Az orosz gázszállítások leállása esetén Olaszország három hónapig tudná fenntartani gond nélkül a gázellátást tartalékainak a felhasználásával - közölte az olasz gazdaságfejlesztési miniszter.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,84 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 17 884,71 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott: az OTP és a Telekom erősödött, míg a Molnak és a Richternek csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
Noha a 2-es típusú cukorbetegséget leginkább az egészségtelen táplálkozással és a mozgáshiánnyal hozzák összefüggésbe, minden tizedik diagnosztizált beteg egészséges testsúlyú, 0.4 százalékuk pedig kifejezetten vékony testalkatú. Eme statisztikai adat arra utal, hogy a betegség rizikófaktorai sokkal összetettebbek, mint azt eddig hittük.
Debrecen - Kórházba kellett szállítani Dombi Tibort (40), a Debrecen labdarúgócsapatának ikonját a hajdupress.hu értesülései szerint, miután kedden délután rosszul lett a pallagi edzőcentrumban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden helybenhagyta múlt heti, Újpestre vonatkozó döntését, így a fővárosi csapatnak 1,5 millió forintot kel fizetnie a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen történtek miatt.
Falus Ferenc visszalépése nem módosította érdemben az önkormányzati választások esélyeit, de megmutatta, hogy a baloldal nem tud úrrá lenni korábbi hibáin - állapították meg az MTI által kedden megkérdezett elemzők.
A nemzetiségi választáson a jelöltek egyszerre szavazhatnak a települési, területi és országos önkormányzatokra, egy külön erre kijelölt szavazókörben.
A korábbi pénzügyminiszter szerint mindenképpen segít Tarlós István leváltásában, "ha csak egy főpolgármester-jelölt van a demokratikus ellenzék oldaláról".
Angela Merkel német kancellár 2015 első negyedévében látogathat Magyarországra – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek kedden Berlinben, a német kancelláriaminiszterrel folytatott megbeszélése után.
Falus Ferenc visszalépése nem módosította érdemben az önkormányzati választások esélyeit, de megmutatta, hogy a baloldal nem tud úrrá lenni korábbi hibáin - állapították meg az MTI által kedden megkérdezett elemzők. Továbbra is szinte biztosra veszik Tarlós István jelenlegi főpolgármester újraválasztását, valamint azt valószínűsítik, hogy az átlagosnál kisebb lesz fővárosi részvétel az október…
Előre kitervelt emberölés miatt emeltek vádat az ellen a férfit ellen kedden Oklahoma Cityben, aki lefejezte egyik kolléganőjét, miután elbocsátották egy élelmiszer-feldolgozó cégtől.
Több mint hetven kurd iskolást engedett szabadon az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, amely még májusban Észak-Szíriában rabolta el a vizsgáik után hazafelé tartó gyerekeket - számolt be kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
A Kreatív és az IBM közös játékban szeretnék ledönteni a régi marketinges bálványokat. Olyan marketingközhellyel lehet pályázni, amit régen ugyan tanítottak, de mára már vállalhatatlanná vált.
A Bayern München Thomas Müller 11-esből szerzett góljával nyert a CSZKA Moszkva otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának keddi játéknapján.
Az MSZP európai parlamenti képviselője, a párt alelnöke az EP brüsszeli épületében kedden tartott sajtóértekezletén szóvá tette, hogy egyes fideszes politikusok összefüggésbe hozzák az önkormányzatoknak az elkövetkező évekre juttatott uniós fejlesztési források mértékét az októberi választások nyomán megalakuló önkormányzatok politikai összetételével.
Hatalmas fennakadásokat okozott a hirtelen jött esőzés Dél-Franciaországban. Montpellier belvárosában a köztereket teljesen elárasztotta a medréből kilépő Lez folyó.
Mindenben ki fogják állni az alkotmányosság próbáját a devizahitelekkel kapcsolatos jogszabályok - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden Pécsen.
Menesztették posztjáról Mészöly Gézát, az U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjét, helyére a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének döntése nyomán Szalai László került.
„Az utazás ugyanis akkor az övé, ha az utazásközvetítő cég visszaigazolja, ezt pedig csak akkor teszi, ha visszaküldte az aláírt szerződést, és ott a pénz.”