2014. szeptember 25. csütörtök

szept. 25
9:21
Visszapattan-e az OTP? (Privátbankár)
Az OTP a csütörtöki kereskedésben korrigálhatja jelentős, szerdai esését és 4200 forint közelébe, esetleg a fölé erősödhet a Buda-Cash és a Concorde piaci szakértői szerint, akik a többi nagy papírban nem várnak nagy elmozdulásokat.
szept. 25
9:21
101 év után született lány a családban (BorsOnline)
Azt nem lehet mondani, hogy nem volt türelmes egy Angliában élő család. Silvertonékat ugyanis négy generáció és több mint száz év után végre egy lány utóddal ajándékozta meg a sors.
szept. 25
9:21
Torkig vannak tanítványai Kanye Westtel (Blikk)
New York – Büntetésből ajnározta magát Kanye West (37)!
szept. 25
9:21
Mikrós tortácska (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 3 db tojás 6 evőkanál liszt 8 evőkanál darált dió 8 evőkanál cukor fél csomag sütőpor 10 evőkanál tej 8 evőkanál olaj fahéj ízlés szerint A krémhez: 5 dl habtejszín 1 kis pohár joghurt baracklekvár
szept. 25
9:21
Ma kezdődik az első Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Budapesten (Infostart)
A legújabb külföldi dokumentumfilmek érkeznek a világ minden tájáról, köztük az Egyesült Államokból, Izraelből, Skandináviából, Svájcból és Szerbiából a csütörtökön kezdődő első Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (Budapest International Documentary Festival, BIDF), amelynek a Corvin mozi ad otthont vasárnapig.
szept. 25
9:21
Péntekig lehet a nemzetiségi névjegyzékbe jelentkezni (Gondola)
A nemzetiségi választáson csak azok vehetnek részt, akik holnap 16 óráig felvétetik magukat a nemzetiségi választói jegyzékbe
szept. 25
9:21
Komoly torlódásokra számíthatunk Nagykanizsán (Blikk)
szept. 25
9:21
Péntekig lehet a nemzetiségi névjegyzékbe jelentkezni (Spa Trend Online)
Eddig 218 ezer nemzetiségi választót vettek fel a névjegyzékbe.
szept. 25
9:21
Az orosz szankciók újabb áldozata (Portfolio)
A korábbi tervek szerint a Rosznyeft megvenné a Morgan Stanley olajkereskedéssel foglalkozó részlegét, az orosz vállalat azonban a nyugati szankciók miatt könnyen lehet, hogy kihátrál a tranzakcióból...
szept. 25
9:21
Inegrált falvakban élnek majd az SOS-gyermekek (Pénzcentrum)
Integrált falvakban élnek majd a gyerekek....
szept. 25
9:23
Nem kér a trükközésből a Fradi-tábor (BorsOnline)
Nem hatja meg az FTC ultráit, hogy a klubvezetés újságcikkben buzdítja őket arra, jöjjenek szurkolni a csapatnak.
szept. 25
9:23
Fellép a Nemzeti Énekkar is Aradon (Gondola)
A Nemzeti Énekkar négy alkalommal is fellép Aradon a vértanúk emléknapján, október 6-án - közölte az együttes az MTI-vel szerdán
szept. 25
9:23
Egyedülálló IT fejlesztéssel előztük meg Európát (Blikk)
szept. 25
9:23
Leszakadt a felsővezeték a szerencsi állomáson (Spa Trend Online)
A munkával várhatóan délelőtt tíz óra körül végeznek a vasúttársaság műszaki szakemberei.
szept. 25
9:23
A híres befektetőt másolnák le (Portfolio)
Dél-Korea több állami alapjában is változtatásokat hozott, a fő cél, hogy a belső elemzői bázist nagyobb mértékben megnöveljék. A Fed fokozatosan szigorítani fog, ami a részvénypiacok számára...
szept. 25
9:25
Alkotmánybíróság: Paczolay Péter dilemmái (Gondola)
Az alkotmányosság helyzete. Indítványok tömege masírozik. Íme a legfrissebb döntések serege.
szept. 25
9:25
Erőlködik a forint, de messze még nem jutott (Portfolio)
Nagyjából kéthetes forintcsúcsról beszélhetünk az euróval szemben, ugyanakkor további érdemi erősödés egyelőre nem látszik. Sőt, a hosszabb távú tendenciák azt mutatják, hogy még éppen csak a 100...
szept. 25
9:27
Elvesztegettünk huszonöt évet? (Gondola)
Joggal érzik úgy az emberek, hogy a rendszerváltást elbuktuk – mondta Róna Péter, aki Bokros Lajossal vitatta meg az elmúlt 25 év gazdaságpolitikáját.
szept. 25
9:39
Diplomáciai háború tört ki a döglött teknős miatt (BorsOnline)
Először veszett össze két állam egy döglött teknős miatt. Ecuador és a Galápagos-szigetek is magáénak követeli Magányos George kihűlt tetemét.
szept. 25
9:39
Titokban megházasodott a Thor sztárja (Blikk)
New York - Titokban nősült Jeremy Renner (43), a Thor és a Bosszúállók sztárja! A színész a Capitol File magazin egyik eseményén bukott le, az újságírók ugyanis rögtön kiszúrták, hogy karikagyűrű van az ujján.
szept. 25
9:39
Tovább étkeztet a lépfenés cég (Blikk)
Nem tud szerződést bontani a fertőzés ügyében hibásnak talált egyik céggel Tiszafüred.
szept. 25
9:39
Recept: Mikrós tortácska (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 3 db tojás 6 evőkanál liszt 8 evőkanál darált dió 8 evőkanál cukor fél csomag sütőpor 10 evőkanál tej 8 evőkanál olaj fahéj ízlés szerint A krémhez: 5 dl habtejszín 1 kis pohár joghurt baracklekvár
szept. 25
9:39
Éljen a TF önállósága! (Infostart)
Istvánfi Csaba korábbi rektor szerint óriási dolog, hogy a kormányzat a 2000-től a Semmelweis Egyetem egyik karaként működő TF önállóságát törvényileg visszaállította, illetve megerősítette, most pedig az egyik legfontosabb feladat a Testnevelési Egyetem tudományos hátterének szakmai felerősítése.
szept. 25
9:40
Dolgoznánk ilyen ügynökségi irodában (Kreatív Online)
Este hatkor az asztalok egyszerűen eltűnnek.
szept. 25
9:40
Civilek is áldozatul estek az USA szíriai légicsapásában (Blikk)
szept. 25
9:40
Nigériában már nincs Ebola (Alternatív Energia)
Szakértők azonban figyelmeztetnek, hogy korai még győzelmet hirdetni.
szept. 25
9:41
Megálljt parancsoltak a két napja tartó esésnek (Portfolio)
Egy vártnál jobb ingatlanpiaci adatnak és egy kedvezően fogadott Fed-jegybankári nyilatkozatnak köszönhetően jó volt tegnap a hangulat az amerikai tőzsdéken. Az ázsiai piacokon viszont csupán a japán...
szept. 25
9:41
A fiatalok 20 százaléka egyáltalán nem akar családot (Pénzcentrum)
A magyarok több mint negyede egyetlen gyerek felnevelését sem tudná finanszírozni....
szept. 25
9:41
KGBéla-ügy: az oroszokra jellemző a perspektivikus beszervezés (ATV)
Elképzelhető, hogy az orosz titkosszolgálat már a hetvenes évek végén felfigyelt Kovács Bélára, mondta a jobbikos képviselő sztorija kapcsán Földi László egykori hírszerző.
szept. 25
9:42
A Szigetvár Takarékszövetkezet keresetét is elutasították (Blikk)
szept. 25
9:42
Gyerekek raboltak Cegléden (Alternatív Energia)
A gyanú szerint rendszeresen vertek és többször is kiraboltak egy náluk idősebb fiút.
szept. 25
9:43
Gréczy utánajárna a Szijjártó-csodának (ATV)
Normálisan, csak úgy, rendes üzletmenetből nem lehet annyi pénzt keresni, mint amennyit Mészáros Lőrinc keresett – ezt Gréczy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
szept. 25
9:45
Újabb légicsapások Szíriában: civilek is meghaltak (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet legalább 14 harcosa és öt civil, köztük egy gyermek is életét vesztette Szíria északi és keleti részén az Egyesült Államok és szövetségesei által csütörtökre virradóra végrehajtott légicsapásokban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns csoport.
szept. 25
12:42
MNB: az államháztartás hiánya 2,8 százalék lesz a GDP-hez mérten (Infostart)
Az államháztartás hiánya 2014-ben 2,8 százalék lesz a GDP-hez mérten az uniós módszertan szerint, míg 2015-ben 2,6 százalékra mérséklődik - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentéséből, amelyet a jegybank csütörtökön tett közzé.
szept. 25
12:42
Újabb takarék keresetét kaszálta el a bíróság (Privátbankár)
Elutasította a Szigetvár Takarékszövetkezet magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
szept. 25
12:42
Magyar tudományos siker: ellenanyagot termelő állatok (Infostart)
Ellenanyagot termelő, génmódosított állatokat fejlesztett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont start-up cége, az ImmunoGenes. A biotechnológiai eljárást a japán Kyowa Hakko Kirin gyógyszergyár hasznosítja - olvasható az ELTE közleményében.
szept. 25
12:42
15 évet kapott első fokon a hummeres gázoló (BorsOnline)
Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék első fokon azt az osztrák sofőrt, aki 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt.
szept. 25
12:42
Szexi! Dominaként pózol Paris Hilton - fotó! (Blikk)
szept. 25
12:42
Tizenöt év fegyház a hummeres gázolónak (Blikk)
Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék első fokon csütörtökön azt az osztrák sofőrt, aki 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt.
szept. 25
12:42
Recept: Sültpaprika-krémleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 10 db kápia paprika 1 fej fokhagyma 1 fej vöröshagyma olívaolaj 1 db leveskocka 5 dkg feta sajt
szept. 25
12:42
Ők lettek a nemzet művészei (Infostart)
Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc részesül a Nemzet Művésze díjban. Az elismerést tíz kategóriában összesen 69 Kossuth-díjas, a táncművészek kivételével 65 év feletti alkotó kapja meg.
szept. 25
12:42
Péntekig lehet a nemzetiségi névjegyzékbe jelentkezni (Infostart)
Pénteken 16 óráig jelentkezhetnek a nemzetiségi névjegyzékbe azok a választók, akik részt kívánnak venni a nemzetiségi képviselők októberi választásán.
szept. 25
12:42
Ezért nem vizsgálódhatnak a malájok a lezuhant gépnél (Infostart)
A kijevi hatóságok nem tudják szavatolni, hogy a malajziai szakértők eljussanak a malajziai légitársaság Boeing-777-es gépe katasztrófájának kelet-ukrajnai helyszínére, és nem is ajánlanak semmilyen időpontot erre - jelentette ki csütörtökön Najib Razak malajziai kormányfő.
szept. 25
12:42
Ismét felhívhatja magára a figyelmet az al-Kaida (Gondola)
Az al-Kaida által Európában, az Egyesült Államokban vagy Izraelben végrehajtandó terrorakció veszélyére hívta fel a figyelmet szerdán Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorizmusellenes koordinátora
szept. 25
12:42
Finoman hecceli a KitKat az Iphone-t (Kreatív Online)
Hiszen a KitKat nem hajlik, hanem törik. Slusszpoénnal.
szept. 25
12:42
Ezektől a tablettáktól lehet megőrülni! (Blikk)
Összehangolt akció keretében fogták el az egyenruhások O. Ferencet, aki a gyanú szerint tablettákat és növényi származékokat árult Békés megyében. Szeptember 17-én fogták el a 36 éves férfit, akinek a lakásán később házkutatást is tartottak.
szept. 25
12:42
Kilenc embert tartóztattak le terrorizmus vádjával (Blikk)
szept. 25
12:42
Civil áldozatok Szíriában (Metropol)
Washington már harmadik napja hajt végre légicsapásokat a polgárháború sújtotta közel-keleti országban az Iszlám Állam állásai ellen.
szept. 25
12:42
Márkatermék (Metropol)
szept. 25
12:42
Triscsuk a Dunaújvárosban folytatja (Metropol)
A 29 éves válogatott játékos kedden közös megegyezéssel távozott Érdről.

Keresés