Nottigham – Öt gólt kapott Király Gábor (38), az angol másodosztályú Fulham futballcsapatának korábbi magyar válogatott kapusa a liga legutóbbi fordulójában.
Harmincnégy párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek, kérve a bíróságokat, hogy állapítsák meg a pártok működésének megszűnését, mivel azok két egymást követő országgyűlési választáson nem állítottak jelöltet - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI megkeresésére.
Több mint 17 milliárd forint értékű fejlesztés lesz a budapesti Dagály fürdő területén. A fejlesztésnek két nagy külön része és üteme lesz: az egyik a 2021-es úszó- és vízilabda-világbajnoksághoz...
Hol nagyon enyhe mínuszban, hol kicsi pluszban várták a vezető amerikai tőzsdeindexek, hogy befejeződjön a Fed nyíltpiaci bizottságának kamatdöntő ülése. A döntés után kisebb csökkenés mutatkozott, azonban végül pluszban zártak a piacok, ami elég volt ahhoz, hogy a Dow index új történelmi csúcsot érjen el.
A kormány és az Országgyűlés a Kúria ítéletét hajtja végre az elszámolási törvénnyel, amely nem csak a devizahiteleseket érinti - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Amit tisztességtelenül vettek el az emberektől, azt vissza kell adni nekik -- fogalmazott Rogán Antal.
Megkezdődött csütörtök reggel a skóciai népszavazás, amelyen a skót választópolgárok arról dönthetnek, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon-e, vagy függetlenné váljon.
Valósággal izzik a technológiai szektor. A legnagyobb vállalatok, a Samsung, az Apple, a Facebook vagy épp az Amazon sorra jelentik be legújabb nagyszabású terveiket, legyen az épp egy termék,...
Kifulladni látszik a gyógyszergyárakat készítményeik árának csökkentésére kényszerítő, úgynevezett vaklicit intézménye, legalábbis erre lehet következtetni az októbertől hatályos új gyógyszerárakból - írta a Világgazdaság csütörtöki számában.
Barcelona – Bár a szurkolók és a szakma négy-ötgólos sikert várt, mindössze 1-0-ra verte a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörének rajtján a nagy esélyesek között számon tartott Barcelona a ciprusi APOEL-t.
A Magyarország szavazati jogának felfüggesztését is lehetővé tevő 7-es cikkely "bátor" alkalmazását szorgalmazta kedden a TASZ vezetője az Európai Parlament liberális képviselőinek tanácskozásán - számol be a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról ír, hogy húszszázalékos árengedményre szólította fel tejipari beszállítóit a napokban az egyik, erős magyar diszkontlánc. Az Index arról közöl…
A hydrocephalus - más néven vízfejűség - akkor alakul ki, ha az agyat körülvevő folyadék elfolyása akadályozott, emiatt felszaporodik. A hydrocephalus szó a hydro = víz és a cephalus = fej szavak összetételéből alakult ki. Elsőként Hippocrates írta le.
Várnai Máriuszt nevezték ki a BNP Paribas Real Estate Magyarország ingatlankezelési vezetőjévé. Várnai Máriusz 14 év tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi ingatlanpiacon. Mielőtt csatlakozott...
Juhász Péter Horváth Andrást tenné meg az V. kerület átláthatósági biztosává, ha ő lesz a polgármester a Belvárosban. Erről, és az őt ért drogos vádakról beszélt az Együtt-PM politikusa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Pénzügyi befektetők szállnának be az Adidasba, a céljuk az, hogy eltávolítsák a jelenlegi vezetést, és később feldarabolják a céget, tudta meg a Manager Magazin. A német Manager Magazin...
Vádat emelt 16 év után a Fővárosi Főügyészség az 1998. július 2-án elkövetett budapesti, Aranykéz utcai robbantás ügyében. A vád szerint a 90-es évek végének ismert vállalkozója, Portik Tamás megbízásából Jozef Rohác hajtotta végre a merényletet, hogy megölje Boros József Károlyt, az időszak szintén ismert másik vállalkozóját.
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy a Fed bár csökkentette az eszközvásárlási programjának a keretösszegét, de konkrét üzenet fogalmazott meg a...
Megkezdődött csütörtök reggel a skóciai népszavazás, amelyen a skót választópolgárok arról dönthetnek, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon-e, vagy függetlenné váljon.
Új, már a 2015-ös autóra szánt fejlesztéseket tesztel a Ferrari a hátralévő versenyeken. A vártnál gyengébb szezont futó olaszok már elsősorban a jövővel vannak elfoglalva.
Augusztusban folytatódott az új lakások árának csökkenése a 70 legnagyobb kínai városban, miután az ingatlanfejlesztők az árak mérséklésével próbálnak a vevőknek kedvezni.
Barcelona – Bár a szurkolók és a szakma négy-ötgólos sikert várt, mindössze 1-0-ra verte a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörének rajtján a nagy esélyesek között számon tartott Barcelona a ciprusi APOEL-t.
Csütörtökre virradóra a Zala Zalaapátinál átlépte a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő 330 centiméteres vízszintet - derül ki a Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapjának adataiból.
Három magyar közlekedésfejlesztési nagyprojektet fogadott el az elmúlt hetekben az Európai Bizottság. A már zajló kivitelezési munkák eredményeként 21 kilométeren megerősítik és két elkerülővel...