A Wall Street Journal értesülései szerint a Commerzbank távolabb került az amerikai hatóságokkal való megállapodástól, miután a bank pénzmosási szabályozását nem találták megfelelőnek.
Reggel fél hétkor két férfit megtámadtak a XVII. kerületben. Gázspray-vel lefújták és megkötözték őket, majd elvették a pénzüket és egy kisbusszal elmenekültek a támadók. Miután kiszabadultak az áldozatok, autójukkal a fehér kisbusz után eredtek. A buszból többször rálőttek az üldözőkre, akik … Folytatás
Az NMHH értékesítette az eddig nem használt frekvenciasávokat. A Telenor, Telekom, Vodafone mellett nyert a DIGI is. A szolgáltatók 2034-ig nyertek jogosultságot a frekvencia használatra, az állam 130 milliárdot kaszált.
A bíróság honlapján közzétett tárgyalási jegyzék szerint október 9-ig összesen 14 tárgyalást tűztek ki. Ezen a héten az EvoBank mellett a Milton Hitelezési Zrt., a Sopron Bank Burgenland Zrt., a Bóly...
Vandál módon megrongálták a váci MSZP-DK választási szövetség plakátjait szombatra virradóra, az ügyben az érintettek feljelentést tettek - tájékoztatta a szövetség hétfőn az MTI-t.
A Fővárosi Ítélőtábla az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az EvoBank Zrt. magyar állam ellen indított perében, amelynek tárgyalását felfüggeszti az Ab eljárásának végéig. Hétfőn az EvoBank keresetének tárgyalásával kezdetét vette a devizahiteles törvénnyel kapcsolatos másodfokú tárgyalások sorozata.
Október 13-ra halasztotta az ítélethirdetést a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. által a magyar állam elleni indított devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az EvoBank Zrt. magyar állam ellen indított perében, amelynek tárgyalását felfüggeszti az Ab eljárásának végéig.
Október 9-ig összesen 14 tárgyalást tűztek ki eddig a devizahitelek másodfokú tárgyalássorozatában, amely ma (a még párhuzamosan zajló elsőfokú perekkel egy időben) indult a Fővárosi Ítélőtáblán. A...
Az elvárt 104 milliárd forint minimumdíjnál többért, összesen 130,63 milliárd forintért értékesítette szélessávú mobil-adatforgalomra alkalmas frekvenciakészletét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a nyerteseket hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón hirdették ki.
A Lenovo (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) és az IBM (NYSE: IBM) ma bejelentette, hogy az IBM x86-os szerver üzletágának a Lenovo általi akvizíciója kielégíti az összes szabályozási feltételt, és a felek 2014. október 1-jén lezárják az ügyletet. A tranzakció a harmadik legnagyobb szereplővé teszi a Lenovot a 42,3 milliárd dolláros globális x86-os szerver piacon.
A Strava térképén összesen 77688848 biciklizés és 19660163 futás GPS-adatai alapján ábrázolták a megtett útvonalakat az egész világon. Ha valaki szívesen keresne népszerű kocogóútvonalat a világ másik felén, most végre megteheti!
Megtartotta az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár az ING Önkéntes Nyugdíjpénztár beolvadásának záró közgyűlését pénteken, a résztvevők egyhangúlag elfogadták a fúzióról készült beszámolót - tájékoztatta az Aranykor hétfőn az MTI-t.
A párttanács fogadta el, hogy az MSZP Falus Ferenc főpolgármester-jelöltsége mellé állt, ezért nekik kell majd dönteni arról is, hogy kit támogatnak helyette, ha visszalép, mondta az MTI-nek Kunhalmi Ágnes. A pártnak el kell dönteni, hogy milyen feltételekkel támogatják Bokrost, ezért … Folytatás
Még augusztusban lopott a fenti személy pár mobilt, táskát a X. kerületi Szent László téri templomból. Arra nem gondolt, hogy templomban rejtett kamera is van, ami rögzítette az arcát. Ha bárki felismerné szóljon a legközelebbi rendőrnek vagy papnak. (Police.hu)
Az elvárt 104 milliárd forint minimumdíjnál többért, összesen 130,63 milliárd forintért értékesítette szélessávú mobil-adatforgalomra alkalmas frekvenciakészletét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a nyerteseket hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón hirdették ki.
Hosszú Katinka országos csúcsot felállítva jutott be a hétfő délutáni döntőbe 50 méter gyorson az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának hongkongi állomásán.
Külföldi zsoldosok is harcolnak a délkelet-ukrajnai Luhanszk megyében a kijevi hatalom ellen küzdők soraiban - derült ki a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió hétfőn sugárzott riportjából
A hibrid autó nem jelent egyet az unalmassal, amit nem csupán a hétköznapi ember számára elérhetetlen BMW i8, hanem a sokkal földközelibb VW Golf GTE is bizonyított nemrégiben. Wolfsburgban pedig nem elégednek meg a dinamikus hibrid kompakttal, s a vadonatúj Passatból is elkészítették a lendületes és közben rendkívül takarékos, konnektorról is tölthető benzin-elektromos verziót.
Ugyan a márciusi Genfi Autószalonon már egyszer megmutatta a Honda a Civic Type R koncepcióváltozatát, a kifejezetten látványos formákkal megáldott sportkompakt élőben lelombozóan messze állt egy valódi autó kidolgozottságától – ami jelezte, hogy bizony messze van még a sorozatgyártás. A héten kezdődő Párizsi Autószalonon azonban újra próbálkoznak a japánok, és ezúttal már jóval meggyőzőbbnek…
Hiába rendelkeztek 177 ezernél is többen 2009-ben arról, hogy személyi jövedelemadójuk 1 százalékát parlagfű-mentesítésre fordítsák, a Vidékfejlesztési Minisztérium az összeg túlnyomó részét másra költötte, illetve egyszerűen felélte – írja a hvg.hu.
Budapest - Visszalép Falus Ferenc főpolgármester-jelölt az önkormányzati választáson. Az Együtt-PM jelöltje, akit az MSZP és a DK is támogatott, ezt hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón jelentette be.
A Bélyegmúzeum, a Herman Ottó Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeumának programjait jutalmazták múzeumpedagógiai nívódíjjal a hétfői országos múzeumpedagógiai évnyitón a Ludwig Múzeumban
Szijjártó Péter az amerikai BorgWarner képviselőivel együtt hétfőn letette a vállalat zöldmezős beruházásában épülő 15 ezer négyzetméteres oroszlányi kipufogó-alkatrész gyárának alapkövét.
Egyre többen választják a bankkártyás és a netbanki fizetést azok közül, akik számláik kiegyenlítéséhez papíralapúról elektronikus fizetésre térnek át. Míg a csoportos fizetési megbízást használók...