A maszol.ro közlése szerint a miniszterelnök október 2-án, csütörtökön délután érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét.
Magyarország mindig nagyon büszke volt arra, hogy otthont adhat a Duna Bizottságnak, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy segítse a szervezet munkáját - mondta Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális diplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Az Európai Unió - elővigyázatossági intézkedésként - megerősítette az uniós intézmények biztonsági őrizetét, miután hétvégi sajtóértesülések szerint a belga hatóságok több, Szíriából visszatérő muszlim szélsőségest vettek őrizetbe, akik állítólag az Európai Bizottság brüsszeli központja ellen terveztek merényletet.
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első nyolc havi hiánya 858,8 milliárd forintot ért el, az augusztusi hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt, az utóbbi több mint 10 éve a legalacsonyabb havi deficit – közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Kisebb mínuszokkal indult a hét a tengerentúli részvénypiacokon. Az egyetlen amerikai makroadat nem adott lendületet, és közben vállalati oldalról sem érkeztek szembetűnő hírek.Csúsznak lejjebb az...
Folyamatosan nő, az elmúlt tíz évben harmadáról felére emelkedett azoknak a fiatal felnőtteknek az aránya Szlovákiában, akik egy háztartásban élnek szüleikkel - írta a pozsonyi Pravda hétfőn.
2014. augusztusában a hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt, ez több mint 10 éve a legalacsonyabb havi deficit. Így összességében az államháztartás központi alrendszerének I-VIII. hónapjában 858,8 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 1053,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 150,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig…
Az amerikai használtlakás-eladások száma váratlanul 5,05 millióra csökkent augusztusban az egy évvel korábbihoz képest a júliusi 5,14 millióról - közölte az amerikai ingatlanügynökségek szövetsége (NAR) hétfőn.
Egy kormánypárti képviselői önálló indítvány módosítaná a földgázellátásról szóló törvényt, kimondva, hogy a közvámraktárként üzemeltetett földgáztárolóban elhelyezett földgáz tulajdonjogának átruházása nem minősül a földgázellátásról szóló törvény szerinti engedélyköteles tevékenységnek.
Elég értelmezhetetlen videót töltött fel Instagramjára a Liverpool 20 éves játékosa, Suso: a középpályás félmeztelenül táncol egy barátjával, valamint egy csontvázzal.
Az AAA AUTO Csoport áprilisban kezdte újra magyarországi működését, azóta augusztus végéig 1 170 járművet értékesített a cég fóti telephelyén. Most összesítették az adatokat - milyen színű, milyen típusú és milyen árú használt autót keresnek a magyarok?
A Kúria nagyrészt fenntartja a másodfokon hozott ítéletet a Baumag-ügyben hétfőn kihirdetett határozatában azzal, hogy az ötödrendű vádlott esetében mellőzi a próbára bocsátást.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke benyújtotta hétfőn a Központi Választási Irodához (BEC) az államelnök-választáson való indulásához szükséges iratokat, és leadta a jelöltségét támogató csaknem 270 ezer aláírást.
A Paksi Atomerőmű bővítését nem érinti az Oroszország elleni mostani nemzetközi szankciós csomag - mondta Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos hétfőn a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
Új javaslatot készít az Európai Unió az orosz embargó miatti bevételkiesés kompenzálására a zöldség-gyümölcs szektor számára - mondta a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, azután, hogy a lengyel túljegyzés miatt be kellett fagyasztani a keretet. Feldman Zsolt hozzátette: országokra lebontva, az exportvolumen arányában alakítják ki a kereteket.
Kampala – Drámai pillanatokat életek át a Chelsea futballcsapatának szurkolói a Manchester City elleni 1-1-re végződő vasárnapi, angol bajnoki mérkőzésen. Egy afrikai drukker nem bírta az izgalmakat, belehalt Frank Lampard (36) egyenlítő góljába.
A Victor Ponta román miniszterelnök vezette balközép kormány hétfőn eltörölt több megszorító intézkedést, amelyeket 2009-ben hozott az előző jobbközép bukaresti kabinet.
A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Csalók mindig is voltak és lesznek, bármikor, bárhol felbukkanhatnak, egyre ötletesebb technikákat alkalmaznak. Hosszú évek munkájának köszönhetően végre meghatározták a tipikus munkahelyi csaló profilját. Ehhez több, mint egymillió visszaéléses eset tapasztalatait használták fel az elmúlt tíz évből.