A kedden végrehajtott újabb 0,10 százalékpontos kamatcsökkentés után is maradt még valamelyes enyhítési mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) - vélekedtek a kamatdöntés bejelentése és a monetáris tanácsi közlemény ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kolumbia már biztos továbbjutó, ám a C csoport másik három csapatának még van esélye a továbbjutásra, de ehhez Elefántcsontpartnak, Japánnak és Görögországnak is győznie kell a foci-vb 3. csoportfordulójában.
Az iraki konfliktus egyre inkább regionális problémává szélesedik: Törökország gyanakvással figyeli a kurdok tevékenységét, a többi szomszédos ország - mindenekelőtt a szélsőséges szunniták előretörése által leginkább fenyegetett Jordánia - pedig a határait félti.
A kelet-ukrajnai szakadár lázadók lelőtték kedden Szlovjanszk közelében a hadsereg egyik teherszállító helikopterét. A gépen tartózkodó kilenc személy feltehetőleg életét vesztette - közölte a kijevi kormány szóvivője.
Nem vitás, Sebastian Vettelen idén átok ül. Az eddigi nyolc futam alatt jó, ha egy olyan akadt, amikor semmilyen technikai gond nem hátráltatta. A spielbergi pályán a Renault-motor hagyta cserben.
Az energiabiztonságot nevezte a visegrádi magyar elnökség egyik legfontosabb ügyének a miniszterelnök. Az Európai Bizottság elnöke szerint a jövőben a növekedésre és a munkahelyek teremtésére kell összpontosítaniuk az uniós tagállamoknak.
Az Európai Parlament (EP) néppárti és szocialista frakciója kedden megállapodott abban, hogy a most kezdődő ötéves ciklusban elosztják egymás közt az EP-elnöki tisztség betöltésének a jogát.
Magyar genetikust hívtak meg a BRCA-kihívás világméretű programjába. A mellrák kockázatával összefüggő BRCA1 és BRCA2 génekről elnevezett nemzetközi programba másik három európai genetikai központ vezetője mellett Oláh Editet, az Országos Onkológia Intézet osztályvezetőjét hívták meg - áll az intézet MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államokban is érdemes lenne kereskedőházat nyitni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Gazdasági Rádiónak azt is elmondta, hogy a lehetőséget már vizsgálják.
Budapest — „Minden egyes nap eszembe jut, mit tettem. Hatalmas teher nyomja a szívemet, ezért bocsánatot szeretnék kérni az áldozatom édesapjától és azoktól, akiket megtámadtam" – olvasta gépiesen az utolsó szó jogán S. Márk (20), hogy milyen érzések kavarognak benne a gyilkosság óta. A fiatalember azt is megígérte, hogy szabadulása után biztosan rendes emberként viselkedik majd.
A továbbjutását már korábban bebiztosító Costa Rica gól nélküli döntetlent játszott a biztos kieső Angliával a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának keddi harmadik fordulójában
A tárca az elsőfokú ítéletnek megfelelően kiadja a 2013. május 23-ig benyújtott és elbírált értékelő lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket is.
Az ukrán katonai helikopter keddi lelövése miatt Petro Porosenko elnök bejelentette kedden, hogy fontolgatja az általa meghirdetett tűzszünet idő előtti felmondását.
Kétszáz szerencsés meghívott osztozhatott Eros Ramazzotti és kedvese örömében, akik a házasságkötésüket egy impozáns partival ünnepelték meg. Mindezt három héttel egybekelésük után.
Az ukrán katonai helikopter keddi lelövése miatt Petro Porosenko elnök bejelentette, hogy fontolgatja az általa meghirdetett tűzszünet idő előtti felmondását.
Victor Ponta a kolozsvári szociáldemokrata Ioan Rust javasolta a közlekedési miniszteri tisztségbe, amely kedden üresedett meg - ezt maga Ponta jelentette be Bukarestben.
Az uruguayiak elleni vereség, illetve az azt eredményező kiesés miatt a találkozót követő sajtótájékoztatón bejelentette lemondását Cesare Prandelli szövetségi kapitány és az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke, Giancarlo Abete is.
Az uruguayi válogatott kedden 1-0-ra legyőzte az olasz csapatot a 3. fordulóban, így riválisát kiejtve továbbjutott a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjából
Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök mai bejelentésével a béke felé tett egy lépést, egy másik esemény éppen a zavargások irányába tereli az ukrán krízist: terroristák lelőttek egy ukrán helikoptert...
Kína nem kis feladatra vállalkozik azzal, hogy gyakorlatilag létrehozza a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank - ADB) versenytársát. Peking 100 milliárd dollárból...
Az atomenergia-kapacitás fenntartását célzó paksi bővítésről bárki számára hozzáférhető sok ezer oldalnyi előkészítő anyag, az Energiaklub ezzel ellentétes, valótlan állítással félrevezette a sajtót...
A francia nemzetgyűlés 355 igen szavazattal 168 nem ellenében és 27 tartózkodással elfogadta kedden a kormány vasúti reformjáról szóló törvénytervezetet, amely ellen két héttel ezelőtt kezdődött vasutassztrájk.
Torghelle Sándor - A levegő ura címmel megjelent a 42-szeres válogatott futballista önéletrajzi könyve, amelyet Somogyi Zsolttal, a Nemzeti Sport munkatársával közösen jegyez.
Magyarország szerint Montenegró megérett a NATO-tagságra - közölte kedden este az MTI-vel a Külgazdasági és Külügyminisztérium Navracsics Tibor tárcavezetőt idézve.
A pályafutása során már több hasonló esetbe keveredett Luis Suárez, az uruguayi válogatott csatára ismét bajba kerülhet, akár eltiltást is kaphat, mivel valószínűleg beleharapott olasz ellenfele vállába a brazíliai labdarúgó-világbajnokság keddi mérkőzésén.
Seszták Miklós elmondása szerint az állam következő célpontja a Főgáz további részesedésének megszerzése lehet, de gyakorlatilag bármelyik közműcéget megvehetik. A miniszter kijelentette, hogy van...
Míg tegnap jóformán semmi nem történt az amerikai piacokon, ma izgalmas napot zárt Amerika. A kereskedés első felében optimista hangulat uralkodott, de zakó lett a vége. Két fontos makroadatot is...
Majdnem biztosan a több mint 300 évvel ezelőtt elsüllyedt Le Griffon nevű hajó maradványait rejti a Michigan-tó fenekén felfedezett roncsmező - állítja egy roncsvadász, aki évtizedek óta keresi a XIV. Lajos francia király megbízásából épült vízi jármű hullámsírját.
A Sunport Travel Kft. csődjének bejelentését követő elmúlt két hétben az Uniqa Biztosító Zrt.-hez a kárigények 90 százaléka már beérkezett, ezeket fel is dolgozták, az igazgatóság pedig úgy döntött, hogy az összes kárbejelentést nem várja meg, már a napokban megkezdi a károsultaknak az 50 százalék kárelőleg kifizetését - közölte a biztosító az MTI érdeklődésére kedden.
A Megyei Művészeti Múzeum - Nagybányai Művészeti Központ egyik legféltettebb darabja, Maticska Jenő arcképe érkezett meg Erdélyből kedden a szentendrei MűvészetMalom Czóbel Béla (1883-1976) életművét bemutató kiállítására.
Felajánlotta lemondását Cesare Prandelli szövetségi kapitány, miután az általa irányított olasz válogatott az Uruguaytól kedden elszenvedett 1-0-s vereség miatt már a csoportkörben búcsúzott a brazíliai labdarúgó-világbajnokságtól.