Nagyon rossz helyen találta el José Mourinho saját asszisztensét, Steve Hollandet. A Chelsea menedzsere sajátos módon hangol a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában rendezendő, 20:45-kor kezdődő Sporting elleni mérkőzésre – ám ennek kollégája örül a legkevésbé…
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közleményben üdvözölte kedden az új afgán elnök, Asraf Gáni, az első demokratikus hatalomváltás eredményeként hatalomra került afgán államfő beiktatását.
Megindulhat a világ legnagyobb mobilpiacán, Kínában is az Apple legújabb okostelefonjainak értékesítése. Az első készülékek 10 napja kerültek az üzletekbe a világban, eddig Kínában az információs...
Európa munkavállalóinak többsége számára az előléptetésnél többet ér, hogy új ismeretekre, készségekre tegyenek szert; sokan még a magasabb fizetésről is készek lemondani, ha cserébe fontos és szükséges tudás birtokába juthatnak, derül ki a Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérés legfrissebb eredményeiből.
Sikeresen és a tervek szerint zárult az adásvételi ügylet az MKB Bank régi és új tulajdonosa között 2014. szeptember 29-én, a Bayerische Landesbank és a magyar államot képviselő nemzeti fejlesztési miniszter által aláírt szerződés alapján a bank hazai tulajdonba került - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel kedden.
A régiós devizákkal együtt erősödött a forint kedden délelőtt: az eurót tíz órakor 310,72 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 311,75 forint után.
A régiós devizákkal együtt erősödött a forint kedden délelőtt: az eurót tíz órakor 310,72 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 311,75 forint után. A dollár árfolyama 245,59 forintról 244,90-re, a svájci franké 258,34 forintról 257,48-ra, a japán jené pedig 2,2470 forintról 2,2390-re csökkent. Az euró gyengült, a reggeli 1,2694 dollár után délelőtt tízkor ...
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai 1200 jegyet vásároltak azoknak a drukkereknek, akik a hivatalos szurkolói vonattal utaznak majd a románok elleni, jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőre.
Az Arsenal korábbi brazil balhátvédje, André Santos is az indiai Szuperligában folytatja a pályafutását. A 31 éves játékos Robert Pires csapattársa lesz az FC Goánál.
A Mol Nyrt. biztos benne, hogy az ukrajnai konfliktus nem okoz majd fennakadásokat az orosz olajszállításokban, mivel üzleti partnerei jó hírben álló vállalatok - mondta Horváth Ferenc, a Mol feldolgozás-kereskedelem üzletágának (downstream) ügyvezető igazgatója a Reuters hírügynökség kelet-európai befektetési konferenciáján.
Már nem az első cikk illetve lista szedi össze az irodai vagy ülőmunka egészségre káros hatásait. A Business Insider is összeszedett egy részletes listát a negatív hatásokról.
A személyazonosítást lehetővé tevő karszalagot kaphatnának a Thaiföldre utazó turisták - ismertette kedden a thaiföldi idegenforgalmi miniszter tárcája terveit.
Stratégiai együttműködést írt alá a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és az Origo Filmstúdió. A BKF nemzetközi filmes képzésében részt vevő hallgatói ezentúl a budapesti Origo Filmstúdióban – ahol a DieHard 5-öt és a Herculest is forgatták – tanulhatják meg a szakma gyakorlati alapjait.
Elutasította az FHB Ingatlanlízing Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahiteles keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletében. A bíró a szóbeli indoklásban kifejtette, hogy az FHB Ingatlanlízing által alkalmazott üzletszabályzatok rendelkezései nem feleltek meg a felmondhatóság elvének, és a költségek vonatkozásában oklistát sem tartalmazott a szerződési feltétel, az…
Az idén augusztusban az ipari termelői árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, a növekedés mértékét főként az energiaszektor árainak kismértékű csökkenése, valamint a feldolgozóipari ágazatokon belül a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása, a kohászat, fémfeldolgozás és a vegyi anyag, -termék gyártás árainak emelkedése befolyásolta - közölte a Központi…
Sikeresen és a tervek szerint zárult az adásvételi ügylet az MKB Bank régi és új tulajdonosa között 2014. szeptember 29-én, a Bayerische Landesbank és a magyar államot képviselő nemzeti fejlesztési miniszter által aláírt szerződés alapján a bank hazai tulajdonba került - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Nőtt az államadósság – öt devizahiteles pert tárgyal ma a bíróság – jót tehet az OTP-nek a tegnapi devizahiteles bejelentés és nyüves tojásokat foglalt le a Nébih.
Az elmúlt hetekben sorra érkeznek az újabb és újabb hírek a PannErgytől. A társaság ezúttal egy újabb hőszállítási szerződés megkötéséről számolt be. A PannErgy leánya, a Kuala Kft. 2014. szeptember...
A meghirdetett ingatlanok 70 százaléka elkel az online aukciókon, ráadásul többségüknél a bank által kalkulált áron megy el az ingatlan - a CIB így jobban pénzénél van, mintha "specialistáknak" nyomott áron adná el a követelést csomagban.
Míg Japánban több cégnél is üvöltőszoba várja a feszültséglevezetésre szoruló munkatársakat, addig Budapesten igazi tombolda nyílt a stressztől megszabadulni, illetve szórakozni vágyóknak.
Izraelben a jobboldalon üdvözölték, a baloldalon pedig bírálták Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek az ENSZ-közgyűlésen elhangzott hétfői beszédét a jeruzsálemi közszolgálati rádió beszámolója szerint.
Ahogyan arra a múlt héten fény derült, a kormány várhatóan megkezdi a fontosabb rendszerek átalakítását az önkormányzati választások után, beleérte így az egészségügyet is. A részletekről egyelőre...
Dollár-fordulat A dollár erősödés-sorozata után tegnap az összes G10 devizapárjához képest gyengült. Vegyesen viselkedett a feltörekvő piacok devizáival szemben, mivel a hongkongi tüntetések, a brazíliai választások és az ukrajnai heves harcok több főbb feltörekvő piacot érintettek. Dollár-fordulat A dollár erősödés-sorozata után tegnap az összes G10 devizapárjához képest gyengült. Vegyesen…
A kényelmét félti Gáspár Győző és Virág. A salgótarjáni famíliának egyáltalán nem tetszik, hogy Bea asszony a dzsungelbe utazik. Kislánya azzal zsarolja, hogy addig iskolába sem fog járni.