Az orosz-magyar tárgyalások intenzitásában az elmúlt két és fél hónapban nincs változás, az orosz fél is úgy gondolja, hogy a paksi projektet nem befolyásolják az Oroszországgal szembeni uniós szankciók - jelentette ki Aszódi Attila, az atomerőmű bővítéséért felelős kormánybiztos szerdán egy budapesti sajtóbeszélgetésen.
Összesen több mint 1,2 milliárd forintos beruházással bővítette veszprémi gyárát a Continental Automotive Hungary Kft., a fejlesztéshez a cég 321 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég az MTI-vel.
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken. Az AXA Bank első fokú ítélet kiegészítését kérte, ez várható ma.
Péntek délutánig lehet még delegáltakat bejelenteni a választási bizottságokba. A delegálás a jelöltek és a jelölőszervezetek érdeke, mert így saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról.
Hiába találták vétkesnek a hatóságok a tiszafüredi közétkeztetést ellátó Füredi Hableány Bt.-t is a júniusi lépfenefertőzés ügyében, továbbra is ez a cég látja el a közétkeztetés egy részét a településen, mert az önkormányzat nem tudja felmondania szerződését - írta a Népszabadság.
Bokros Lajos szerint Horn Gyula kormányzati teljesítménye ma már fénylő csillagként tündököl az égen. A politikus erről egy fórumon beszélt, ahol Róna Péter szadistának nevezte a hazai monetáris politikát.
A köszvény egy több szervet érintő betegség, melyben megemelkedik a húgysav szintje a vérben, ami az ízületek gyulladását okozhatja, ilyenkor pedig az ízületek deformálódhatnak, és akár mozgáskorlátozottság is kialakulhat. Mi okozza és milyen hajlamosító tényezőket ismerünk?
Az egész Forma–1-es szaksajtót foglalkoztatja a kérdés: vajon hol folytatja pályafutását Fernando Alonso? Ahány forrás, annyiféle variáció – az Autosport szerint egyelőre megjósolhatatlan az ügy végkifejlete.
A négy visegrádi ország külön-külön kicsi, de együttesen 65 milliós piacot képvisel, amellyel az Egyesült Államoknak érdemes kapcsolatokat kiépítenie - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a Google New York-i székházában szerdán megtartott, Közép-európai digitális gazdasági fórumon.
Három napnyi visszaesés után meredeken emelkedtek a vezető amerikai részvénypiacok szerdán, ebben nagy szerepet játszott, hogy a vártnál sokkal jobb adatokat közölt az amerikai kereskedelmi minisztérium az újlakás-eladásokról.
Főleg Szingapúrból érdeklődnek erőteljesen a magyar ingatlanok iránt. Virág Henrietta, a Lions Buildings International ügyvezető igazgatója szerint a rövidtávon elérhető magas profit miatt tértek vissza hozzánk a külföldi befektetők.
Tovább erősödött csütörtök reggelre a forint az euróhoz képest: a bankközi devizapiacon 309,94 forinton jegyezték hét óra körül a 12 órával korábbi 310,10 forint után.
Az Enefi bejelentette, hogy kapcsolt vállalkozása, az E-Star Management Zrt. csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be. Ennek oka, hogy a társaság nem tudta határidőben teljesíteni a romániai pénzügyi...
Az Egyesült Államok és arab világbeli szövetségeseik folytatják a légi hadjáratot Szíriában az Iszlám Állam ellen, és légicsapásokat mértek a dzsihadista szervezet kezén lévő olajfinomítókra - közölte helyi idő szerint szerdán a Pentagon szóvivője
A Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet több száz tagjával, köztük a csoport állítólag elhunyt vezérének dublőrével és több parancsnokával is végeztek a biztonsági erők Nigériában, és lázadók további százai adták meg magukat az utóbbi hetekben ott és a szomszédos Kamerun területén - állította szerdán a nigériai és kameruni védelmi minisztérium
Tovább erősödött csütörtök reggelre a forint az euróhoz képest: a bankközi devizapiacon 309,94 forinton jegyezték hét óra körül a 12 órával korábbi 310,10 forint után
Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön.
Az Egyesült Államok és arab világbeli szövetségeseik folytatják a légi hadjáratot Szíriában az Iszlám Állam ellen, és légicsapásokat mértek a dzsihadista szervezet kezén lévő olajfinomítókra - közölte helyi idő szerint szerdán a Pentagon szóvivője
Egyelőre nem kapta meg a minisztériumi jóváhagyást az MVM 450 megahertzes tervezett mobil-adatátviteli rendszere, amely elsősorban az okos mérőórák kommunikációját szolgálná - írta a Népszabadság.
Két újabb, a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos pert tartanak ma a Fővárosi Törvényszéken.A Szigetvár Takarékszövetkezet keresete is elutasítással zárult 2014.09.25 14:09Az ítélet szóbeli indoklása...
Volkswagen-márkatalálkozót tartanak szombaton a mogyoródi Hungaroringen, ahol várhatóan 2000-nél is több autót - oldtimereket, tuning autókat, egyedi építésű Volkswageneket - állítanak ki.
A dzsihadisták Irakba és Szíriába özönlésének megakadályozását célzó határozatot fogadott el szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT), amelyben a világ összes országát arra kötelezik, hogy "fojtsa el" a külföldi harcosok toborzását és konfliktuszónákba való utazását