Magyarország úgy alakítja át az adósságfinanszírozását a következő időszakban, hogy a finanszírozási forrásoknál nagyobb részben támaszkodik a forintalapú forrásokra - tudósított Varga Mihály...
Csökkent májusban az euróövezeti infláció, az előzetes adatok szerint éves bázison 0,5 százalék volt az áprilisi 0,7 százalék után – közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A szolgáltatások fogyasztói árindexe májusban 1,1 százalék volt éves bázison az áprilisi 1,6 százalék után, az élelmiszerek, dohányáruk és alkoholok ára 0,1 százalékkal nőtt, míg az ...
Az MTI-nek nyilatkozó Gazprom-vezérigazgató meggyőződése, hogy az első gázszállítások 2015 végén megindulnak a vezetéken, amely Magyarországra is eljuttatja majd az orosz gázt.
Az egyik legfontosabb feladat a hazai energiaellátás biztonságának erősítése, amire nincs lehetőség atomerőmű nélkül - mondta a nemzeti fejlesztési tárca várományosa.
2014. január 1-től a személyi jövedelemadó törvény szerint adómentesen támogathatja a munkáltató a munkavállalója lakáscélú hitelének törlesztését. Az új lehetőség a megvalósításkor rengeteg kérdést vetett fel, de 2014 áprilisában megjelent az ehhez kapcsolódó NGM rendelet, mely tisztázta ezeket – írja a Cafeteriatrend.hu.
A 16-19 évesek közül ma már minden harmadik fiatal úgy gondolkodik, hogy öt éven belül saját vállalkozást fog létrehozni. A munkát leginkább élvezni szeretnék, kreativitásra és önmegvalósításra vágynak, ugyanakkor a lelkesedésüket és realitásérzéküket az is jól mutatja, hogy hajlandóak napi nyolc óránál többet is dolgozni a siker érdekében. Ők azok, akik hisznek abban, hogy a sikerhez elsősorban…
Különleges bajuszkölteményével több versenyen is részt vett már Paul Roof, általában jó eredménnyel. Most azonban elvesztette egyetemi tanári állását, mert egy sörfőzde az ő arcát használta reklámként.
Egy perben a magyar államnak, egy másik eljárásban pedig a magyar állam ellen fellépő panaszosnak adott igazat kedden kihirdetett ítéleteivel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
Órákon keresztül az ágyban fekve, sötétben sms-ezett egy 26 éves férfi, akinél másnap a látásproblémák miatt felkeresett szemorvos megállapította, hogy levált a recehártyája.
Elveszítette a Magyarország ellen indított pert egy ausztrál férfi, aki azt állította, hogy egy magyar bíróság túlzott perköltség megtérítésére kötelezte.
Az 1,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű Mcs Vágóhíd Kft. két tulajdonosa a Pick Szeged Zrt., valamint a Home 2000 Kft., előbbit egy Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cég, utóbbit Nagy György tulajdonolja.
Magyarország úgy alakítja át az adósságfinanszírozását a következő időszakban, hogy a finanszírozási forrásoknál nagyobb részben támaszkodik a forintalapú forrásokra - tudósított Varga Mihály...
Ezt Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt mondta a parlamenti meghallgatásán. Szerinte nincs realitása az Európa Tanácsból való kilépésnek, ami lehetővé tenné a halálbüntetés bevezetését. Marad viszont a tényleges életfogytiglan. Aminek az eltörlését amúgy nem kérték, csak azt, hogy időnként felülvizsgálják a döntést.
A Kásler-ügyben érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések – mondta ki a Kúria kedden. A Kúria felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár és az OTP közötti devizahitel szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos árfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a ...
Az utóbbi hetekben szokásosan erős vételi érdeklődés volt igaz a ma megtartott 3 hónapos (D140910) diszontkincstárjegy aukcióra is, hiszen az Államadósság Kezelő Központ által 60 milliárd forintos...
Vegyes mozgásokat láthattunk a nemzetközi piacokon azt követően, hogy Amerikában közzétették a feldolgozóipari adatokat, míg Kínában a vártnál kisebb mértékben emelkedett az HSBC nem-feldolgozóipari...
A három hónapos németjuhász úgy vélte, neki az autóvezetés sem lehet nagy kihívás. Miután sebességbe tette a kocsit, az egy tóban landolt, és totálkáros lett.
160 ember életét mentette meg egy amerikai katonatiszt, aki egy menetrend szerint járaton utazott a családjával, amikor a kapitány szívrohamot kapott, ezért a helyére kellett ülnie.
Elképzelhető, hogy megdől a labdarúgó-világbajnokságok történetének korrekordja Brazíliában, ugyanis jó esély van arra, hogy a 43. születésnapját a vb alatt ünneplő kolumbiai kapus, Faryd Mondragón pályára lép.
Őszi búzából erős közepes termés várható Magyarországon, az árak emelkedésére nem lehet számítani - jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke Szegeden.
A német élvonalbeli Werder Bremen labdarúgócsapata visszahívja fél éves magyarországi kölcsönjátéka után Mateo Pavlovicot a Ferencvárosból – írja a Bild.
A korábban jelzett őszi időpont helyett június 16-án hoz döntést a Kúria a devizahitelekről jogegységi határozat formájában - jelentették ma be. Június 16-ára hívja össze a Kúria elnöke a Polgári...
Felkészülési mérkőzésen Japán labdarúgó-válogatottja 3–1 nyert Costa Rica ellen. A két világbajnoki résztvevő közül Costa Rica kezdett jobban, aztán a 60. percben a japánoktól Endo Jaszuhito, majd később Kagava Sindzsi és Kakitani Joicsiro is betalált. Íme!
Az Apple az App Store alkalmazásokat engedélyező és tiltó szabályozásában olyan változatást tett, amely szerint a legális virtuális pénzek appjai visszakerülhetnek az alkalmazás-áruházba - számolt be...
Az OTP SZÉP Kártyákra utalt 2012-es juttatások több mint 98 százalékát felhasználták a kártyabirtokosok – számolt be az eredményről az OTP Bank hétfőn. Az érintett egyenlegek felhasználása az utolsó hetekben gyorsult fel igazán, május végén két hét alatt több mint 800 millió forintot használtak fel a kártyabirtokosok.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Primera División) szereplő Real Madrid walesi klasszisa, Gareth Bale elmondása szerint második szezonjában még jobb teljesítményt fog nyújtani.