Legkésőbb 2015 márciusában megkezdi munkáját a nemzeti közműszolgáltató holding, amelynek bázisát az állami tulajdonba került Főgáz jelentheti - közölte Lázár János vasárnap Makón.
Rossz volt a munkaerőpiaci helyzet augusztusban Ausztriában, közel 43 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, akárcsak egy évvel ezelőtt, és eközben néhány ezerrel kevesebb külföldit foglalkoztattak. Ám míg egy éve pár százzal több, most hatszázzal kevesebb magyar kapott ott állást. A románok kicsit javítani tudtak.
Hétfő reggel az első járat indulásától az M3-as metró teljes vonalán, Újpest-Központ és Kőbánya-Kispest állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat "hatósági zárás" miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő hajnalban az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint átvizsgálják a teljes szakaszt.
Nagy csalódás érheti jövőre a devizahiteleseket: nem a kamatemelést, mint olyat, hanem csak a tisztességtelennek nyilvánított változatát felejthetik el örökre. A hitelek kamatszintje ugyanis az...
Az Iszlám Állam kezén lévő, legjelentősebb szíriai földgázüzemet támadta légicsapásokkal vasárnap este az amerikai vezetésű koalíció. Közben az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front vezetője bosszúval fenyegette meg a nyugati országokat.
Kick-boxban, karatéban és jiu-jitsuban mérhették össze a tudásukat a rendvédelmi dolgozók a Terrorelhárító Központ által szervezett küzdősport gálán vasárnap. A TEK főigazgatója szerint egyre népszerűbb ez az esemény a résztvevők és a közönség köreiben is. Hajdu János annak is örül, hogy egyre több rendvédelmi dolgozó művel valamilyen küzdősportot. Az eseményen a küzdősportok egyik élő legendája…
Hétfőn az EvoBank Zrt. keresetének tárgyalásával kezdetét veszi a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos másodfokú tárgyalások sorozata a Fővárosi Ítélőtáblán.
Rövid időn belül megoldást kell találni a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. hiteleinek refinanszírozására, mert a céget sürgeti a határidő - mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
Megindulhatott a forgalom a 3-as metró vonalán hétfő reggel, miután a rendőrség átvizsgálta a teljes szakaszt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel.
Az uniós támogatási rendszer helyenként elképesztő bürokratikus követelményei számtalan pályázónak, nyertesnek, projektmenedzsernek, tisztviselőnek okoznak bosszúságot. Az új uniós fejlesztési ciklus...
Az Index, a HVG, az ATV és a Népszabadság információja szerint ma délben visszalépteti Falus Ferencet az őt jelölő három baloldali párt. Az értesülések szerint az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom vezetője lesz.
A Parlament őszi vegyes törvénycsomagja – ami Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter nevéhez fűződik – a legkülönbözőbb témákat köti egy csokorba az adóktól a médiáig. A múlt héten megszavazott T/1271. törvényjavaslat 23 törvényt módosít.
Milyen telünk lesz? - tesszük fel mi is és teszik fel nekünk is gyakran ezt a kérdést. A napokban egy hazai sípálya üzemeltetőjével beszélgettünk, aki bizonygatta, hogy saját megfigyelése alapján, egy esős nyár után várhatóan egy hóban gazdag tél köszönt ránk. Utánakérdeztünk, hogy tényleg van-e ilyen összefüggés.
Több száz motoros kisgyermek hívta fel a figyelmet arra, hogy a jövőben tisztább és élhetőbb Budapesten szeretnének élni. A gyerekek körbemotorozták a Hősök terét, hogy így adjanak nyomatékot kívánságuknak. A Levegő munkacsoport szerint jó lenne elérni, hogy legalább akkor visszafogják az autóhasználatot az emberek, amikor erre lehetőségük van. Részletek a videóban.
Bár a vezetőség nem teljesítette követeléseiket, a pilóták befejezik a sztrájkot, közölte a pilóták többségi szakszervezete. A 14 napig tartó munkabeszüntetés után keddre állhat helyre a légiközlekedés.
A valaha elért legnagyobb mértékre emelkedett tavaly a különbség a gépjárművek tényleges és a gyártók által megadott üzemanyag fogyasztása között - derül ki az International Council on Clean Transportation (ICCT) kutatóintézet tanulmányából.
Ezzel a jelmondattal kezdte meg kampányát Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) szász nemzetiségű államfőjelöltje, Bukarestben.
A Der Spiegel című német hírmagazin az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és az uniós állampolgársághoz köthető ügyekkel foglalkozó biztosi posztjára jelölt Navracsics Tiborról közölt portrét vasárnap megjelent számában.
Lehet-e társadalmi igény ma Magyarországon a közösségi szolgálat? Mi motiválja a fiatalokat, hogy önkéntes munkával segítsék a rászorulókat? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2014. szeptember 26-án rendezett témanapja, írja az edupress.
Minden párt követelte a lemondását, mégsem indítanak Balogh Józseffel szemben senkit. Tanácstalan válaszokat kaptunk a kérdésre, kire szavazzon, aki rá nem akar?
A törvény szerint a munkavállaló munkaviszonyának tartama alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, ami munkáltatója jogos gazdasági érdekét sérti. Ez azt jelenti, hogy amíg a munkaviszony tart, nem lehet áruló, nem dolgozhat konkurenciának, nem szállíthat adatokat, információkat.
Egy új kolléga érkezése a csapatba mindig érdekes helyzet és számtalan feladatot vet fel, nem csak az újdonsült munkaerő számára. A beilleszkedés időszaka azonban lehet zökkenőmentes. Ennek érdekében viszont a munkaadónak elengedhetetlen lépéseket kell tennie, amik hosszútávon többszörösen megtérülnek.
Hétfő reggel az első járat indulásától az M3-as metró teljes vonalán, Újpest-Központ és Kőbánya-Kispest állomások között pótlóbuszok szállították az utasokat "hatósági zárás" miatt.