2014. szeptember 3. szerda

szept. 3
22:33
Jövőre jöhet az ingyenes orvosi marihuána a szegényeknek egy kaliforniai városban (444.hu)
Azok, akiknek nagy segítséget jelentene a fű hatása, de nem tudják megfizetni, ezentúl ingyen kaphatnak majd valamennyit.
szept. 3
22:35
Az al-Kaidánál aggódhatnak, hogy lemaradnak a kalifátusalapító versenyben (444.hu)
Az Iszlám Állam (IS), ami egykor az al-Kaida alá tartozott, de mivel túl erőszakosak voltak, ezért kirakták őket, nem olyan rég bejelentette, hogy kalifátust alapítanak. A versengésben nem akar lemaradni a terrorszervezet, amiről egy éve még mindenki beszélt, de most … Folytatás
szept. 3
22:45
Budapesten állomásozik a RIVE, az Európát bejáró "mobil kulturális tér" (Infostart)
Budapesten, a Petőfi híd pesti hídfőjénél állomásozik szerda este a RIVE (Rivers of Europe) nemzetközi civil kezdeményezés, amelynek a hajóján kortárs művészeti alkotásokat és produkciókat láthat a közönség.
szept. 3
22:48
20 percre elsötétült a Facebook - Megszólaltak Zuckerbergék (2.) (Portfolio)
Nemzetközi hírportálok beszámolója és saját tapasztalatunk szerint is akadozott a Facebook szolgáltatása. Egyelőre nem tudni, mi áll a háttérben. Magyar idő szerint 22 óra előtt néhány perccel azt...
szept. 3
23:03
Mézért ölte meg a méhésznőt (Blikk)
szept. 3
23:03
Megverték, mert dolgozni kezdett (HR Portál)
A közmunkás kollégáit zavarta, hogy míg ők reggeliztek, harmadik társuk már dolgozni kezdett, ezért megverték.
szept. 3
23:03
Kelendők a több ezer négyzetméteres irodák Budapesten (ProfitLine)
Újra keresik a több ezer négyzetméteres irodákat Budapesten, viszont egyre kevesebb olyan irodaház van, amely ki tudná szolgálni ezt a növekvő igényt - derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó friss elemzéséből.
szept. 3
23:06
Az amerikai alelnök épp az egyik legmenőbb golfklub pólóját viselte, miközben detroiti munkásoknak beszélt a korrekt bér fontosságáról (444.hu)
Joe Biden kisebb minibotrányba futott bele ügyetlen ruhaválasztásával. Bár csak lazának akarhatott tűnni sima galléros ingben, a sajtó persze hamar kiszúrta, hogy az valószínűleg a luxuskörülményeket biztosító The Sebonack Golf Club-hoz tartozó Hamptons márkájú póló. Ilyesmit amúgy lehet kapni az e-Bayen … Folytatás
szept. 3
23:06
Felkészülés: Argentína a németeken, Di María a Realon állt bosszút (Agroinform)
Az argentin válogatott revánsot vett a német csapaton, barátságos meccsen 4-2-re legyőzte a Nationalelfet idegenben.
szept. 3
23:08
Kétszáz amerikai ejtőernyős megy egy ukrajnai hadgyakorlatra a jövő héten (444.hu)
Ezt a Pentagon jelentette be. Ez az első alkalom, hogy amerikai szárazföldi egységek jelen lesznek Ukrajnában a mostani konfliktus kirobbanása óta. A Rapid Trident (Gyors Szigony) elnevezésű hadgyakorlaton az Olaszországban állomásozó amerikai 173. légi szállítású dandár katonái vesznek részt. (MTI)
szept. 3
23:10
Ennyi fért bele ebbe a mai napba, és végül is ez sem volt kevés (444.hu)
Holnap innen folytatjuk, addig meglehetősen friss zenét ajánlunk búcsúként. Szép estét!
szept. 3
23:12
8400 éves emberi lábnyomokat tártak fel (Infostart)
8400 éves emberi lábnyomokat tártak fel török és holland régészek Törökország északnyugati részén, Bursa tartományban végzett ásatások során.
szept. 3
23:21
Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban (Infostart)
Újra éjszakai kalandtúrák várják a látogatókat a Budakeszi Vadasparkban szeptemberben minden pénteken.
szept. 3
23:24
Fegyverletételt ajánlanak a szakadárok Ukrajnában (Alternatív Energia)
A lázadók leteszik a fegyvert, ha a kormányerők is ezt teszik.
szept. 3
23:36
Sok a kínai márka, de kevés van jelen a világpiacon (ProfitLine)
Kínában regisztrálták a világon a legtöbb márkanevet, számuk június végén 7,61 millió volt, ám a szakemberek szerint ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kínai cégek innovatívak, a kínai áruk pedig versenyképesek lennének a világpiacon.
szept. 3
23:38
NAV: folytatódott a távol-keleti termékek kereskedelmének ellenőrzése (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folytatta a távol-keleti termékek kereskedelmére fókuszáló ellenőrzési sorozatát, a mintegy száz ellenőrzés több mint harmadában találtak hiányosságot - közölte az adóhatóság szerdán.
szept. 3
23:39
Futóverseny lesz a Baradla-barlangban (Infostart)
Idén ismét megrendezik Aggteleken, az ország legkülönlegesebb versenypályáján a Nomád Baradla Underground Trail futóversenyt, amelynek résztvevői nemcsak a világörökséghez tartozó aggteleki karszt erdeiben, hanem a mélyben, a Baradla-barlang egy szakaszában is futnak - tudatta a rendező Nomád Sport Alapítvány.
szept. 3
23:57
Ő nyerte az Év pincészete-díjat (Infostart)
Koch Csaba hajós-bajai borász pincészete nyerte el a magyar borászszakma legrangosabb elismerését, az Év pincészete-díjat.
szept. 3
23:57
Szabadon engedtek egy harminc évig ártatlanul börtönben ült értelmi fogyatékos testvérpárt (Infostart)
Szabadon engedtek egy ártatlannak bizonyult értelmi fogyatékos testvérpárt az Egyesült Államokban: a féltestvérek harminc évet töltöttek börtönben, mert bűnösnek találták őket egy tizenegy éves kislány megerőszakolásában és meggyilkolásában.

Keresés