2014. szeptember 3. szerda

szept. 3
12:05
Nem játszik a válogatottban a Real német sztárja (Sport365)
Megsérült Sami Khedira, a Real Madrid világbajnok középpályása, így nem állhat a német labdarúgó-válogatott rendelkezésére a soron következő mérkőzéseken.
szept. 3
12:07
Magyar atlétasikerek Európa-szerte (Sport365)
Az Európa-bajnoki bronzérmes súlylökő, Márton Anita győzött a roveretói nemzetközi atlétikai versenyen, míg az Európa-bajnoki negyedik Baji Balázs 110 méter gáton az ötödik helyen végzett Zágrábban.
szept. 3
12:12
Aki amerikaiakat bánt, meg fogja tanulni, hogy nem felejtünk (444.hu)
A második amerikai újságíró kivégzése után Obama azt üzente az IS-nek: messzire elér a kezünk, és igazságot szolgáltatunk.
szept. 3
12:14
Zavarta a reggeliző közmunkásokat, hogy társuk dolgozni kezdett, ezért megverték (444.hu)
Egy igazi magyar sikertörténet.
szept. 3
12:15
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom (Infostart)
Júliusban 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatással kiigazított és a nyers adatok szerint egyaránt - jelentette szerdán az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 3
12:15
Budapestre jön Európa pénzügyeseinek krémje (Privátbankár)
A EuroFinance konferenciát először rendezik Kelet-Európában.
szept. 3
12:15
Obama újabb erősítést küld Bagdadba (Blikk)
szept. 3
12:17
Nyerjen időt – Új Adó Jogtár – gyorsan, bárhonnan, bármikor (Privátbankár)
szept. 3
12:17
Szűcs Gabi koncertjén tér vissza a Cotton Club Singers (Blikk)
szept. 3
12:18
Diabetes, a néma gyermekgyilkos (Kripto Akadémia)
Egyre több a gyermek cukorbeteg.
szept. 3
12:18
Orosz-ukrán tűzszünet: valamikor, valami majd lesz (Portfolio)
A szerda reggeli hírek alapján úgy tűnik, hogy fontos állomásához érkezett az orosz-ukrán konfliktus. Az ukránok a tűzszünet létrejöttéről beszéltek, amit azonban később Moszkva cáfolt, mert...
szept. 3
12:18
Könyvben pakol ki az év elején kidobott first lady (ATV)
Az elnöki hivatalt is meglepte a bejelentés.
szept. 3
12:20
Védőoltás a HPV ellen (Kripto Akadémia)
12 éves lányok kaphatják először.
szept. 3
12:20
Eladta két hazai erőművét az E.ON (2.) (Portfolio)
Tegnap megállapodást kötött a Dalkia Energia Zrt. és az E.ON Hungária Zrt. a debreceni és nyíregyházi erőművek adásvételéről. A szerződés értelmében a két egység legkésőbb 2015. december 31-ig Dalkia...
szept. 3
12:33
Medencében kötött ki az autó - videó (Blikk)
szept. 3
12:33
Hosszú Katinka Szingapúrban folytatja (Infostart)
Hétfőn még Dubajban, a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásán versenyzett, pénteken pedig már Szingapúrban szerepel Hosszú Katinka, a jelen első számú magyar női úszója.
szept. 3
12:33
Véres harcok Ukrajnában! (Blikk)
Kijev – Elfoglalták a szakadárok a donyecki repülőteret. Ukrajnában továbbra is dúlnak a harcok, szemtanúk szerint a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok két nappal azután, hogy bevették a luhanszki légikikötőt ellenőrzésük alá vonták a donyecki repülőteret is.
szept. 3
12:35
Kitette a kisbabát az autóból, majd áthajtott rajta – videó (Blikk)
Chicago – A családi vita hevében autóval áthajtott barátnője 8 hónapos kislányának lábán Joseph Fults (46), egy szemtanú rögzítette a tragikus eseményt.
szept. 3
12:36
A Kreml szerint nincs megállapodás (Alternatív Energia)
Orosz cáfolat a fegyvernyugvásról.
szept. 3
12:36
0,4%-kal csökkent az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
Júliusban havi alapon 0,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene a 28 tagállamból álló Európai Unióban (EU) és a 18 tagállamból álló eurózónában is - olvasható az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak szerdai közleményében.
szept. 3
12:36
Putyin véget vetett a mókának, de így is vastag pluszban az indexek (Portfolio)
Tíz óra környékén jelentős vételi erő jelent meg az orosz-ukrán tűzszünet hírére, mely Európa-szerte ralit indított a részvénypiacokon. Az öröm azonban nem tartott sokáig, miután Putyin cáfolta a...
szept. 3
12:36
Enged a NAV a bedőlt takarék ügyfeleinek (Pénzcentrum)
Kérelmet nyújthatnak be az adóhivatalhoz....
szept. 3
12:36
Galló: ez a legnagyobb baj az oktatásban (ATV)
Nem jó, ha az állam mondja meg, hogy milyen értékek vannak - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
szept. 3
12:36
Válogatott: teljes a keret, Korcsmár is hazaért (Sport365)
Korcsmár Zsolt kedden megérkezett a magyar labdarúgó-válogatott telki edzőtáborába, így teljes lett a vasárnapi, északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keret.
szept. 3
12:36
Tenisz: Évente két tucat meccset manipulálhatnak (Agroinform)
Újabb tanulmány sejteti, hogy nem minden találkozó zajlik tisztességesen a nemzetközi tenisz életben.
szept. 3
12:38
MSZP: hatalmas blöff az állami rezsicsökkentés (Alternatív Energia)
szept. 3
12:38
Részlegesen pert nyert a Cetelem Bank az állam ellen (ATV)
Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert a Magyar Cetelem Bank; a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei.
szept. 3
12:40
Gyorshír! - Részlegesen pert nyert a Magyar Cetelem Bank (Alternatív Energia)
A bíróság döntése szerint a pénzintézet szerződései három időszakban tisztességesek.
szept. 3
12:42
Közös gyógyszert fejleszt a Richter és a Palatin (Infostart)
A Richter Gedeon Nyrt. és a Palatin Technologies Inc. együttműködési és licensz megállapodást kötött egy nőgyógyászati készítmény közös fejlesztésére és forgalomba hozatalára az Európai Unió területén, egyéb európai országokban, valamint további, meghatározott piacokon - közölte a Richter a tőzsde honlapján szerdán.
szept. 3
12:42
Navracsicsnak meg kell tagadni az orbáni rezsimet! (Alternatív Energia)
MSZP-közlemény.
szept. 3
12:42
Mit csinál most Zimmer Feri? Kisokos fizetővendéglátóknak (Adózóna)
A nyári turistaszezon végén számvetést végeznek a szálláshelykiadók. A bevétel összesítése után nem dőlhetnek hátra, mivel az állam is le akarja fölözni a maga hasznát. Az alábbiakban összefoglaltuk, mit kell tudniuk a szálláshely-szolgáltatóknak a tevékenység adózásáról.
szept. 3
12:42
Egy bank (részlegesen) nyert az állammal szemben egy devizahitelperben (444.hu)
A Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a Magyar Cetelem Bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei. (MTI)
szept. 3
12:44
Lesz új Faith No More-lemez (444.hu)
A basszusgitáros mondta a Rolling Stone-nak, hogy várhatóan jövőre. Utoljára 1997-ben adtak ki albumot, azóta csak turnézni álltak össze. A zenekarról annyit kell még tudni, hogy a Szigeten pár éve az énekes lenyelt egy bedobott cipőfűzőt, aztán kihányta.
szept. 3
12:45
Edzésterv nőknek (WebBeteg)
Edzésterv nőknek - 1.hét
szept. 3
12:46
Lopott utasszállító repülőktől retteg az USA (444.hu)
Megismétlődhet a szeptember 11-i
szept. 3
12:48
Nick Vujicic után szabadon: Így is el lehet jutni a Vidámparkba (444.hu)
A Ki Mit Tube egyik lebátrabb versenyzőjének klipjét tekinthetik meg, kedves nézőink!
szept. 3
12:51
Megcsinálták a lehetetlent? A Cetelem részben pert nyert az állam ellen (Privátbankár)
A Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban tisztességesek voltak a bank általános szerződési feltételei.
szept. 3
12:51
Orbán Viktor részt vesz a walesi NATO-csúcson (Infostart)
Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Walesbe utazik, ahol részt vesz a NATO kétnapos csúcstalálkozóján - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
szept. 3
12:51
A Kreml cáfolta Putyin és Porosenko fegyvernyugvási megállapodását (Infostart)
Az orosz államfő szóvivője cáfolta az ukrán elnöki sajtószolgálat közleményét, amely szerint Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko megállapodott a délkelet-ukrajnai tartós fenyvernyugvásról telefonbeszélgetésük során. Dmitrij Peszkov szerdán azt hangsúlyozta, hogy az orosz és az ukrán államfő véleménye nagymértékben megegyezett az ukrán válságból kivezető útról.
szept. 3
12:51
Piros pont járt a Zeneakadémiának (Kreatív Online)
A Zeneakadémia arculata 2014-ben elnyerte a Red Dot Award dizájndíjat.
szept. 3
12:51
Robin Williams lánya visszatért a közösségi médiába (Blikk)
szept. 3
12:53
Svájc a legversenyképesebb, Magyarország három helyet javított (Blikk)
szept. 3
12:54
Csoda történt: devizahiteles pert nyert az egyik bank (Portfolio)
Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert a Magyar Cetelem Bank; a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban...
szept. 3
12:54
Már a románok is előttünk vannak (ATV)
Már, ami a versenyképességet illeti.
szept. 3
12:54
Átigazolás: A Liverpool megegyezett a Barca távozó kapusával? (Agroinform)
A szabadon igazolható Valdés a hírek szerint a Liverpool labdarúgócsapatánál fog kikötni.
szept. 3
12:56
Ma két devizahiteles pert tartanak (Portfolio)
A Fővárosi Törvényszék két újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. Eközben kiderült: a kormány ezen a héten tájékoztató kampányt indít "a bankok...
szept. 3
13:09
Idén 3,3 százalékkal nőhet a GDP (Infostart)
A vártnál magasabb a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi, éves összehasonlítású 3,9 százalékos bővülése. Az elemzők 3,3 százalékos éves növekedéssel számolnak az idén, miután a második fél évben nagy valószínűséggel mérséklődik a bővülés üteme.
szept. 3
13:09
A gyenge forint vagy a módszertan? Mi az oka a lassulásnak? (Privátbankár)
A módszertani váltás hatása a most közzétett adatokban már nem jelentkezik, ezért lassulhatott a kiskereskedelmi forgalom növekedése júliusban, vagy más az ok?
szept. 3
13:09
3,3 százalékkal nőhet a GDP (Blikk)
szept. 3
13:09
Munkahelyek lehetnek az EU támogatásokból (HR Portál)
A 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakban 12 milliárd forintnyi fejlesztésre adnak lehetőséget az európai támogatások, jelentette be Lázár János. Az összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre költik. Olyan beruházások jönnek létre, amelyek munkahelyeket teremtenek, írja a Hiradó.hu.

Keresés