A hágai választottbíróságnak elege lett abból, hogy a Mol és a horvát kormány egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat ad ki: most közösen kellett kiadniuk egy közleményt, utána pedig nem beszélhetnek az ügyről.
Szeptember elsejétől a pénztárgép rendeletben kötelezett vállalkozások már csak online kasszát használhatnak. A NAV adatai szerint augusztus 31-ig több mint 170 ezer online pénztárgépet helyeztek üzembe. A boltokban 146 engedélyezett géptípus közül lehet választani - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Míg a francia felülvizsgált feldolgozóipari beszerzési menedzser index az előzetesen közzétettnél kissé magasabban alakult, addig a német jóval alacsonyabb lett és a két index 15, illetve 11 hónapja...
2004. szeptember elsején 1200 embert ejtettek túszul csecsen és ingus terroristák az Oroszország Észak-Kaukázus régiójában, Észak-Oszétiában fekvő Beszlán 1. számú iskolájában. Szeptember negyedikén az orosz biztonsági erők megrohamozták az épületet, és drámai tűzharc során végeztek a terroristákkal. Több száz túsz, köztük 186 gyerek életét vesztette. Sokkoló videó, csak erős idegzetűeknek.
Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dubaji rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 100 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.
Válságmenedzsmentre van szüksége a Samsungnak, miután a cég a piaci részesedésének csökkenésétől és a profitabilitás romlásától szenved - írja a CNBC. Eddig úgy tűnt, hogy a Samsung...
Bár a Paris Saint-Germain csatára, Zlatan Ibrahimovic három góllal vette ki részét a Saint-Étienne elleni 5-0-ás bajnoki sikerből, de a svéd klasszis elmondta, hogy nincs a legjobb állapotban.
Tovább romlottak a lengyel konjunktúra-kilátások augusztusban, míg Csehországban továbbra is bővül a feldolgozóipari aktivitás, igaz nem olyan ütemben, mint korábban. Oroszországban változatlanul...
Radamel Falcaót ezen a nyáron már legalább öt klubnak eladta a nemzetközi sajtó, de most itt a hatodik: egy kolumbiai újságíró szerint az utolsó pillanatban a Manchester United is beszállt a harcba.
A spanyol labdarúgásban igen csak otthonosan mozgó Guillem Balauge arról ír, hogy a Manchester United mexikói csatára, Javier Hernandez a Real Madridhoz kerül kölcsönben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint közel két év felkészülési idő után lezárult a feketegazdaság elleni küzdelem egyik fontos szakasza: több tízmilliárddal nőtt az állam bevétele az online pénztárgépeknek köszönhetően, hiszen a korábbi évek trendjéhez képest kiugróan nagyobb áfát vallottak be a kereskedők az első negyedévben, ami egyértelmű jele a gazdaság fehéredésének.
Hatalmas volt a tülekedés a hétvégén a brit Folkestone városának tengerpartján. Mintegy százötvenen veselkedtek neki, hogy megtalálják az elrejtett harminc darab huszonnégy karátos aranylap egyikét.
Az orosz elnök azzal vádolta hétfőn Kijevet, hogy saját lakosságát löveti, és nem akar tartalmas politikai párbeszédet folytatni a kelet-ukrajnai szakadárokkal. Ugyanakkor - vélhetően az úgynevezett összekötőcsoport minszki találkozójára utalva - hozzátette, hogy most "megkezdődik a közvetlen tárgyalások folyamata".
Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dubaji rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 100 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.
Nem egy gólya és nem is a tábor valamelyik szervezője, hanem egy külsős férfi erőszakolhatta meg a fiatal lányt a fonyódligeti gólyatáborban. Áldozatát először megverte. Az ELTE elhatárolódik.
Az eurózónában augusztusban 50,7 pontra csökkent a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a júliusi 51,8 pontról a Markit Economics piackutató végleges adatai szerint. A BMI végleges adata elmaradt az előzetes becslésben közölt 50,8 ponttól.
Tovább romlottak a lengyel konjunktúra-kilátások augusztusban, míg Csehországban továbbra is bővül a feldolgozóipari aktivitás, igaz nem olyan ütemben, mint korábban. Oroszországban változatlanul...
Pakisztánban rövid időre megszállták az állami televízió (PTV) székházának épületét hétfőn a kormányellenes tüntetők, akiket végül a hadsereg és paramilitáris erők vezettek ki az épületből. Eközben újabb összecsapások törtek ki a demonstrálók egy másik csoportja és a biztonsági erők tagjai között a kormányfői rezidencia közelében.
Vasárnap este jelentette be a Caixabank, hogy megveszi a Barclays spanyolországi fiókhálózatát összesen 800 millió euró értékben. Ezzel a Barclays fiókhálózata mellett a bank vagyonkezelési- és...
Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB); először a tízezer forintos bankjegyek változnak, ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban.
De az is lehet, hogy százezer lesz belőle. Legalábbis úgy tűnik ennyi munkáskézre lesz szüksége a tajvani Foxconnak kínai gyáraiban, mivel egyre nő a kereslet az okostelefonok iránt.
Elindult az új szezon, elindult az új Tiziano Crudeli Show! A Milan-fanatikus kommentátor csapata tegnap esti, Lazio elleni meccsén háromszor üvöltözhetett - és üvöltözött is.