Istvánffy András úgy vélekedett, hogy a jelenlegi politikai elit "cinikusan hülyének nézi az embereket" akkor, amikor kétszer adnak át egy máig el nem készült beruházást.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Nem hiába változtatták meg a szabályokat az NFL-ben, hogy a kapu a végzóna végében van és nem az elejében. A kanadai futball-ligában szereplő Regina Rams játékosa megmutatta ennek az okát.
A jövőbeli együttműködési lehetőségekről, tervekről folytattak megbeszélést a kulturális intézetek vezetői, a teátrumok igazgatói és a nagykövetségek kultúrdiplomatái szombaton.
London évente ötmillió eurót fordít a következő három évben arra, hogy segítse Párizst a francia Calais kikötővárosából az Egyesült Királyságba igyekvő, egyre nagyobb számú bevándorló elleni küzdelemben - közölte szombaton Theresa May brit belügyminiszter és francia kollégája, Bernard Cazeneuve.
Németország soha nem felejti el Magyarországnak, hogy 1989-ben megnyitotta nyugati határát a német menekültek előtt - közölte a német kancelláriaminiszter.
Dér Heni erős, céltudatos nő, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy női gyengédségre szükség van egy stabil párkapcsolathoz. Heni szerint a férfiaknak is hagyni kell, hogy alfa hímek legyenek.
Sok száz érdeklődőt vonzottak a kulturális örökség napjainak rendezvényei szombaton a budai Várba, ahol számos intézmény szervezett bejárást és programokat más napokon nem látogatható tereibe.
London évente ötmillió eurót fordít a következő három évben arra, hogy segítse Párizst a francia Calais kikötővárosából az Egyesült Királyságba igyekvő, egyre nagyobb számú bevándorló elleni küzdelemben - közölte szombaton Theresa May brit belügyminiszter és francia kollégája, Bernard Cazeneuve.
Sok száz érdeklődőt vonzottak a kulturális örökség napjainak rendezvényei szombaton a budai Várba, ahol számos intézmény szervezett bejárást és programokat más napokon nem látogatható tereibe.
Egyre többet költenek felhőszolgáltatásra a vállalatok, az amerikai IHS kutatócég prognózisa szerint az idén világszinten 20 százalékkal nő a piac, s a szolgáltatásra költött összeg elérheti a 174 milliárd dollárt. A prognózisok szerint ez 2017-re 235 milliárd dollárra emelkedhet, ami a háromszorosa lesz a 2011-esnek.
Cseh-amerikai finálét rendeznek az 500 ezer dollár (122 millió forint) összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán, miután az elődöntőben Karolina Pliskova és Varvara Lepchenko diadalmaskodott.
London évente fizet ötmillió eurót, hogy ezzel is segítse az egyre nagyobb számú bevándorló elleni küzdelmet - közölte Theresa May brit belügyminiszter és francia kollégája, Bernard Cazeneuve.
Polgárdi — Falubeliek is rejtegethetnek még darabokat a legendás Seuso-kincsből – állítja Hajdú Éva, aki a kilencvenes években miniszteri biztosként próbált meg a római kori lelet Magyarországra juttatásában közreműködni, és aki most könyvet írt tapasztalatairól.
Budapest — Fenekestül felfordult Nádas György (52) élete, amióta megismerte a feleségét, Zsuzsit. Nádas ugyanis azóta életmódot váltott, amelynek köszönhetően teste látványosan átalakult, és sokkal fittebb lett. A változás ma már szembeötlő.
A Fidesz szerint épp az Együtt-PM indít az önkormányzati választásokon Óbuda-Békásmegyeren olyan képviselőjelöltet indít Mihalik Zoltán személyében, aki képviselőként kétszer is elhallgatta összeférhetetlenségét önkormányzati munkája során, és ezért két havi tiszteletdíjának megvonásával büntették.
London — Tizenöt évvel menesztése után pakolt ki Diana hercegnő (+36) és Károly herceg (65) házassági válságáról az udvar hajdani sajtószóvivője. Dickie Arbiter (74) hamarosan megjelenő könyvében teregeti ki a brit királyi család titkait.
Az Európai Unió átlagát jelentősen meghaladva Magyarország a 20. leggyorsabb letöltési sebességgel rendelkező ország a Földön. Míg februárban 23,4 Mbps-mal még a 27. helyet foglalta el a rangsorban, addig szeptemberre 33,2 Mpbs-os átlagos letöltési sebességgel hazánk hét helyet javítani tudott. A kelet-közép-európai régióban csupán Románia ért el jobb helyezést 55,7 Mbps-mal.
A skóciai népszavazás továbbra is vezető téma a nemzetközi sajtó hasábjain. Több szombati lap is arra hívta fel a figyelmet, hogy az államok jól teszik, ha meghallgatják függetlenséggel rokonszenvező régióikat. Az angol Financial Times a skóciai függetlenségi népszavazásról összeállított szombati értékelésében hangsúlyozta: az Egyesült Királyságot egy közvélemény-kutatási felmérés mentette meg. Az…
Az MSZ EDDSZ vezetője a 25 éve alakult szakszervezet jubileumi kongresszusán hangsúlyozta, a tisztességet és méltóságot képviselik, politikai irányzatoktól függetlenül.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) nagyobb anyagi támogatást javasol az almatermelők számára elszenvedett veszteségeik enyhítésére - közölte a NAK pénteken az MTI-vel.
Eljárást indított a rendőrség egy szerencsi férfi ellen, aki a marihuána alapanyagául szolgáló kendert termesztett Mád külterületén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Debrecen következő hétéves fejlesztési stratégiájának részeként egymilliárd forintot fordítanak az állatkertet is magában foglaló Nagyerdei Kultúrpark fejlesztésére - jelentette be a város alpolgármestere szombaton, a lepkeház átadásán.
Megállapodtak a kelet-ukrajnai válságban érintett felek szombat hajnalban arról, hogy a nehézfegyverek kivonásával egy 30 kilométeres fegyvermentesített övezetet hoznak létre a térségben.
A Bundesliga 4. fordulójának szombat délutáni meccsén a Bayern München gól nélküli döntetlent játszott a Stieber Zoltánt végig soraiban tudó Hamburg otthonában.
A balközép ellenzék a 2010-es földcsuszamlásszerű vereséghez képest biztosan előrébb jut az októberi önkormányzati választáson - mondta az Együtt-PM szövetség társelnöke Pécsett.
A délelőtti látogatószám és a délutáni programokra regisztrált látogatók száma arról tanúskodik, hogy hozzávetőleg ezren lesznek a változatos programokon - tájékoztatta az MTI-t a színház sajtóreferense.
Két nyeretlen bajnoki mérkőzés után alapos verésben részesítette a Real Madrid az újonc Deportivót a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában, amelyen Cristiano Ronaldo mesterhármast szerzett.
A színpadon hatalmas szívvel és lélekkel énekel, a napi pörgésből azonban nehéz kiszakítani, ugyanis munkamániás. Ezért Gájer Bálint esetében fontosabb egy odaadó, megértő társ, mint azt elsőre bárki is gondolná, hiszen előfordulhat, hogy csak a stúdiózás után jut idő a szerelemre. Szépségkirálynő szerelmével azonban ezt az akadályt is jól veszik, hiszen tudatosan építik kapcsolatukat.
Megállapodtak a kelet-ukrajnai válságban érintett felek szombat hajnalban arról, hogy a nehézfegyverek kivonásával egy 30 kilométeres fegyvermentesített övezetet hoznak létre a térségben.
A három forduló után sereghajtó Hamburg hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el szombaton a címvédő Bayern München ellen a német labdarúgó Bundesligában.
A 7. Nemzeti Vágtán, a Hősök terén 72 település versenyzője áll rajthoz. A lovasok 12 előfutamban mérik össze tudásukat, és az első két helyezett jut majd tovább a vasárnapi középfutamokba, onnan pedig a döntőbe.