhanórepülésben az olaj ára (Blikk)
okt. 8
10:14
6,6-os erősségű földrengés pusztított Délnyugat-Kínában (444.hu)
1 halott, 320 sebesült, 125.000 hajléktalan.
okt. 8
10:16
Beüvegezték az Eiffel-tornyot (Gondola)
Látványos üvegpadlót és a mozgássérültek számára is teljesen megközelíthető környezetkímélő tereket kapott a párizsi Eiffel-torony első szintje
okt. 8
10:16
Japán felé tart a Vongfong szupertájfun (444.hu)
Akár 290 km/ó sebességű széllel is lecsaphat a szigetre. Ez a legerősebb vihar a bolygón a tavalyi Haiyan-tájfun óta. A Vongfong szerda este tombol majd legerősebben, de az még kérdés, hogy ekkor pontosan hol lesz. (BI) Műholdképen így néz ki … Folytatás
okt. 8
10:18
Mélységes mély a múltnak kútja (444.hu)
De hála Istennek nem feneketlen! Örülünk, Vincent túrta elő ezt a réges régi Hócipő képet Szijjártó "Szíjjas" Péter gyerekszobájáról.
okt. 8
10:21
Interneten árulta az illegálisan szerzett dohányt, ez lehet a büntetése (Adózóna)
Negyedtonnányi vágott dohányt értékesített tavaly, internetes hirdetések útján egy férfi, a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt ellene - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-vel.
okt. 8
10:27
Jó idő jön az autósokra? Kétéves mélyponton az olaj (Privátbankár)
Tovább csökkent az olaj ára szerda reggel a nemzetközi piacokon, a Brent nyersolaj utoljára 2012 júniusában volt ennyire olcsó.
okt. 8
10:30
Bokros Lajos a fejlesztések árát is beépítené a BKV-jegyek árába (Infostart)
A fejlesztések árát is beépítené a BKV-jegyek árába Bokros Lajos. A Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. Szerinte a vasárnapi választás a demokrácia helyreállításáról szól.
okt. 8
10:30
Ausztrália kitiltja a radikális muzulmán hitszónokokat (Gondola)
Az ausztrál kormány meg fogja akadályozni, hogy az ország területére léphessenek "a gyűlölet igéjét hirdető" radikális muzulmán hitszónokok, "importált bajkeverők" - közölte szerdán Tony Abbott kormányfő
okt. 8
10:30
Újra megindulhat a szén kitermelése a vasasi bányában (Blikk)
okt. 8
10:30
Új vezető az Axis és a Banksoft élén (HR Portál)
Két év után távozik az Axis Consulting 2000 Kft. és a Banksoft Kft. éléről Antosz Titusz. A 4iG Nyrt. két leányvállalatának élére Merényi Attilát választotta a cégcsoport igazgatósága - áll a cég sajtóanyagában.
okt. 8
10:30
Pályázók figyelem! - Így kerülhetjük el a tipikus hibákat (Portfolio)
Tíz témakörben adott a kifizetési kérelmek tipikus hibáira megoldási javaslatokat a Miniszterelnökség abban a friss összefoglalóban, amelyet az Államreform Operatív Program (ÁROP) és az Elektronikus...
okt. 8
10:30
Medián: stabil Fidesz-fölény, az MSZP veszített népszerűségéből (ATV)
A Medián legújabb felmérése szerint a választásra jogosultak kevesebb mint 50 százaléka tervez részt venni a vasárnapi önkormányzati választáson, a pártpreferenciák tekintetében nincsenek jelentős változások: a Fidesz fölénye stabil, az MSZP veszített népszerűségéből, a Jobbiknak viszont jól megy a mozgósítás - írta a hvg.hu szerdán.

Keresés