Ez az arapawa birka nem fél semmitől, nem úgy, mint az áldozata. Egyébként csodálatosak az ilyen videók, amikor emberek szó szerint összefeszülnek ezekkel a vad hegyi birkákkal, mint például ez a motoros. Update: egy kommentelő írta, hogy a két birka … Folytatás
A K&H által végzett befektetői felmérés eredménye szerint az utóbbi két évben megtakarítási kérdésekben jelentősen felértékelődött a család és a barátok szerepe. Döntési helyzet esetén továbbra is a banki tanácsadó javaslata az első, ezt követően viszont a család véleménye számít leginkább.
Hivatalosan is gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból azt a brit férfit, aki még Nyugat-Afrikában, Sierra Leonéban betegedett meg az Ebola-vírustól.
Néha nem értjük a térségünk országai között hagyományosan fennálló feszültségeket, de ha szolidárisak leszünk, annak mindnyájan hasznát vesszük, és a kárpát-medencei térség országainak példája döntő lesz Ukrajna számára is - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke a lengyelországi Krynicában szerdán kezdődött gazdasági fórumon.
Lázár János vadásztársa szerint Vidar Helgesen azért pattog és követel Magyarország elleni EU-szankciókat, mert megsértődött, és egyébként is féltékeny a magyar kormány sikereire.
A Honda is azon gyártók közé tartozik, amik hosszabb idő - jelen esetben bő 13 év - "szünet" után ismét kínál kombi karosszériával alsó-középkategóriás modellt, mégpedig az immár 41 esztendeje...
Ukrajna 1 millió tonna szén importját tervezi Dél-Afrikából, miután a Donbass régióban dúló konfliktus miatt zavarok álltak be a belföldi széntermelésben - közölte Arszenyij Jacenyuk ukrán...
A működési környezetben bekövetkezett változások nemcsak az RTL operációját, hanem a társaság részvényeit is megviselik. Míg az európai média cégeket tömörítő szektorindex a tavaly év végi...
A Pedagógusok Szakszervezete szerint az oktatást-nevelést segítő dolgozók bérét is rendezni kell, ők ugyanis 2008 óta gyakorlatilag nem részesültek béremelésben.
A módszertani váltás hatása a most közzétett adatokban már nem jelentkezik, ezért lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése júliusban az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
A vártnál magasabb a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi, éves összehasonlítású 3,9 százalékos bővülése az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik 3,3 százalékos éves növekedéssel számolnak az idén, miután a második fél évben nagy valószínűséggel mérséklődik a bővülés üteme.
Hétfőn még Dubajban, a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásán versenyzett, pénteken pedig már Szingapúrban szerepel Hosszú Katinka, a jelen első számú magyar női úszója.
66 magyar termék és szolgáltatás kapta meg az idén a parlamentben a Magyar Termék Nagydíjat. Egyetlen, de sokatmondó díjazottat emelnék ki: „Magyar Suzuki Zrt. – SX4 S-CROSS 1.6 l 5 ajtós személygépkocsi, allgrip”
Kartellezés miatt 138 millió euró bírságot szabott ki az Európai Bizottság chipkártyák gyártóira - jelentette be szerdán Joaquín Almunia versenyjogi biztos.
Az orvosok bérének jelentős emelésére lenne szükség, hogy érdemben csökkenjen a külföldre távozók száma - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Velkey György. A közintézményekben zajló magánpraxisok kifehérítése után a szolidaritás elvéhez továbbra is feltétlenül ragaszkodna a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból azt a brit férfit, akit hazaszállítottak Nagy-Britanniába, mert a nyugat-afrikai Sierra Leonéban megbetegedett az Ebola-vírustól.
Számos változást hoz a kereskedők életében az online pénztárgépek üzemeltetése. Ez nemcsak a napi használatra vonatkozik, hanem a karbantartási, szervizelési szabályokra is. Az egyik legfontosabb változás, hogy a rendelet értelmében a pénztárgépnaplót a kereskedő köteles vezetni és megőrizni az adómegállapítási jog elévüléséig. Korábban annak szakszerű kitöltése a szerviz, illetve a forgalmazó…
Megkezdődött az iskola! Szívesen csomagolnak a szülők müzliszeletet, gondolván, hogy egészségesebb, mint a csokoládé, ugyanakkor mégis desszert a gyermeknek. De vajon mennyit ehetünk belőle, és miért?
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet a korábban véltnél jóval több iraki katonát végzett ki júniusban: 190 helyett 770-et - tárta fel szerdán a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi megfigyelő szervezet.
A TriGranittól a CBS Property vezérigazgatói székébe, majd most onnan (újra) a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó hálózat magyarországi leányának vezető pozíciójába nyergelt át a hazai ingatlanszakma...
Tiszteletreméltó, ha egy újságíró történelmi-politikai témákkal is foglalkozik, de az irodalmi eszközök akár a legjobb szándék ellenére is elferdíthetik a valóságot - írja Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára a Die Presse című konzervatív osztrák lapban szerdán megjelent vendégkommentárjában.
Megállapodást írt alá a Renault-Nissan a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatójával, az Orange-zsal, miszerint 2015 folyamán 200 darab teljesen elektromos meghajtású járművet szállít a...
Monza — Fernando Alonso (33) megegyezett a Ferrarival a hosszabbításról? Olasz lapértesülések szerint a spanyol Forma–1-es pilóta azért tett újra „hűségesküt” a maranellói csapat mellett, mert 2016-ig szóló szerződését napokon belül újabb három évvel megtoldja.
Új szervezeti felépítésben dolgozhat majd az Európai Bizottság Jean-Claude Juncker irányítása alatt, a jövőbeli elnök a testület történetének legnagyobb szabású átszervezésére készül - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung.
Moszkva — Elveszik a 2018-as labdarúgóvébé rendezési jogát az oroszoktól? Lehet, hogy nem lesz októberben Forma–1-es futam Szocsiban? Mind több politikus veti fel: Oroszországot akár ilyen szankciókkal is büntetni kellene az ukrán válságban játszott szerepe miatt.
Mit vegyünk fel ősszel? Máris mutatjuk! Munka közben búcsúkönnyeket potyogtatva ki-ki nézegetünk az ablakon, és nyugtázzuk, hogy az idei nyárnak – tetszik, nem tetszik – hamarosan vége. Szerencsére ezek a könnyek azonnal felszáradnak, amint vetünk egy pillantást az őszi-téli trendekre és divatárnyalatokra: idén ősszel számunkra jó buli lesz az öltözködés (és a vásárlás)! Lássuk, melyikek azok a…
A román országos statisztikai intézet (INS) szerdán megerősítette, hogy recesszióba került a román gazdaság, miután két egymást követő negyedévben csökkent a román bruttó hazai termék (GDP).