Nyon – Az előző kiíráshoz hasonlóan a mostani idényben is 910,3 millió euró (286,3 milliárd forint) lesz a labdarúgó-Bajnokok Ligája főtáblájának összdíjazása, a sorozat győztese pedig ideális esetben akár 37,4 millió euróval (11,8 milliárd forint) is gazdagodhat.
Várhatóan két hét múlva kiírják a pályázatot a 3-as metró szerelvényeinek felújítására - mondta a főpolgármester. Tarlós István kiemelte, hogy az észak-déli metró rekonstrukciója és a kocsik felújítása mintegy összesen akár 200 milliárd forintba is kerülhet.
Mintegy ezer ember vett részt az árvízi védekezési munkálatokban Mura menti településeken, a folyó éjszaka Letenyénél már tetőzött - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Nagykanizsán működő régiós irányító törzsének szóvivője
Skócia számos találmánnyal járult hozzá a világgazdaság fejlődéséhez, többek között a a telefonért, a tv-ért, az internetért, a gőzhajóért, gőzmozdonyért, a hidakért lehetünk a skót nemzetnek hálásak...
Az internetnomádok élete egyszerre csábító és félelmetes. Ki ne szeretné bejárni a világot, úgy hogy közben pénzt is keres, amiből mindezt finanszírozni tudja? Ugyanakkor túllépni az ember komfortzónáján, a megszokotton, az ismerten, egészen biztosan nem könnyű lépés. Erről tanúskodnak a következő történetek, amelyek szereplői teljesen eltérő karrierutakat jártak be. Ami közös bennük az, hogy a…
Összesen 2,6 milliárd forint kifizetését indította el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás keretében. A jogcímre 2014. június 1. és 30. között 167 kifizetési kérelem érkezett az MVH-hoz.
Az újonnan csatlakozó Debrecennel, valamint a korábbinál lényegesen bőségesebb közösségi média megjelenéssel rajtol szerdán a jégkorong MOL Liga hetedik szezonja.
Csökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék kedden, a német DAX index 0,3%-kal, a francia CAC-40 index 0,2%-kal, míg a brit FTSE-100 index 0,1%-kal a tegnapi záróértéke alatt kezdte a kereskedést.
Elemzők most úgy látják, nem valószínű, hogy Skócia elszakad Nagy-Britanniától, ám ha a skótok mégis a függetlenségre szavaznak, jó eséllyel létrejöhet a megállapodás a font további használatáról.
Petro Porosenko a hétfői nap folyamán benyújtotta a kelet-ukrajnai helyzet rendezését célzó törvényjavaslatát, melynek értelmében három évre biztosítana "különleges státust", azaz a központi...
Izgalmas választásokra, de alacsony részvételre számít az októberi szavazáson Magyar Kornélia, (Magyar Progresszív Intézet) és Mráz Ágoston Sámuel (Nézőpont Intézet).
Baden – A jelek szerint egyes fociszurkolók primitívségének nincs alsó határa: a svájci harmadosztályban szereplő FC Baden szurkolói elcsenték, majd belevizeltek az ellenfél kapusának kulacsába.
George Clooney már biztosan Golden Globe-trófeával tér haza a januári gáláról: a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók neki ítélték oda a Cecil B. DeMille-díjat.
A www.tetalap.hu címen elérhető Adó 1% Kereső portált üzemeltető Biorobotok Kft. tájékoztatása szerint a 2014-es rendelkező évben a civil szervezetek részére felajánlott 7,26 milliárd forintnyi összeg közel azonos a tavalyival, hiszen csupán mintegy 30 millió forinttal marad alul az egy évvel korábbi értékekhez képest - ugyanakkor a felajánlók száma 80 ezerrel nőtt, megközelítve a 2 milliót.
A fizetett ünnepnapok számának csökkentésével, a heti munkaidőt 35 órában korlátozó szabályozás feloldásával, illetve alacsonyabb bérekkel növelné a foglalkoztatottságot a francia munkáltatók szövetsége.
Az óriási érdeklődés miatt emelik az Alibaba jegyzési ársávját, a korábbi 60-66-hoz képest 66-68 dolláron adhatnak be ajánlatot az érdeklődők, a napokban indul a kereskedés New Yorkban. Ma érkezik a tőzsdei kibocsátással kapcsolatos végső bejelentés.
Skócia számos találmánnyal járult hozzá a világgazdaság fejlődéséhez, többek között a a telefonért, a tv-ért, az internetért, a gőzhajóért, gőzmozdonyért, a hidakért lehetünk a skót nemzetnek hálásak...
Az Opel és a Renault nemrégiben bemutatta közös áruszállítójának legfrissebb verzióját, a teljesen új Vivaro, valamint Traffic modellpárost. Az ősz pedig az autószalonokról szól, legyen az személy- vagy áruszállító, így nem meglepő, hogy a szeptember 23-án esedékes hannoveri seregszemle előtt az Opel a mikrobusz személyszállító verziójáról is lerántotta a leplet.
A Mercedes bejelentette, hogy a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) bizonyító Pascal Wehrlein lesz az istálló hivatalos tartalékversenyzője. A 19 éves német tehetség idén harmincnál is több munkanapot töltött a gyár szimulátorában.
Jelenleg hét megyében húsz országos közút van teljesen lezárva, öt települést továbbra sem lehet megközelíteni - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedd reggel az MTI-vel.
Zoltai Gusztáv megtestesíti mindazt, amivel szemben a Fidesz létrejött, amiért érdemes politizálnia – így válaszolt a Magyar Nemzet megkeresésére Schmidt Mária.
A jövő munkahelyeinek alakulását a robottechnika bemutatásával folytatjuk. Az életünkbe egyre jobban beépülő automatizáltság az egyik oldalon kényelmet nyújt, a másik oldalon elveszi azon tevékenységek körét, amit korábban emberek végeztek. Monda Eszter gazdaságinformatikai jövőkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék doktorjelöltje a jövőbeni munkahelyeket…
Immár hivatalos, hogy az Apple kifogyott az új telefonokból. Az első 24 órában 4 millió darabos megrendelés érkezett az új, nagyobb méretű iPhone-okra, ami meghaladja a kezdeti készleteket -...
A rendőrök befejezték a helyszínelést az M70-es autóúton, a kedd reggel felborult autószállítónál, így ismét mindkét irányba megindulhatott a forgalom Letenyénél - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Milyen ember nevez Cirminek egy dán dogot? Blökinek egy perzsát? Olyan ember, aki ahhoz is hülye, hogy az út jó oldalán vezessen. Egy házikedvenc-biztosítással foglalkozó cég most mutatta be kutatása eredményét, ami alapján kiderült, hogy az Egyesült Királyságban mind a … Folytatás