A cseh miniszterelnök szerint az Európai Unió fontolóra vehetné az Oroszország elleni gazdasági intézkedések mérséklését, amennyiben Ukrajna keleti részén sikerül fenntartani a nyugalmat és a tűzszünetet
A földművelésügyi miniszter kedden a berlini fal és a vasfüggöny leomlásának 25. évfordulója alkalmából a Berlin melletti Seddinben Béke és mezőgazdaság címmel megrendezett nemzetközi konferenciát záró fogadáson beszélt.
A két vadászgép azonosított és megsemmisített egy nehézfegyverállást, amely a kurd alakulatokat fenyegette, ezután az Iszlám Állam egy felfegyverzett kisteherautóját támadták
Az Európai Unió versenyügyi biztosa még nyáron értesítette Írországot arról, hogy elsődleges véleménye szerint az ország megsértette az EU-s direktívákat. A csak ma nyilvánosságra hozott levél lényege, hogy Joaquín Almunia az Írország és az Apple 1991-re és 2007-re datálható külön megállapodását tiltott támogatásnak tekinti, amivel több milliárd dollár értékű adó befizetésétől mentesült a cég.…
Oroszország várhatóan csak a legvégső lehetőségként folyamodna a tőkeáramlási korlátozások bevezetéséhez, ám bárki vetette is fel ezt a lehetőséget, "nem járt el túl bölcsen" - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők azokra a piacon elterjedt keddi beszámolókra reagálva, amelyek szerint orosz illetékesek tőkekorlátozásokat vettek fontolóra a nagyarányú tőkemenekítés miatt.
A Sky Sports spanyol szakértője, Guillem Balague szerint Cristiano Ronaldo visszatérhet a Manchester Unitedbe - de semmiképpen nem a következő 12 hónapban.
Moszkva – Toronyházból szurkolták ki a Bayern München focistáinak 100. BL-sikerét a leleményes bajor drukkerek. A németek Ororszorszában a CSZKA Moszkva otthonában érték el a szép jubileumot, igaz , sokan nem láthatták a helyszínen a meccset.
Elűzték egy kulcsfontosságú átkelőhelyről Szíria és Irak határán az Iszlám Állam fegyvereseit a kurd önvédelmi erők és törzsi szövetségeseik kedden, miközben a brit légierő is megkezdte az terrorszervezet bombázását. Észak-Szíriában szabadon engedtek több mint 70 korábban elrabolt kurd iskolást.
David Beckham sitting in the crowd at the PSG/Barcelona game with Jay-Z and Beyonce. #PSG pic.twitter.com/eOJUdgm1eB — Football__Tweet (@Football__Tweet) September 30, 2014
Szegény Draven Rodrigueznek nem akarták megengedni a New York állam egyik iskolájában, hogy macskája, Mr. Bigglesworth társaságában az alábbi képpel szerepeljen az úgynevezett yearbookban, a végzős diákok emlékkönyvében.
Azonosították az Iszlám Állam nevű terrorszervezet algériai csoportjának azon tagjait, akik részt vettek a később lefejezett francia turista elrablásában - közölte Tajeb Luh algériai igazságügy-miniszter.
Ahogyan korábban Magyarországon, Svájcban is forr a levegő Paulo Sousa körül: a jelenleg az FC Baselt irányító portugál tréner döntéseit a futballszakma és a szurkolók sem mindig értik.
Magyarország ma is az európai értékek elkötelezett híve, éppen úgy, mint 25 évvel ezelőtt, a határnyitás idején - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a berlini fal és a vasfüggöny leomlásának 25
Kedden esést produkáltak a vezető részvényindexek a Wall Streeten, amivel alapvetően egy gyenge hónapot zártak mindnyájan. Túl nagy aggodalomra ugyanakkor semmi ok, hiszen a negyedéves teljesítményük...
Párizs – Zlatan Ibrahimovic (32) sérülés miatt nem tudott pályára lépni egykori csapata ellen, de a PSG a svéd fenegyerek nélkül is nyert a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában.
A személyazonosítást lehetővé tevő karszalagot kapnának a Thaiföldre utazó turisták - ismertette kedden a thaiföldi idegenforgalmi miniszter tárcája terveit.
Franciaország államadóssága 2037 milliárd euróra emelkedett a második negyedév végére, először meghaladva a kétezer milliárdos jelképes küszöböt - jelentette a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett az a férfi, aki kedd este felmászott egy nagyfeszültségű villanyoszlopra Ercsi vasútállomásának területén. Az MTI beszámolója szerint hála istennek a környéken áramkimaradás nincs, és a vasúti közlekedés is zavartalan.
A CDC, az amerikai járványügyi hatóság percekkel ezelőtt bejelentette, hogy megvan az első ebolás az USA-ban. Szerencsére karanténban, egy dallasi kórházban. (CNBC)
A találkozón a csereként beálló Xavi 143. alkalommal játszott BL-meccsen, ezzel egyedüli csúcstartóvá vált. Eddig Raúllal közösen vezette ezt a listát.
Sok meglepő eredmény született a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában. A PSG megverte a Barcát, a Roma elhozott egy pontot Manchesterből, győzött a BATE Boriszov.