Ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Papp Károly országos rendőrfőkapitány a tavaly szeptemberi soroksári gyilkosság felderítése érdekében - olvasható a rendőrség honlapján.
Feljelentette saját magát a rendőrségen egy 25 éves férfi. Gondolta a rendőrökkel elviteti magát mert másképpen nem tudott Vásárosnaményba. Pechjére valótlan segélyhívás miatt őrizetbe vették.
LAS VEGAS – Harapással sem lehetett kizökkenteni Floyd Mayweather Jr.-t (37), az amerikai profi ökölvívó másodszor is legyőzte az argentin Marcos Maidanát (31).
A debreceni szervezett szurkolók is hátat fordítanak az NB I-nek: a Szívtiprók Ultras Debrecen a hivatalos honlapján közleményben tudatta, hogy a jövőben bojkottálja a hazai labdarúgó-élvonal mérkőzéseit. A közleményt tartalmi változtatás nélkül tesszük közzé.
A következő héten több lengyel makrogazdasági adat is megjelenik, a Wall Street Journal napilap által kérdezett elemzők várakozásai szerint a legtöbb esetben romlik az adott mutató.
Ez derül ki a Nature magazinban publikált cikkből, amihez tartozik egy térkép is, ami a tüdőrák kialakulásának kockázatát mutatja a világ országaiban. Íme:
Bujtor István (↑) helyett sajnos Kránitz Lajos hangjával, az RTL Klubon. (Mondjuk nem egy Nincs kettő négy nélkül, de így vasárnap délután még mindig jobb huszadszor is a Forma 1-nél.)
Újabb értékes győzelmet aratott a Veszprém a SEHA-ligában, 31-23-ra nyert a sorozat címvédője, a macedón Vardar Szkopje ellen. A magyar bajnok, kapujában a válogatott Mikler Rolanddal (29), négy meccs után is százszázalékos.
"Meleg és szeretetteljes volt, olyan, mint egy nagyon gondoskodó, imádni való nagyapa" - emlékezett a szombaton elhunyt Avar Istvánra, egykori tanárára Őze Áron, a Pesti Magyar Színház igazgatója.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet bejelentette, hogy lefejezte egy brit foglyát megtorlásként azért, mert Nagy-Britannia csatlakozott a szélsőséges iszlamista erő elleni harchoz - közölte vasárnap a szélsőségesek internetes közleményeit ellenőrző amerikai SITE-központ. A tettet elítélte a brit miniszterelnök, az amerikai és francia elnök.
Mármint relatíve új, két napos. Az oldalukon lehet meghallgatni (lejjebb kell görgetni, és majd elindul a zene). Szenzáció: semmi extra. Az új albumon még dolgoznak. (Pitchfork)
A férfiak és a nők versenyét is kenyai atléta nyerte, míg a magyar bajnoki címet Kovács Tamás és Erdélyi Zsófia szerezte meg vasárnap a 29. Wizz Air Budapest félmaratonin, melyen minden korábbinál többen, 13 500-an vettek részt.
A jövő héten is többször, többfelé lehet zápor, zivatar, de lehűlés nem várható. Néhol akár 27 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos középtávú előrejelzésében.
Nehéz elképzelni, milyen lenne, ha a budapesti belváros hasznos területe 40%-ával bővülne, azaz például a Csepel-sziget északi csücske beépítésre kerülne luxuslakásokkal és irodaházakkal. Az...
Kevés hazai makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, így elsősorban a külföldi adatok lehetnek hatással a magyar eszközök árfolyamára is. Emellett várhatóan fókuszban lesznek a devizahitelek szabályozásával kapcsolatos hírek is, miután a kormány pénteken benyújtotta az elszámolásra vonatkozó törvényjavaslatot. És a Standard & Poor's-ra is érdemes lesz figyelni.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 10 (tíz) 13 (tizenhárom) 24 (huszonnégy) 29 (huszonkilenc) 32 (harminckettő) 40 (negyven) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre egyenként 164 055; a 4 találatos szelvényekre 4770; a 3 találatos szelvényekre 1490 forintot…
MAGYARORSZÁG – Nyomravezetői díjat tűzött ki az Országos Rendőrfőkapitányág (ORFK) annak az embernek a fejére, aki 2013. szeptember 25-én Soroksáron megölte Kardosné Gyurik Krisztinát (†36).
Az árvízhelyzet miatt vasárnap kora délután Zala megyében további kitelepítésekről döntöttek. Hende Csaba honvédelmi miniszter eredményesnek nevezte az eddigi árvíz elleni védekezést. Már több mint kétszáz kilométeren védekeznek, több mint 13 kilométeres folyószakaszon a legmagasabb fokú a készültség. Az előrejelzések szerint további jelentős esőzések várhatók.
Már az első félidőben eldőlni látszik az Inter összecsapása a Sassuolóval az olasz labdarúgó-bajnokságban, miután Mauro Icardi már a negyedik percben begyötörte a hazaiak első gólját, majd a 28. percben újra betalált Consigli kapujába és még hátravan egy félidő.
Egész Európát megfenyegette Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőjobboldali, ultranacionalista orosz Liberális Demokrata Párt vezetője és egyben az orosz parlamenti alsóház, a duma alelnöke a TVN24 lengyel hírtelevízió vasárnapi beszámolója szerint.
Egyhangú pontozással védte meg váltósúlyú világbajnoki övét Floyd Mayweather, miután másodszor is legyőzte Marcos Maidanát. Az argentin beleharapott veretlen ellenfelébe.
Második helyen végzett a LEN nyílt vízi úszó Európa-kupa-sorozat összetett versenyében Papp Márk: a castellabatei döntő második napján az 5 km-es időfutamban az 5. helyen zárt, és végül az összesített eredmények alapján a fináléban is 2. lett az olasz Andrea Bianchi mögött, aki elvitte összetettben a pálmát. Igaz, abnormális körülmények között született meg a rangsor: Bianchi egy bójakihagyás…
A főváros XI. kerületében mind a 13 nemzetiség tarthat települési szintű választást október 12-én - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak a vasárnapi adataiból.
A jövő héten végrehajtja a magyar államadós-kockázati osztályzat soros felülvizsgálatát a Standard & Poor's, bár az nem feltétlenül bizonyos, hogy ennek az adósosztályzat vagy az osztályzati kilátás módosulásában megmutatkozó konkrét eredménye lesz.
20 párt adott össze a Vatikánban. A házasodók között voltak egyedülálló anyák, elváltak és olyanok is, akik már a házasság előtt is együtt éltek. A pápa célja az volt, hogy megmutassa, hogy az egyház a modern párok tényleges házassági igényeit … Folytatás
Videoton FC–Újpest FC találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Csaknem százan magasítják a Rába védműveit Körmendnél, a régi hídtól keletre, hétszáz méter hosszan, a folyásirány szerinti jobb oldalon - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap délután a honlapján.
Ötmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Papp Károly országos rendőrfőkapitány a tavaly szeptemberi soroksári gyilkosság felderítése érdekében.
Húsz éve a hazai alternatív színtér egyik üde színfoltja a Szentendréről indult Sajnosbatár zenekar, amelyet azonban nagyon kevesen ismernek. A hírnevet kerülő csapat vasárnap este először játszik a magyar dal napja rendezvénysorozatán, a fővárosi Roham Bárban.
Az elmúlt napok jelentős esőzése miatt kialakult "villámárvizek", valamint a Lenti melletti záportározó kiáradása miatt az Országos Polgárőr Szövetség tagszervezetei jelentős erőket mozgósítottak a hatóságok munkájának támogatására, illetve a lakosság segítésére.
A brit kormány 1,5 millió fontos (csaknem 600 millió forintos) támogatásával a 450 éve született William Shakespeare összes művét lefordítják mandarin nyelvre, hogy a kínai nagyközönséghez is eljuthassanak az angol bárd munkái.
A jövő héten is többször, többfelé lehet zápor, zivatar, de lehűlés nem várható. Néhol akár 27 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A jövő héten csökkenthetnek az amerikai részvényárfolyamok, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kétnapos kamatdöntő ülésén konkrétabb utalást tesz az alapkamat-emelésére.
A szombat óta vasárnap délelőttig lehullott nagy mennyiségű csapadék, és az azóta is meg-megújuló eső Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén károsított meg lakó- és gazdasági épületeket, a katasztrófavédelem megerősített állománnyal segít a bajbajutottakon.
MAGYARORSZÁG – Ahogy már annyiszor játékaink története során, most is a gyerkőcök jártak jól a szerencsés kezű szülőkkel és nagyszülőkkel. Legfrissebb nyerteseink ugyanis a sikeres kaparászás után szinte egyöntetűen mondták: az aprónépre költik a Blikk Jackpottal ölükbe pottyant summát.
A Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezőjeként összefoglaló tanulmányt készíttetett Budapest kerékpáros forgalmáról. Az elemzésekhez városszerte 31 helyszínen a kerékpárosok számlálását, 10 helyszínen pedig kérdőíves felmérést végezték el.
Papp Márk nem mindennapi körülmények között maradt le a nyíltvízi úszók Európa Kupa-sorozatának összetett első helyéről: az olaszországi döntő vasárnapi 5 kilométeres versenyén legnagyobb riválisa, az olasz Andrea Bianchi 100 méterrel levágta a pályát, így akkora előnnyel győzött Papp előtt, hogy a finálét és az összetett is megnyerte.