2014. szeptember 6. szombat

szept. 6
10:36
Ilyen lesz az új központi kommunikációs hivatal (Infostart)
Az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció érdekében központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg.
szept. 6
10:36
Csökkent az orosz olajexport (Blikk)
szept. 6
10:36
Az állami közműholding eleinte csak számlázó lenne (Portfolio)
Az állami közműholding a kormánytervek szerint egy újonnan alapítandó, első körben csak az ügyfeleknek számlázó kereskedőtársaság lenne - írta meg pontosan meg nem nevezett forrásból származó...
szept. 6
10:36
Megjelent Magyarországon is az Iszlám Állam? (ATV)
Harci felhívást ragasztottak ki több Komárom-Esztergom megyei településen.
szept. 6
10:36
Két testben egy lélek - Peugeot 308 SW vs. Citroën C4 (Auto Pult)
A kompakt méretű crossoverek egyre növekvő népszerűsége mellett az autóipar számára továbbra is kiemelten fontos szereppel bír az alsó-középkategória, hiszen a konzervatívabb vagy éppen a magas üléspozíciót kevésbé kedvelő vásárlóréteg ezt a szegmenst érezheti igazán magáénak. Ez pedig nem is csoda, ugyanis ezek a négykerekűek felelnek meg a legszélesebb körű elvásároknak és kompakt külső méreteik…
szept. 6
10:38
Megrázó üzenettel fordultak a világhoz a közel-keleti keresztények (ATV)
Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket.…
szept. 6
10:51
Eltűnt az ukrán devizatartalék negyede (Privátbankár)
Gyorsuló infláció mellett augusztusig elpárolgott Ukrajna devizatartalékának közel negyede, szeptemberre jól jön majd az IMF újabb kölcsönrészlete.
szept. 6
10:54
Hétfőn újabb szankciókat fogadhatnak el Oroszországgal szemben (Infostart)
Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei, az úgynevezett állandó képviselők megállapodtak az Oroszországgal szemben bevezetendő további szankciókról, hivatalosan pedig hétfőn fogadhatják el azokat úgynevezett írásos eljárással, vagyis lényegében minden további vita nélkül - derül ki a péntek éjjel közzétett, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság…
szept. 6
10:54
Határozati javaslatot nyújt be a gazdálkodók védelmében az MSZP (Alternatív Energia)
A hazai termelők és gazdálkodók ne kerüljenek hátrányos helyzetbe.
szept. 6
10:54
Észak-Korea megint rakétákkal kísérletezett (ATV)
Észak-Korea újabb három rövid hatótávolságú rakétát indított a Japán-tengerre szombaton - közölték dél-koreai források.
szept. 6
11:00
Száz év alatt Magyarország megduplázta erdőterületét (ProfitLine)
Száz év alatt Magyarország megduplázta erdőterületét, így az ország területének több mint egyötöde lett, és minden évben több ezer hektárral tovább bővül az új telepítéseknek köszönhetően - húzta alá a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten egy jubileumi ünnepség résztvevőit üdvözölve.
szept. 6
11:00
Öttusa vb: Kovács hatodik lett, a magyar csapat ötödik (Sport365)
A hatodik helyen végzett Kovács Sarolta a nők hagyományos versenyében, a varsói öttusa-világbajnokságon.
szept. 6
11:00
Mennyit ér az Alibaba? (444.hu)
A kínai online kereskedelmi csoport kb. 155 milliárd dollárt (elképzelhetetlenül sok forintot) ér. Ez derül ki a tőzsdére vonulás előtt leadott jelentésekből. Szeptemberben kezdenek kereskedni a cég papírjaival, ebből még 20-25 milliárd dollárt szeretnének összeszedni. Ez lehet a történelem eddigi … Folytatás
szept. 6
11:02
Nőtt az euróövezeti és az uniós GDP is a második negyedévben (ProfitLine)
A második negyedévben az eurózónában 0,7 százalékkal, az Európai Unió egészében 1,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) éves összevetésben - jelentette pénteken második, pontosított becslése alapján az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
szept. 6
11:02
Összevitatkozott a targoncással a főnök, aztán az udvaron hagyta az Audiját. Nem kellett volna (444.hu)
Nagykanizsán járunk.
szept. 6
11:09
Az amerikaiak begyűjtik a dohányt Magyarországról (Privátbankár)
A tavalyinál több, de rosszabb minőségű dohánytermés várható, a felvásárlási árak stagnálnak. A feldolgozók közül az ULT Magyarország Zrt. a tavalyi árbevételi szint elérése a minimális cél.
szept. 6
11:12
Mozambikban békét kötöttek a lázadók (Blikk)
szept. 6
11:12
Fesztiválsikerek után hazai mozikba is eljut az Utóélet (Kripto Akadémia)
szept. 6
11:12
Itt a Fidesz-verő Falus program (ATV)
"Biztonság, innováció és számon kérhetőség" - ezek a program meghatározó pillérei, amelyet a főpolgármester-jelölt a Demokratikus Koalícióval, az Együtt–PM-el, a szocialistákkal - valamint független szekértőkkel és a civilekkel együtt dolgozott ki. Az ellenzéki politikusok szerint jó esély van a Fideszes polgármesterek leváltására és Falus Ferenc programjának megvalósítására. További információk…
szept. 6
11:14
Gázolt a vonat Kőbánya-alsón (Blikk)
szept. 6
11:18
NAV: hamarosan elkészül a dohánypiac állapotáról szóló kutatás (Infostart)
Hamarosan elkészül az a kutatás, amelyből következtéseket lehet levonni a magyar dohánypiac állapotáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője szombaton az MTI-vel.
szept. 6
11:21
Allergiás fáraó, csalánkiütéses király - az allergia története (WebBeteg)
Az allergiát napjaink betegségének tartják, holott e kór az érintettek életét már az ókorban is pokollá tette.
szept. 6
11:30
Kövér: a borászat nemcsak üzleti vállalkozás, hanem életforma is (Infostart)
A borászat ma már újra nemcsak termelő tevékenység, üzleti vállalkozás, hanem életforma, filozófia, szép divat is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóján, a XXII. kerületi Savoyai Jenő téren.
szept. 6
11:30
Gázolt a vonat Kőbánya-alsón (Gondola)
A tűzoltók eszméletlenül emelték ki a Nyugati-pályaudvaról Lajosmizsére közlekedő személyvonat alól a sérültet
szept. 6
11:30
Megszólalt a Raiffeisen vezére - Muzsika az oroszbarát füleknek (Portfolio)
Oroszországban marad, és orosz ügyfelei mögött áll az ukrán krízis ellenére is a Raiffeisen - jelentette ki Oroszország-barát üzletemberek körében a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója a...
szept. 6
11:32
Fontos makroadatokat ismertetnek a jövő héten (Gondola)
Több fontos makrogazdasági adatot is közzétesznek a jövő héten, a befektetők többek között megismerhetik az államháztartás központi alrendszerének augusztusi, az ipar júliusi részletes adatait, a fogyasztói árak augusztusi alakulását és a KSH első becslése alapján a január-júliusi külkereskedelmi termékforgalom adatait
szept. 6
11:33
Hatalmas pech: az olasz csatársztár megint hosszú időt kihagy (Sport365)
Giuseppe Rossi az elmúlt években nem sokszor léphetett pályára sérülései miatt, és ezt a szezont is tönkreteszi a térdproblémája.
szept. 6
11:33
Mészáros Lőrinc nem érzi magát oligarchának (444.hu)
Dolgozó embernek, és családapánk érzi magát. Videóinterjú.
szept. 6
11:34
5-7 ajánlás kellhet a nemzetiségi jelölteknek (Gondola)
Három nappal a jelöltbejelentés vége előtt már közel 7500 nemzetiségi jelöltet jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda szerint.
szept. 6
11:35
US Open: indiai-brazil duó nyerte a vegyespárost (Sport365)
Az indiai Sania Mirza és a brazil Bruno Soares első helyen kiemelt duója nyerte a vegyespárosok küzdelmét az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
szept. 6
11:35
Kémfilmek szoktak így kezdődni: amerikai fegyveresekkel tömött repülő landolt Iránban (444.hu)
Nem teljesen világos, hogy mi történt. A hivatalos verzió szerint a gép nem amerikai katonákat, hanem Afganisztánban dolgozó privát biztonsági embereket (zsoldosokat) szállított Dubaiba, amikor tisztázatlan okokból Irán felett elhagyta a kijelölt légi folyosót. Az iráni légi irányítók ezután utasították … Folytatás
szept. 6
11:36
Hétfőtől gurul a Bubi (Gondola)
Véget ért a próbaüzem, hétfőn elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
szept. 6
11:37
Gyémánt Liga: Márton hatodik helyen zárt Brüsszelben (Sport365)
Márton Anita Európa-bajnoki bronzérmes súlylökő a hatodik helyen végzett az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat pénteki brüsszeli állomásán.
szept. 6
11:48
Gázolt a vonat Kőbánya-alsón (Infostart)
Elgázolt egy embert a vonat Kőbánya-alsó állomáson - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
szept. 6
11:48
Jamaica partjainál lezuhant egy kisrepülőgép (Blikk)
szept. 6
11:48
Cigisdobozok gyűjtésével készül a dohánypiaci felmérés (Alternatív Energia)
A cigaretta-forgalom évek óta tartó visszaesésének a ténye tagadhatatlan.
szept. 6
11:48
Újult erővel indulhat meg a német hadiipar (Portfolio)
Élve a fokozódó geopolitikai feszültség adta lehetőséggel felemelték a hangjukat Berlin "túl merev" fegyverexport-politikája ellen a német hadiipari vállalatok. Panaszuk meghallgatásra is talált a...
szept. 6
11:48
Bezárhatják a jobbikos képviselő beregszászi irodáját (ATV)
A jobbikos EP-képviselő irodáját megszüntetné a kárpátaljai megyei ügyészség.
szept. 6
11:50
Kövér: a borászat nemcsak üzleti vállalkozás, hanem életforma is (ATV)
A borászat ma már újra nemcsak termelő tevékenység, üzleti vállalkozás, hanem életforma, filozófia, szép divat is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóján, a XXII. kerületi Savoyai Jenő téren.
szept. 6
11:52
Gázolt a vobat Kőbányán (ATV)
Elgázolt egy embert a vonat Kőbánya-alsó állomáson - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
szept. 6
12:03
Az állam lesz a behajtó? - komoly politikai kockázat az állami közműholding (Privátbankár)
Egyelőre kereskedőtársaságként működne az állami közműholding. A vélekedések szerint az igazi kockázat az, hogy az adósokkal szemben ezután az állam lesz a behajtó, ez pedig politikai kockázatot jelent.
szept. 6
12:05
Megértük: startol a Bubi! (Privátbankár)
Hétfőtől végre bárki használhatja a fővárosban a Bubit. A közbringarendszer komoly kedvezményekkel indul.
szept. 6
12:06
Mozgásba lendül a német hadiipar (Infostart)
Élve a fokozódó geopolitikai feszültség adta lehetőséggel felemelték a hangjukat Berlin "túl merev" fegyverexport-politikája ellen a német hadiipari vállalatok. Panaszuk meghallgatásra is talált a német politikában.
szept. 6
12:06
"A szocialisták hátba támadták az uniós biztosjelöltet" (Gondola)
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a magyar szocialisták hátba támadták Magyarország uniós biztosjelöltjét, amikor azt közölték, hogy nem támogatják Navracsics Tibort
szept. 6
12:06
Sürgős lehetett - A fa állította meg a száguldó autót (fotó!) (Alternatív Energia)
.
szept. 6
12:06
A KSH elnöke is részt vesz az ENSZ tanácsadó testületének munkájában (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke is részt vesz annak a tudósokból és független szakértőkből álló tanácsadó testületnek a munkájában, amelynek feladata az adatrendszerek hiányosságainak felszámolása az ENSZ főtitkárának kezdeményezésére - közölte a statisztikai hivatal az MTI-vel pénteken.
szept. 6
12:06
Megemelték a hús árát az oroszok (ATV)
Az orosz versenyhatóság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy indokoltan emeltek-e árat az ország vezető csirkehústermelői azóta, hogy Moszkva élelmiszerembargót vezetett be augusztus elején.
szept. 6
12:06
A Barca sztárcsatára: "Szenvedek" (Sport365)
Luis Suárez a nyáron a Liverpooltól az FC Barcelonához szerződött, de egyelőre csak felkészülési mérkőzésen léphetett pályára új csapatában eltiltása miatt.
szept. 6
12:06
Bezárathatják a jobbikos Kovács Béla irodáját Kárpátalján (444.hu)
Az ukrán ügyészség szerint a Jobbik Magyarországhoz akarja csatolni Kárpátalját, azaz megsértenék az ország területi egységét, így a párt képviselőjének irodája törvényellenesen működik. (Origo)
szept. 6
12:08
Nyilvános főpolgármester-jelölti vitát kezdeményez a Jobbik (Alternatív Energia)
.

Keresés