A tavaszi középhőmérséklet több mint másfél fokkal meghaladta az átlagos értéket, ezzel az Országos Meteorológiai Szolgálat 1901-től rögzített adatbázisában a tíz legmelegebb tavasz közé került az idei - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője az MTI-vel. A csapadékos május ellenére volt, ahol a tavaszi csapadék a szokásosnak a felét sem érte el. A nyár első hónapjában…
Egyiptomban kifejezetten pozitív hangulat alakult ki a múlt heti elnökválasztás után - mondta N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója.
Kezdődik a szabadtéri színházi szezon: összművészeti fesztiválokkal, sokszínű programmal várják a nyári évadban a közönséget a szabadtéri színházak, amelyek szombaton közös rendezvénnyel indítják az évadot.
Életben vannak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) két megfigyelői csoportjának a tagjai, s feltehetően a kelet-ukrajnai szakadárok fogságában vannak - jelentette be kedden Genfben Lamberto Zannier, a szervezet főtitkára.
Az FC Barcelona képviselőinek, illetve a korábbi elnök Sandro Rosellnek is meg kell jelennie jövő pénteken egy madridi bíróságon, hogy választ adjanak a brazil labdarúgójuk, Neymar átigazolása kapcsán felmerült adócsalás vádjára.
Az egyiptomi forradalom 2011-es kitörése óta tartó politikai és közbiztonsági káoszt megelégelő egyiptomiak nagy része ismét erőskezű vezetésre vágyik, s a május 28-án zárult elnökválasztáson minden reményüket a halk szavú katonába, Abdel-Fattáh esz-Szíszibe fektették.
Az utóbbi időben az idősödő európai koronás fők egyre gyakrabban adják át stafétát a fiatalabb generációnak: a 75 esztendős Beatrix holland királynő tavalyi lemondását a 79 éves II. Albert belga király hasonló döntése követte, hétfőn pedig a 76 éves I. János Károly spanyol király jelentette be, fiának adja át a trónt. Így felmerül a kérdés, követnék-e más uralkodók is a példát, vagy kitartanak…
Saját szélessávú internethálózatot hozott létre az észak-németországi Löwenstedt, amikor a szolgáltatók közölték a lakosokkal, hogy a település túl kicsi és túl távol esik mindentől, hogy csatlakoztathassák az internetre.
Az adidas igen csúnyán meghekkelte az Ajax mezbemutatóját: a német cég képviselői először egészen gusztustalan mezeket mutattak meg Frank de Boer edzőnek és a játékosoknak, mint a csapat következő évi hivatalos felszerelése.
Három évre szóló szerződést kötött az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatával az izlandi Aron Palmarsson. A magyar klub honlapja alapján a megállapodás 2015. július elsején lép életbe.
Elektromos vezetékeket szakított le egy bolgár kamion Hódmezővásárhelyen kedd este – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Szerdától látogatható a Műcsarnokban az I. Építészeti Nemzeti Szalon több mint 200 épületet és tervezőjét felvonultató kiállítása, amely ízelítőt ad napjaink és a közelmúlt magyar építészetéből, makettek, óriásnyomatok, filmek, tervek és egyéb műalkotások, dokumentációk segítségével.
Kihirdették kedden az egyiptomi elnökválasztás hivatalos végeredményét: Abdel-Fattáh esz-Szíszi a vártnál is magasabb aránnyal, a leadott érvényes szavazatok 96,91 százalékával aratott elsöprő győzelmet.
A német szociáldemokrata párt (SPD) szerint az Európai Néppárt csúcsjelöltjére, Jean-Claude Junckerre és a szocialista csúcsjelöltre, Martin Schulzra egyaránt szükség van az Európai Bizottságban (EB).
Úgy tűnik, hogy az emberi psziché már pusztán nevek alapján is diszkriminál. Legyen szó akár férfiről vagy nőről, a feminin neveket kevésbé veszik komolyan a hurrikánok esetében, és így jelentősen...
Igazi ritkaság, egy Osztrák-Magyar Monarchia korabeli hajóágyú-lövedék került elő Sükösdön kedd este - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Magyarország és Németország egyetért abban, hogy az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségét az uniós szerződések szellemének megfelelően konszenzussal kell betölteni - mondta az MTI-nek kedden Berlinben a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.
Előrejelzések szerint 2015-ben a mobil-előfizetések száma meghaladja a Föld lakosainak számát. Az idén az első negyedévben globálisan 120 millióval gyarapodott az új mobil-előfizetések száma, egy év alatt pedig 7 százalékos volt a növekedés - derül ki az Ericsson kedden ismertetett legfrissebb mobilitási jelentéséből.
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. részvényesei, elfogadva a magánbefektető előterjesztését 9,562 milliárd forint tőkeemelésről döntöttek a bank közgyűlésén. Az igazgatóság közgyűlés által delegált...
Érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések a Kásler-ügyben - mondta ki jogerős ítéletében a Kúria. Konszenzusra törekvő külpolitikát szeretne megvalósítani Navracsics Tibor, az új kormány külgazdasági és külügyminisztere. Növelné katonai jelenlétét Európában az Egyesült Államok.
Ukrán himnuszt énekeltek végzős diákok az Oroszország által megszállt és Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten egy jaltai gimnáziumban a tanévzáró ünnepségen, túlharsogva a felvételről játszott orosz himnuszt. Az egyik diák beszámolója szerint az ügy miatt több pedagógust elbocsátanak.
Előrejelzések szerint 2015-ben a mobil-előfizetések száma meghaladja a Föld lakosainak számát. Az idén az első negyedévben globálisan 120 millióval gyarapodott az új mobil-előfizetések száma, egy év...
Az Audi takarékosságra kihegyezett Ultra-modellcsaládját - amely az A3-sorozattal indult, de nem sokkal később az A4/A5/A6 típusokra is kiterjedt – tovább bővíti, és a négykarikás márka első ízben egy benzinmotoros négykerekűre aggasztja rá a hatékonyság szimbólumát, vagyis az Ultra típusjelet.
Az olasz Claudio Ranieri lehet a jövő csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságra készülő görög válogatott szövetségi kapitánya a brazíliai torna után.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) kedden közzétett jelentése szerint hatalmas beruházások szükségesek a világ energiabiztonságának garantáláshoz: 2035-ig 40 000 milliárd dollárt kell költeni az...
Magyarországon először alkalmaztak úgynevezett műtüdőt egy légúti daganat eltávolítása közben, az április végén végrehajtott beavatkozás sikerrel járt, a beteg azóta hazamehetett és panaszmentes - közölte az Országos Onkológiai Intézet (OOI) kedden az MTI-vel.
Hiába döntött négy ügyben is a magyar adóhatóság gyakorlata ellen az Európai Bíróság, a NAV eljárása nem változott, és jogi megoldás sem segíti az áfával kapcsolatos bizonytalanság megszüntetését - mondta Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadó és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke, kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Bizonytalan helyzetbe került a Hármashatárhegyi sportrepülőtér és az ott működő Műegyetemi Sportrepülő Egyesület a Nemzeti Közlekedési Hatóság döntése nyomán - közölte a repteret használó Műegyetemi Sportrepülő Egyesület elnöke kedden az MTI-vel.