A psoriasis (pikkelysömör) egy gyulladásos betegség, ezért a gyulladáskeltő élelmiszerek étrendből való elhagyásával, illetve gyulladáscsökkentő élelmiszerek fogyasztásával a tünetek jelentősen csökkenthetők. Emellett egyre több kutatás támasztja alá, hogy kapcsolat van a megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitel és a pikkelysömör, illetve az ahhoz kapcsolódó ízületi gyulladás enyhülése között.
Kialakulóban van egy szolgáltatás-alapú bűnözői iparág, amelyben a virtuális feketegazdaság szakértői kimondottan más bűnözők számára fejlesztenek termékeket és szolgáltatásokat. A „bűncselekmény mint szolgáltatás” üzleti modell innovatív, kifinomult megoldások létrejöttét segíti elő, és szolgáltatások olyan széles skálájához biztosít hozzáférést, amelyek segítségével szinte bármely…
Több száz tiltakozó vonult utcára Barcelonában azután, hogy a spanyol alkotmánybíróság hétfő este felfüggesztette a november 9-ére tervezett népszavazást - számolt be a spanyol sajtó kedden az éjszakai eseményekről.
Az történt, hogy leültünk ebédelni, és szóba került, hogy Dalma kolléganőnk – hát fogalmazzunk úgy, hogy – mennyire nem kedveli, amikor más bele akar enni a kajájába. Bár sokan nem értettük, de aztán kiderült, hogy mindenki számára van olyan idegesítő szokás, illetve tulajdonság, amit nem bír elviselni. Az ebéd végeredménye lett ez a cikk.
Egy 750 milliós, részben európai uniós forrásból megépített új termelőüzemet adott át a legnagyobb magyarországi lakástextil-forgalmazó cég, a pécsi Rovitex Hungária Kft. kedden a baranyai megyeszékhelyen.
A Nők 40 program a nyugdíjhoz közeledő nők megbecsüléséről szól - a lehetőséget a kormányszóvivő a kormány idősekért tett intézkedései közül emelte ki az idősek világnapja alkalmából.
Mindenki egyetért abban, hogy a világörökségi cím nemzetközi rang és megbecsülés, jelentős kulturális, turisztikai és ezáltal gazdasági értéket képvisel - közölte a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft.
Az Egyesült Arab Emirátusok a világ leggyorsabban fejlődő országa, ahol virágzik az ingatlanpiac. Eddig is elképesztő projektek valósultak meg, a 2020-as világkiállítás pedig új lendületet ad a fejlődésnek.
Georgia, Loganville - Charlotte Hawkins több évtizede szenved a ritka betegségben. Az orvostudomány ismeri a kórt, de gyógyítani nem tudják. Ez az 1-es típusú neurofibromatosis.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City középpályása, James Milner a minapi edzésen is igazolta, hogy ügyesen bánik a labdával. A Premier League-ben eddig négy meccsen pályára lépő játékos ma az AS Roma ellen bizonyíthatja, hogy tétmeccsen is képes hasonló „mutatványokra”.
Nem kizárt, hogy a közeljövőben ismét a kilencvenes évek közepének válságát éli újra Ukrajna hiperinflációval, energiaínséggel, munkanélküliséggel, magas költségvetési deficittel és eladósodással - vélekedett Oleh Usztenko, a gazdaságkutatással foglalkozó kijevi Bleyzer Alapítvány igazgatója kedden az MTI-nek nyilatkozva.
Júliusban ugyan emelkedtek a lakásárak a 20 legnagyobb amerikai városban, azonban az évesített drágulás üteme elmaradt a várakozásoktól - derül ki az S&P Case-Shiller legfrissebb adatközléséből. 2012...
Szijjártó Péter az ATV riporterének beszélt a Külügyminisztériumban történt elbocsájtásokról, a saját és a szülei anyagi helyzetéről, és a frissen vásárolt 700 négyzetméteres luxusvillájáról.
Hivatalba lépése esetén az lesz a mottója, hogy a minőség előbbre való, mint a gyorsaság - közölte az Európai Parlament külügyi bizottságában tartott biztosi meghallgatáson Johannes Hahn, akit a szomszédságpolitikai és bővítési tárgyalásokért felelős tárca élére jelölt az Európai Bizottság megválasztott elnöke.
Szükségesnek nevezte a közös európai energiapolitika további fejlesztését a Bundestag elnöke azon a közös elnökségi tanácskozáson, melyet a lengyel parlament alsóháza, a szejm és a német Bundestag elnöksége tartott a lengyelországi Gdanskban.
A fogyasztóvédelmi vizsgálat kiderítette, 14 gyermekhinta közül 12 nem felel meg az előírásoknak - tájékoztatta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-t.
Az online kereskedelmi felületet működtető eBay amerikai vállalat kedden bejelentette, hogy leválik a cégről a PayPal online pénzügyi szolgáltató, amely 2015-től önálló, tőzsdén bejegyzett vállalatként működik.
Október elsejétől Zaránd György tölti be a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatói pozícióját, a személyszállító vasúttársaság új értékesítési igazgatója pedig Feldmann Márton lesz - közölte a MÁV-Start Zrt. az MTI-vel kedden.
Velence – Egy gyönyörű Oscar de la Renta ruhában mondta ki a boldogító igent Amal Alamuddin (36) George Clooneynak (53). Végre megjelentek az első fotók az amerikai színész és az ügyvédnő esküvőjéről.
Megnyílt az öt kontinens évezredes vagy épp néhány százéves testemlékeit bemutató Múmiavilág című nagyszabású vándorkiállítás kedden a Magyar Természettudományi Múzeumban Budapesten.
Franciaország államadóssága 2037 milliárd euróra emelkedett a második negyedév végére, először meghaladva a kétezer milliárdos jelképes küszöböt - jelentette a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden.
Hosszú Katinka történelmet írt Hongkongban: az úszóvilágkupa történetében ő az első, aki egy versenyen 10 elsőséget szerzett (kilencre sem volt példa korábban) – bónuszként még egy Európa-csúcsot is felállított 100 háton. A viadal második napján ráadásul elhaladt egy másik mérföldkő mellett: megelőzte az örökranglistán 93 arannyal eddig második svéd legendát, Therese Alshammart, az első helyen…
Az orosz központi bank egyre komolyabban fontolgatja, hogy bizonyos mértékű tőkekorlátozást vezet be, amennyiben fokozódna a pénzkiáramlás az országból - írja a CNBC. Az orosz gazdasági minisztérium...
Még hétfőn ment egymásba a német MV Colombo Express és a szingapúri MV Maersk Tanjong a csatorna északi végén. A német hajóról három konténer a vízbe pottyant, a baleset miatt áll a forgalom a csatornában. A Colombo az oldalán megsérült, vizsgálják, … Folytatás
Elutasította kedden az ENSZ tűzszüneti felhívását a líbiai fővárost, Tripolit ellenőrzése alatt tartó Fadzsr Líbia (Líbia hajnala) nevű iszlamista fegyveres koalíció, és ehelyett azt követelte, hogy fegyverezzék le a polgárháború szélére sodródott észak-afrikai országban harcoló riválisait.
A huszonhárom éves kaposvári férfi még tavaly novemberben megverte és megfojtotta öt hónapos lányát. A kislányt születése után nevelőszülőkhöz adták, akiket később a gyámhatóságnak alkalmatlannak ítélt, ezért a gyermek visszakerült szüleihez. A kislány sírt, ez dühítette fel az apát, nem … Folytatás
Rendbontás nélkül ért véget a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) figyelemfelkeltő akciója Budapesten a belvárosban kedden, késő délelőtt.
Az energiafüggőség csökkentése, a kontinenst szorongató menekülthullám korlátozása és a gazdasági növekedést ösztönző innovatív tevékenység fokozása végett egységesebben kell fellépniük az európai uniós tagállamoknak - állapította meg kilenc EU-tagország államfője, köztük Áder János a portugáliai Bragában kedden befejeződött kétnapos találkozóján.
Romlott a fizetési hajlandóság Európa-szerte az elmúlt egy évben az Intrum Justitia követeléskezelő cég felmérése szerint. A legrosszabb helyzetben az állami megrendelőktől függő építőipar, az oktatás és az egészségügy van.
Hiába tolták csak az önkormányzati választások utánra a jövőévi költségvetés benyújtását, az ÁSZ már most vizsgálja a saját közleménye szerint. De azért leírják, hogy a rövidebb határidő miatt nem fogják vizsgálni a 2013-as zárszámadás során feltárt hiányosságokat és nem fognak utánaszámolni a … Folytatás
Az előző négy opciónkból három sikeresen zárult. Az első egy USD/JPY volt, amiből nem tudtunk jelentős prémiumot eltenni. A következő egy EUR/HUF opció volt, ami teljes egészében nyereséges lett. A harmadik termék egy AUD/USD veszteséges lett, és az EUR/HUF is sikeresen zárt. Forrás: GazdaságTV.hu
A típus első kereskedelmi repülését a Qatar Airways színeiben várhatóan a negyedik negyedévben teljesíti. Augusztusig 750 darabra érkezett rendelés, a gépek ára verziótól függően listaáron 260 millió és 340 millió dollár (59,8-78,2 milliárd forint) között változik.