2014. szeptember 3. szerda

szept. 3
8:57
Fiatal lányokat vert a presszóban a részeg dühöngő (Blikk)
szept. 3
8:57
10 hasznos tipp és trükk: így védekezz az aljas munkahelyi hűtőszekrényrablók ellen (444.hu)
Akinek lopták már el kajáját a munkahelyi hűtőszekrényből, tudja, hogy nincs ennél keservesebb érzés. De hogyan lehet elkerülni?
szept. 3
8:59
Lázár Jánosnak elege van a hülye szabályokból (Privátbankár)
A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek adott interjújában. Hatékonyabb államot szeretne, ami békén hagyja az embereketahelyett, hogy…
szept. 3
8:59
Észtországba látogat az amerikai elnök (Gondola)
Barack Obama azért utazik a térségbe, hogy megnyugtassa a balti államokat. Barack Obama amerikai elnök szerdán, a NATO walesi csúcstalálkozója előtt egy nappal Észtországban tesz látogatást, hogy megerősítse az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO kollektív védelme mellett, és megnyugtassa a Moszkva ukrajnai tevékenysége miatt aggódó három balti államot, egyben a szövetség többi keleti…
szept. 3
9:00
Dollármilliárdokkal segítette meg a piac a Bank of Americát (Portfolio)
Speciális részvénykibocsátást hajtott végre a Bank of America 3 milliárd dollár összegben a közelmúltban bejelentetett 16,7 milliárd dolláros bírságot követően. A (JP Morgan után) második legnagyobb...
szept. 3
9:00
Új belépő – a Land Rover Discovery Sport bemutatkozik (Auto Pult)
Számos ízelítő és kémfotó után végre bemutatta a Land Rover a Discovery Sportot, ami a Freelander helyét veszi át a kínálatban. A típus teljes egészében megújult.
szept. 3
9:00
Figyelmeztetnek: "több százezres emberkísérlet, ami zajlik" (ATV)
Több százezres emberkísérletnek nevezte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, hogy a kormány rohammunkával készült tankönyveket élesben tesztel a gyerekeken.
szept. 3
9:01
Oettinger élesen bírálta Putyint (Gondola)
Élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős német biztosa, aki kedd este arra buzdította az európai országokat, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a gázellátás biztonságának növelésére
szept. 3
9:02
A félelmek beigazolódtak: összeomlottak az uniós agrárárak (Portfolio)
A kisker multik tarolnak az orosz embargón...
szept. 3
9:02
Putyin szóhasználata sok mindent elárul (ATV)
Vlagyimir Putyin elnök kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban megváltozott szóhasználata tükrözi a harctéri helyzetben végbement átalakulást, és úgy hangzik, mint egy Kijevnek szóló figyelmeztetés: mielőbb üljön tárgyalóasztalhoz.
szept. 3
9:15
Itt vannak a számok: mitől ugrott ilyen nagyot a magyar gazdaság? (Privátbankár)
Magyarország bruttó hazai terméke 2014 második negyedévében 3,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar, a feldolgozóipar, valamint a mezőgazdaság teljesítménye bővült jelentősen.
szept. 3
9:15
ENSZ: a 2004-es szökőárhoz mérhető az Ebola pusztítása (Infostart)
Az Indiai-óceánon 2004-ben végigsöprő szökőárhoz és a 2010-es nagy erejű haiti földrengéshez hasonló terhet ró a nemzetközi közösségre az ENSZ-főtitkár egyik helyettese szerint a nyugat-afrikai Ebola-járvány, amellyel kapcsolatban az amerikai járványügyi hivatal (CDC) igazgatója kedden arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező két hétben jelentősen nőhet a megbetegedések száma.
szept. 3
9:15
US Open - Federer tizedszer negyeddöntős (Infostart)
Az ötszörös bajnok Roger Federer magabiztosan legyőzte kedden a spanyol Roberto Bautista Agutot a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, ezzel tizedszer jutott be a Grand Slam-torna negyeddöntőjébe.
szept. 3
9:15
Aggódnak a nyugati titkosszolgálatok (Gondola)
Az iszlamista milíciák Líbiában augusztusban csaknem egy tucatnyi utasszállító repülőgépet zsákmányoltak, s emiatt a nyugati titkosszolgálatok figyelmeztetést adtak ki, amely szerint a gépeket terrortámadásokra használhatják fel Észak-Afrikában - közölte kedden hivatalos forrásokra hivatkozva a The Washington Free Beacon című amerikai konzervatív hírportál
szept. 3
9:15
Súlyos baleset Mihályfa és Sümeg között (Blikk)
szept. 3
9:17
Vásárolgatunk és tankolunk - lassabban bővül a kiskereskedelem (Privátbankár)
2014. júliusban a gyorsbecslés szerint 2,3%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.
szept. 3
9:17
Budapestre érkezik a Szabadság Expressz (Gondola)
Gdansk és Varsó után kelet-közép-európai körútjának harmadik állomására, Budapestre érkezik szerdán kétnapos látogatásra a rendszerváltás 25
szept. 3
9:18
Egyes pénzintézetek ügyfeleivel méltányos a NAV (Kripto Akadémia)
Fizetési kedvezményi kérelmet nyújthatnak be.
szept. 3
9:18
Mérhető-e egy tréning haszna? (HR Portál)
Honnan lehet tudni, hogy jól sikerült-e egy képzés? Hogyan lehet mérni a hasznosságát, a hatékonyságát? Fontos, de nehéz kérdések. Amikor trénerként HR-esekkel beszélgetek a témáról, mindig ugyanazt a választ kapom: szinte lehetetlen eldönteni, hogy egy adott tréninget végül hasznosítottak-e a résztvevők. Ez persze nem igaz. A képzések hatékonyságát igenis lehet (és kell is) mérni. Természetesen…
szept. 3
9:18
Ezért ugrott nagyott a magyar gazdaság a II. negyedévben (ProfitLine)
A KSH második becslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2014 II. negyedévében 3,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar, a feldolgozóipar, valamint a mezőgazdaság teljesítménye bővült jelentősen.
szept. 3
9:18
Élesen bírálta Putyint az EU energiaügyi biztosa (Portfolio)
Élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős német biztosa, aki kedd este arra buzdította az európai országokat, hogy tegyenek nagyobb...
szept. 3
9:18
Ezért késik enyit a BuBi (Pénzcentrum)
A biztonsággal van a baj....
szept. 3
9:18
Videó: tátva maradt az NBA-sztárok szája az új-zélandiak legendás táncától (Sport365)
Az új-zélandi férfi kosárválogatott az Egyesült Államok elleni vb-meccs előtt előadta legendás Haka Haka táncát - az NBA-veteránok legnagyobb megdöbbenésére.
szept. 3
9:18
2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedemel forgalma (ATV)
Júliusban 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatással kiigazított és a nyers adatok szerint egyaránt - jelentette szerdán az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 3
9:20
Összeül Londonban a COBRA (Kripto Akadémia)
Steven Sotloff meggyilkolása miatt tanácskoznak.
szept. 3
9:20
3,9%-kal bővült a magyar gazdaság (Portfolio)
Magyarország bruttó hazai terméke 2014 II. negyedévében 3,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar, a feldolgozóipar, valamint a mezőgazdaság teljesítménye bővült...
szept. 3
9:20
Máris jön a vb-döntő visszavágója - Ezt látod élőben (Sport365)
A szerdai élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.
szept. 3
9:20
KSH: tényleg 3,9 százalékkal nőtt a gazdaság (ATV)
A bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százalékkal nőtt a második negyedévben, az előző negyedévhez képest pedig 0,8 százalékos volt a gazdaság növekedése a szezonálisan kiigazított adatok szerint - erősítette meg a részletes adatok alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 3
9:22
Erősödik a bevándorlás-ellenes párt (Kripto Akadémia)
Nő az idegengyűlölet Svédországban.
szept. 3
9:22
Új programot hirdetett Lázár - Jön az állami rezsicsökkentés (Portfolio)
A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a...
szept. 3
9:22
Öttusa-vb: ötödik a magyar férfi váltó (Sport365)
Szép versenyzéssel az ötödik helyen végzett a Demeter Gergely, Harangozó Bence páros a varsói öttusa-világbajnokság férfi váltóviadalában.
szept. 3
9:24
Nagy-Britanniába mennek szülni a lengyel nők (Kripto Akadémia)
Vezetik a toplistát.
szept. 3
9:24
A politikában tűnt fel az Erste Bank korábbi vezérigazgatója (Portfolio)
Falus Ferencnek, az MSZP, az Együtt-PM és a DK közös főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke lett Papp Edit, az Erste Bank Hungary korábbi első embere - értesült az Index. Papp Edit 2007 óta volt...
szept. 3
9:24
SEHA Liga: nehezen nyert Eperjesen a Veszprém (Sport365)
Az MKB-MVM Veszprém második mérkőzését is megnyerte a férfi kézilabda SEHA Ligában.
szept. 3
9:26
Veszik a részvényeket (Portfolio)
Csendes napot zártak az amerikai indexek kedden, az ázsiai tőzsdék többségén azonban jó volt a hangulat, különösen a kínai részvények teljesítettek jól, miután a HSBC által publikált bmi kedvező...
szept. 3
9:30
Spongyabob és Mickey egér megagyalt egy orosz sofőrt (444.hu)
Fedélzeti kamerával rögzítették, ahogy szombaton Oroszországban egy fickó bevágott egy kisbusz elé, majd kiszállt, és nekiállt kötekedni. Erre a kisbuszból kipattant négy ember – többek között Spongyabobnak, Mickey egérnek, a prérifarkasnak és egy másik rajzfilmfigurának öltözve –, és megrugdosták. Az … Folytatás
szept. 3
9:32
Tevetücsökhordák riogatják a békés amerikaiakat (444.hu)
Az USA-ban már több invazív tevetücsök lakik, mint ember.
szept. 3
9:33
Így csókolta ifjú szerelmét Heidi Klum! (Blikk)
szept. 3
9:33
Gyurcsányt tanúnak idézik be (Blikk)
Biztosan beidézi tanúként Gyurcsány Ferencet a bíróság a 2006. őszi események kapcsán indult büntetőperben - írta a Magyar Hírlap a Fővárosi Törvényszékre hivatkozva.
szept. 3
9:33
Példátlan pusztítással jártak a harcok a Gázai övezetben (Infostart)
Példátlan pusztítást okozott, és százezreket tett földönfutóvá az Izrael és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet között egy hete véget ért fegyveres konfliktus a Gázai övezetben az ENSZ szerint.
szept. 3
9:33
Versenyképesebb lehet Magyarország (Gondola)
Érdemben fogja megváltoztatni Magyarországot az unió 2014 és 2020 közötti fejlesztési időszaka.
szept. 3
9:33
Oettinger élesen bírálta Putyint (Blikk)
szept. 3
9:34
Beszorult egy medve feje egy köcsögbe (444.hu)
Beszorult egy medve feje egy köcsögbe.
szept. 3
9:35
Indul az "Államreform 2" (Gondola)
A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés.
szept. 3
9:35
Kirakatban mutogatta a nemi szervét (Blikk)
szept. 3
9:36
Kést ragadtak a vendégek (Kripto Akadémia)
Hétfőn rabolta ki a középkorú páros a 60 éves férfit, aki vendégül látta őket fehérgyarmati otthonában.
szept. 3
9:36
Tovább erősíti a nőgyógyászati vonalat a Richter (2.) (Portfolio)
A Richter és a Palatin Technologies együttműködési és licensz megállapodást kötött egy készítmény közös fejlesztésére és forgalomba hozatalára. Mindez tovább erősíti a Richter nőgyógyászati...
szept. 3
9:36
Ezért késik ennyit a BuBi (Pénzcentrum)
A biztonsággal van a baj....
szept. 3
9:36
Terhes feleségének segített, levetkőztetés és rabosítás lett a vége (ATV)
Alig egy percre állt meg autójával egy budapesti férfi, hogy segítsen a házból érkező állapotos feleségének. Az arra járó rendőrök azonban úgy találták, hogy szabálytalanul parkol, mert a szélvédő mögött hagyta a gyermeke nevére szóló rokkant igazolványt. A rendőrök bevitték, hogy a kapitányságon „tisztázzák” a történteket.
szept. 3
9:38
Egyre több vállalkozás él a munkahelyvédelmi kedvezménnyel (Pénzcentrum)
Az idei első hat hónapban közel felével nőtt az igénylők köre....

Keresés