Az Oroszországgal szemben tervezett újabb körös szankciók miatt több mint 13 éves csúcsra emelkedett a palládium árfolyama az elmúlt napokban. A nemesfém az év eddigi részét tekintve is sokat drágult...
A tavalyi Genfi Autószalonon a Pininfarina standja egy igazán különleges modell révén került a figyelem középpontjába, ez volt a Sergio tanulmány, melynek alapját tagadhatatlanul a Ferrari 458 Italia szolgáltatta. A hírek szerint az akkoriban csupán koncepcióként megjelenő ínyencfalatból hat példányt épít hamarosan az olasz stúdió.
Ukrajna, Európa és Oroszország érdeke, hogy a válságra politikai és ne katonai megoldás szülessen - hangoztatta Federica Mogherini olasz külügyminiszter.
Az első hét hónapban 4,5 millió turista szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 4,8 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Nincs különösebb oka, hogy a devizahitelekről szóló perekben, különösen a nagy pénzintézetek esetében a törvényben megengedett hét nappal elhalasztották a döntést a Fővárosi Törvényszéken – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának a Civil Összefogás Fórum szóvivője.
Az első hét hónapban 4,5 millió turista szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 4,8 százalékkal nőtt a tavalyi hasonló időszakhoz képest
Két éve nem láthattuk a televízió képernyőjén Bödőcs Tibort – a humorista önként vállalta, hogy egy időre hátrébb húzódik, és az élő műsorokra tartogatja poénjait.
A második világháború a legborzalmasabb pusztítást hozta Európára, az európai kultúrára - mondta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Dubaj - Hosszú Katinka (25) ismét megjavította saját világcsúcsát! A nagymedencés távon háromszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok úszó bombaformában van, ezúttal a dubaji Világkupán 100 méter vegyesen ért el világrekordot.
Hétfőn délelőtt amellett is erősödni tudott kissé a forint az euróval szemben 314,5-ig, hogy közben az orosz-ukrán feszültség igen nagy maradt és közben az eurózóna feldolgozóipari beszerzési...
A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy budapesti férfi előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy a hétvégén megerőszakolt egy lányt Fonyódligeten, egy gólyatáborban. A tábort szervező Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hétfőn közleményben azt hangsúlyozta, hogy a szervezett programoktól "függetlenül történt" a nemi erőszak.
A Fiat Chrysler részvényekkel október 13-án indulhat meg a kereskedés a New York-i tőzsdén. A tőzsdei listázás során a Fiat saját részvényeket is fog értékesíteni, ezáltal is növelve a likviditást.
A nyáron a Real Madridtól az AC Milanhoz szerződő Diego López Serie A-s debütálása remekül sikerült: a rutinos spanyol kapus kivédte Antonio Candreva büntetőjét, csapata pedig 3-1-es sikert aratott.
A JATO Dynamics legfrissebb augusztusi újautó forgalomba helyezési összesítése szerint összesen 4797 darab új személygépkocsi, valamint 1233 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó kishaszongépjármű került forgalomba.
Harry herceg megtalálta a tökéletes bartánőt? – találgatja a brit sajtó. Könnyen lehet, de sokakat zavarba ejt, hogy Harry 25 éves választottja a herceg mostohaanyjának a nevét viseli: Camilla Thurlow-nak híhívják.
Diákok, tanárok és nem utolsó sorban a szülők is új évet kezdenek a tanév indulásakor. Hogyan legyen boldog, zökkenőmentes az évkezdés, hogyan kerüljük el a kezdeti lendületet követő fáradtságot, az őszi lehangoltságot? - erre ad választ Tóth Krisztina, családterapeuta.
A svájci Blick hosszú interjút készített Bernie Ecclestone-nal, a Forma–1 mindenható urával. A cikkből a magánéletére vonatkozó részekből szemezgetünk.
Brüsszel – Sokkolta a kerékpársportot Igor Decraene (†18) halála. A belga tehetség, világbajnok a hét végén vesztette életét. Halála kapcsán ellentmondó hírek láttak napvilágot, először öngyilkosságról érkeztek hírek, most azonban az ügyészségi vizsgálat már balesetről szól.