2014. szeptember 6. szombat

szept. 6
11:00
Mennyit ér az Alibaba? (444.hu)
A kínai online kereskedelmi csoport kb. 155 milliárd dollárt (elképzelhetetlenül sok forintot) ér. Ez derül ki a tőzsdére vonulás előtt leadott jelentésekből. Szeptemberben kezdenek kereskedni a cég papírjaival, ebből még 20-25 milliárd dollárt szeretnének összeszedni. Ez lehet a történelem eddigi … Folytatás
szept. 6
11:02
Nőtt az euróövezeti és az uniós GDP is a második negyedévben (ProfitLine)
A második negyedévben az eurózónában 0,7 százalékkal, az Európai Unió egészében 1,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) éves összevetésben - jelentette pénteken második, pontosított becslése alapján az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
szept. 6
11:02
Összevitatkozott a targoncással a főnök, aztán az udvaron hagyta az Audiját. Nem kellett volna (444.hu)
Nagykanizsán járunk.
szept. 6
11:09
Az amerikaiak begyűjtik a dohányt Magyarországról (Privátbankár)
A tavalyinál több, de rosszabb minőségű dohánytermés várható, a felvásárlási árak stagnálnak. A feldolgozók közül az ULT Magyarország Zrt. a tavalyi árbevételi szint elérése a minimális cél.
szept. 6
11:12
Mozambikban békét kötöttek a lázadók (Blikk)
szept. 6
11:12
Fesztiválsikerek után hazai mozikba is eljut az Utóélet (Kripto Akadémia)
szept. 6
11:12
Itt a Fidesz-verő Falus program (ATV)
"Biztonság, innováció és számon kérhetőség" - ezek a program meghatározó pillérei, amelyet a főpolgármester-jelölt a Demokratikus Koalícióval, az Együtt–PM-el, a szocialistákkal - valamint független szekértőkkel és a civilekkel együtt dolgozott ki. Az ellenzéki politikusok szerint jó esély van a Fideszes polgármesterek leváltására és Falus Ferenc programjának megvalósítására. További információk…
szept. 6
11:14
Gázolt a vonat Kőbánya-alsón (Blikk)
szept. 6
11:18
NAV: hamarosan elkészül a dohánypiac állapotáról szóló kutatás (Infostart)
Hamarosan elkészül az a kutatás, amelyből következtéseket lehet levonni a magyar dohánypiac állapotáról - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője szombaton az MTI-vel.
szept. 6
11:21
Allergiás fáraó, csalánkiütéses király - az allergia története (WebBeteg)
Az allergiát napjaink betegségének tartják, holott e kór az érintettek életét már az ókorban is pokollá tette.
szept. 6
11:27
Pánikot okozott a Facebook húszperces szünete (BorsOnline)
Világszerte pánikot tört ki, mikor a minap leállt a Facebook. A mindössze húszperces szünet miatt sokan kikészültek lelkileg, Amerikában záporoztak a bejelentések a rendőrségen. Fókuszban
szept. 6
11:29
Vélemény: Bökj! (BorsOnline)
Hallottak már ilyet? Pszichológushoz járnak emberek a Facebook miatt! Megáll az eszem! Amerikában meg jajveszékelve telefonálgattak a hatóságoknak, amikor húsz percre leállt az oldal, voltak, akik öngyilkosok akartak lenni! Sosem fogom megérteni őket. Bár...
szept. 6
11:30
Kövér: a borászat nemcsak üzleti vállalkozás, hanem életforma is (Infostart)
A borászat ma már újra nemcsak termelő tevékenység, üzleti vállalkozás, hanem életforma, filozófia, szép divat is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóján, a XXII. kerületi Savoyai Jenő téren.
szept. 6
11:30
Gázolt a vonat Kőbánya-alsón (Gondola)
A tűzoltók eszméletlenül emelték ki a Nyugati-pályaudvaról Lajosmizsére közlekedő személyvonat alól a sérültet
szept. 6
11:30
Gázolt a vonat Kőbánya-alsón (Metropol)
A tűzoltók eszméletlen állapotban emelték ki a vonat alól a sérültet.
szept. 6
11:30
Megszólalt a Raiffeisen vezére - Muzsika az oroszbarát füleknek (Portfolio)
Oroszországban marad, és orosz ügyfelei mögött áll az ukrán krízis ellenére is a Raiffeisen - jelentette ki Oroszország-barát üzletemberek körében a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója a...
szept. 6
11:32
Fontos makroadatokat ismertetnek a jövő héten (Gondola)
Több fontos makrogazdasági adatot is közzétesznek a jövő héten, a befektetők többek között megismerhetik az államháztartás központi alrendszerének augusztusi, az ipar júliusi részletes adatait, a fogyasztói árak augusztusi alakulását és a KSH első becslése alapján a január-júliusi külkereskedelmi termékforgalom adatait
szept. 6
11:33
Hatalmas pech: az olasz csatársztár megint hosszú időt kihagy (Sport365)
Giuseppe Rossi az elmúlt években nem sokszor léphetett pályára sérülései miatt, és ezt a szezont is tönkreteszi a térdproblémája.
szept. 6
11:33
Mészáros Lőrinc nem érzi magát oligarchának (444.hu)
Dolgozó embernek, és családapánk érzi magát. Videóinterjú.
szept. 6
11:34
5-7 ajánlás kellhet a nemzetiségi jelölteknek (Gondola)
Három nappal a jelöltbejelentés vége előtt már közel 7500 nemzetiségi jelöltet jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda szerint.
szept. 6
11:35
US Open: indiai-brazil duó nyerte a vegyespárost (Sport365)
Az indiai Sania Mirza és a brazil Bruno Soares első helyen kiemelt duója nyerte a vegyespárosok küzdelmét az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
szept. 6
11:35
Kémfilmek szoktak így kezdődni: amerikai fegyveresekkel tömött repülő landolt Iránban (444.hu)
Nem teljesen világos, hogy mi történt. A hivatalos verzió szerint a gép nem amerikai katonákat, hanem Afganisztánban dolgozó privát biztonsági embereket (zsoldosokat) szállított Dubaiba, amikor tisztázatlan okokból Irán felett elhagyta a kijelölt légi folyosót. Az iráni légi irányítók ezután utasították … Folytatás
szept. 6
11:36
Hétfőtől gurul a Bubi (Gondola)
Véget ért a próbaüzem, hétfőn elindul a fővárosi közbringarendszer, a Mol BuBi - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
szept. 6
11:37
Gyémánt Liga: Márton hatodik helyen zárt Brüsszelben (Sport365)
Márton Anita Európa-bajnoki bronzérmes súlylökő a hatodik helyen végzett az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat pénteki brüsszeli állomásán.
szept. 6
11:48
Gázolt a vonat Kőbánya-alsón (Infostart)
Elgázolt egy embert a vonat Kőbánya-alsó állomáson - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
szept. 6
11:48
Jamaica partjainál lezuhant egy kisrepülőgép (Blikk)
szept. 6
11:48
Lezuhant egy amerikai kisrepülőgép Jamaica partjainál (Metropol)
A Socata TBM-700-as géppel egy neves amerikai ingatlanügynök indult feleségével Rochesterből a floridai Naplesbe.
szept. 6
11:48
Cigisdobozok gyűjtésével készül a dohánypiaci felmérés (Alternatív Energia)
A cigaretta-forgalom évek óta tartó visszaesésének a ténye tagadhatatlan.
szept. 6
11:48
Újult erővel indulhat meg a német hadiipar (Portfolio)
Élve a fokozódó geopolitikai feszültség adta lehetőséggel felemelték a hangjukat Berlin "túl merev" fegyverexport-politikája ellen a német hadiipari vállalatok. Panaszuk meghallgatásra is talált a...
szept. 6
11:48
Bezárhatják a jobbikos képviselő beregszászi irodáját (ATV)
A jobbikos EP-képviselő irodáját megszüntetné a kárpátaljai megyei ügyészség.
szept. 6
11:50
Kövér: a borászat nemcsak üzleti vállalkozás, hanem életforma is (ATV)
A borászat ma már újra nemcsak termelő tevékenység, üzleti vállalkozás, hanem életforma, filozófia, szép divat is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóján, a XXII. kerületi Savoyai Jenő téren.
szept. 6
11:52
Gázolt a vobat Kőbányán (ATV)
Elgázolt egy embert a vonat Kőbánya-alsó állomáson - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
szept. 6
12:03
Az állam lesz a behajtó? - komoly politikai kockázat az állami közműholding (Privátbankár)
Egyelőre kereskedőtársaságként működne az állami közműholding. A vélekedések szerint az igazi kockázat az, hogy az adósokkal szemben ezután az állam lesz a behajtó, ez pedig politikai kockázatot jelent.
szept. 6
12:03
20 hónapos fiával bulizott Elton John (BorsOnline)
Örökbefogadott fiai is résztvettek az énekes éves gigapartiján Berkshire-ben. A jótékonysági eseményen a híresség AIDS-alapítványának gyűjtöttek pénzt.
szept. 6
12:05
Megértük: startol a Bubi! (Privátbankár)
Hétfőtől végre bárki használhatja a fővárosban a Bubit. A közbringarendszer komoly kedvezményekkel indul.
szept. 6
12:05
Anyjára és 9 éves öccsére gyújtotta a házat a tinilány (BorsOnline)
Egy horrortörténet kitalált figurájának sugallatára gyújtotta rá a házat anyjára és 9 éves öccsére egy 14 esztendős lány Amerikában. A rendőrség szerint ennek semmi köze a bakfis tettéhez.
szept. 6
12:06
Mozgásba lendül a német hadiipar (Infostart)
Élve a fokozódó geopolitikai feszültség adta lehetőséggel felemelték a hangjukat Berlin "túl merev" fegyverexport-politikája ellen a német hadiipari vállalatok. Panaszuk meghallgatásra is talált a német politikában.
szept. 6
12:06
"A szocialisták hátba támadták az uniós biztosjelöltet" (Gondola)
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a magyar szocialisták hátba támadták Magyarország uniós biztosjelöltjét, amikor azt közölték, hogy nem támogatják Navracsics Tibort
szept. 6
12:06
A Jobbik vitára hívja a főpolgármester-jelölteket (Metropol)
A párt kezdeményezését Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje jelentette be újságíróknak Budapesten.
szept. 6
12:06
Sürgős lehetett - A fa állította meg a száguldó autót (fotó!) (Alternatív Energia)
.
szept. 6
12:06
A KSH elnöke is részt vesz az ENSZ tanácsadó testületének munkájában (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke is részt vesz annak a tudósokból és független szakértőkből álló tanácsadó testületnek a munkájában, amelynek feladata az adatrendszerek hiányosságainak felszámolása az ENSZ főtitkárának kezdeményezésére - közölte a statisztikai hivatal az MTI-vel pénteken.
szept. 6
12:06
Megemelték a hús árát az oroszok (ATV)
Az orosz versenyhatóság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy indokoltan emeltek-e árat az ország vezető csirkehústermelői azóta, hogy Moszkva élelmiszerembargót vezetett be augusztus elején.
szept. 6
12:06
A Barca sztárcsatára: "Szenvedek" (Sport365)
Luis Suárez a nyáron a Liverpooltól az FC Barcelonához szerződött, de egyelőre csak felkészülési mérkőzésen léphetett pályára új csapatában eltiltása miatt.
szept. 6
12:06
Bezárathatják a jobbikos Kovács Béla irodáját Kárpátalján (444.hu)
Az ukrán ügyészség szerint a Jobbik Magyarországhoz akarja csatolni Kárpátalját, azaz megsértenék az ország területi egységét, így a párt képviselőjének irodája törvényellenesen működik. (Origo)
szept. 6
12:08
Nem támogatják a szocialisták Navracsics jelölését (Metropol)
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a magyar szocialisták hátba támadták Magyarország uniós biztosjelöltjét.
szept. 6
12:08
Nyilvános főpolgármester-jelölti vitát kezdeményez a Jobbik (Alternatív Energia)
.
szept. 6
12:08
Deutsch Navracsics miatt kiakadt az MSZP-re (ATV)
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a magyar szocialisták hátba támadták Magyarország uniós biztosjelöltjét, amikor azt közölték, hogy nem támogatják Navracsics Tibort.
szept. 6
12:08
SEHA Liga: harmadik mecsét is megnyerte a Veszprém (Sport365)
Az MKB-MVM Veszprém harmadik mérkőzését is megnyerte a férfi kézilabda SEHA Ligában. A magyar bajnok pénteken a bosnyák Borac Banja Luka otthonában végig vezetve győzött 33-29-re.
szept. 6
12:08
A Fidesz belső vitáiról is szó lesz a jobboldai Szárszón (444.hu)
Kötcsén gyülekeznek az idei polgári piknik résztvevői, ez nagyjából a jobboldali Szárszó, a Fidesz körüli holdudvar éves nyári találkozója. Orbán Viktort még várják a vendégek. Már itt van Balog Zoltán, Rákay Philip, Fekete György, Kerényi Imre, Schmidt Mária, Gulyás Gergely … Folytatás
szept. 6
12:10
LOL: igazi különlegességgel készül a Trollfoci a válogatott meccsen! (Sport365)
A Trollfoci tréfás felhívást intézett a magyar szurkolókhoz a holnapi Magyarország - Észak-Írország Európa-bajnoki selejtezőre vonatkozóan.

Keresés